Húsvét zöldje, életünk feltámadása
feltámadása füveknek, fáknak
embereknek
akik a szőlőkben kapálnak
metszett, kévékbe kötött venyigék között

Dús támadása a vetésnek
amitől
földek harsogó zöldje árad

öröme labdát kergető gyerkőcöknek
és karon ülőknek,
akiket sétálni visznek az anyák

legelésző lovak szabadsága
s zenéje
bárányok,kis barikák képzelt csengőjének

Nyiladozása az új örömnek
és gyümölcsfák virágainak
amiket öreg szobák
fakult szentképe,
sose volt boldog asszony
a termékenység szellőjével olt bőséggé
s lobogtatja az asszonyok szoknyáját

dobogó szíve a tanyáknak, amik
egyszeribe kiegyenesednek és mosolyogva
szellőzködnek a fényben

a kilométer kövek álma,
amiket
friss fehérre meszel a messzi távol

részegsége gondjainknak s az erdők
fülledt csendjének ,
s a szerelemnek
amely az olajfák
édes illatával
zuhog a tájon

Húsvét zöldje, gyönyörű feltámadás
örökké maradj velünk
belőled újul meg
szegény
tékozló életünk

Kedvesem
végső menedékem
még csak csillag sem
sejlik az égen
ebben a nyári éjben
nincs semmi biztatás,
semmi álom
úgy van hogy minden
összejött
szoríts magadhoz
hogy ne fájjon

Kedvesem
végső menedékem
ebben a csillagtalan
nyári éjben
nincs semmi játék
megnyílna a föld ,
hogyha járnék
nincs semmi szégyen
kívüled nincs senki
nincs ember, nincs
hatalom
aki védjen

Kedvesem
végső menedékem
ebben a csendet
dübörgő éjben
félek
egyedül vagyok
nélküled
talán meg is
halhatok ,
szoríts magadhoz
hogy ne féljek

Bartók Béla emlékére

Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!

Azóta is utánad vágyakozom
Nem lettél a szeretőm
se sorsomban csillagom
nem éreztem közelről a bőröd illatát
kitárt tenyeredben
nem lüktettek csodák
s én sem tartottam rőt
lángjaidat a tenyeremben
pedig öleltelek százszor is
ha rád gondoltam
megvert s megáldott
képzeletemmel

Azóta is vágyódom utánad

senki sem tudja, hogy
a távolból imádtalak
és a csodáid előtt térdre- hullva
örök vágyként viszlek majd
magammal , ha menni kell
a sirató dombra
Szép asszony-testedet őrzöm , mint
hajnali utcák a csöndet
kerestelek már százszor is
más asszonyokban, akik szembe-jöttek
kutattalak , mindhiába
beleégetted magad az ereimbe
tombolhatok,utca-hosszat
üvöltözve , és a nevedet kiáltva, hogy
Hol vagy ?!

Késő bánat
November van
hull a lombja a fáknak
közelít a tél

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.