Ha nem vagy csordultig tele
epekedő vágyakkal,
a ami vész is, a helyébe
nem lép másik új gonddal,
Hogyha nem béklyózza lelked
szorító kötelesség,
s nem vágysz vágyni újabb vágyat,
mely csak telhetetlenség,
akkor lehetsz igazán boldog!

Hogyha társad meleg kezét
szeretettel foghatod,
s hogyha csókját, s tekintetét
szavak nélkül lophatod,
Ha szemében azt látod, hogy
fényét soha nem veszti,
Ha a lénye a lényedet
gúzsba soha nem köti,
akkor lehetsz igazán boldog!

Ha belátsz anfüggöny mögé,
a láthatatlant meglátod,
HOGYHA Isten szeretetét
nem vágyod, hanem tudod,
Ha emberbe vetett hitét
hű szívvel elfogadod,
s Ha tudod, hogy Tőle kapod
a Mennyei Világod,
csak akkor lehetsz igazán boldog!

Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Kedves,édes nyár,
nagyon várlak már.
Szeretem gyengéd érintésedet,
cirógató meleg ölelésedet.
Reggel,ha felkelek,
érzem a tüzes meleget.
Kimegyek az udvarra,
és a kósza szellő az arcomba csap.
A macska szenved a melegtől,
én meg a kemény hidegtől.
Nálad táncra perdül a természet,
de a szerelmeseket se kíméled.
A madarak dalra fakadnak,
a halak a tóban élénken lubickolnak.
Még a gyümölcsfák is mosolyognak,
a felhők az égen huncutkodnak.
A bánatot letörlöd az emberek arcáról,
kedvenc évszakom vagy,belátom.

Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál

És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt

Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.

Gyerek voltam,mikor sokat utaztam,
és egy szép napon a Balatonon voltam.
Sétáltam a homokba mezítláb,
bámultam az embereket bambán.
Éreztem zsenge bőrömön, a Nap égetését,
szerettem a vadóc bizsergését.
A Nap lassan elfáradt,készült aludni,
a Hold a csillagokkal akart huncutkodni.
A Nap szép lassan búcsúzott,
és én láttam ahogy szomorkodott.
Szeretem nézni,ahogy lemegy a Nap,
s szívembe szeretete mindig mély nyomot hagy.