Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Mama énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Ó régi karácsonyok
hol vagytok ?
hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átjárja a szíveket


Ajánlás
szegénynek, gazdagnak
mindenkinek, minden
jó akaratú embernek a földön
Boldog karácsonyt s
s mindigre: boldogabb ünnepeket

Elvonulunk csendben halni
fáradt szívünk megnyugtatni,
hogy nyugodjon,hogy ne verjen
fájó időket feledjen.

Elfeledjen minden bántást
könnyet,csókot,hamis áldást
S révedve a másodpercbe
leltárt vonni,érdemes e

Érdemes e,számot vetni
múlt időkbe temetkezni
Feltépni sok izzó heget
lelket ölő emlékeket.

Emlékeket,fájót,izzót
visszakérném, nem is úgy volt
De az ember lánggal égő
Aki első, új utat tör.

Új utat tör,törvényt neked
Iránytűt,hogy ember lehess
Ember legyél, az is maradj
Véred szavát sose tagadd!

Sose tagadd bűneidet
Fákra feszült könnycseppeket
Fáklyás voltál,világító
Tiszta lelkű,mint a friss hó.

Elfáradtunk,hát meghalunk
Sérült szívvel elbujdosunk.
Nyugodjon meg,már,ne verjen
Uram.Kérlek áldj meg engem.

Reszketsz, álmaid elhagytak már
Ami egykoron volt mára már foszlány
Álruhások gázolnak mindenkin át
Elveszett minden, ez a rideg valóság
Rádlesnek megvető tekintetek
Elítélnek holott nem ismernek
Teljesen mindegy belül kivagy
Ha nem öltessz márkát átnéznek rajtad
Erkölcstelen, kiképzett magánérdekek
Zuzzák szét nyomorba döntik szegény gyermeket.
Mennyi út van mi kilátástalan
Mindezt nem érdekli a média világa.
Nyugati autók sok pénz divat az élen
Keleten a szegény nincstelenségtől hal éhen.
Mi tart bennük erőt ebben az embertelenben.
Egymás szeretete nyújt támaszt lelkükben.

Sorsod nyomor és szenvedés volt,
Siker, öröm elkerült téged.
Éhezve, fázva botorkáltál,
Utat kereső kósza lélek.

Egy nap szemed a napba nézett.
Színeket láttál, csodaszépet.
Könnyezve, sírva leborultál,
Már tudtad mi a küldetésed.

Festeni ami benned lángol,
Utat adni égő tüzeknek.
Megszállott hittel, forró szívvel
Átadni mind az embereknek.

De a a világ nem értett téged,
Hátad mögött csak legyintettek.
Hiába vártál igaz társra,
Kiket szerettél, nem szerettek.

Mégis raktad a színt a színre,
Kékre zöldet, sárgára sárgát.
Míg napfényt loptál képeidre
Arcod szürkébb, a lelked árvább.

Egy nyári nap elborult minden.
Eltűntek színek, sárgák bordók.
Száz éve már, de neved őrzik
Kék íriszek, és napraforgók.

Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.