Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.

Kisüt a Nap végez a téllel
De még kicsit küzd a széllel
Felkapja a sok falevelet, a régit
Megszédíti repíti, majd az égig
Tapsolnak a falevelek
Zörgő hangot adnak
Szél őket leteszi
Új helyet kapnak
Felragyog a napsugár
Simogatja arcom
Majd elsiet, kicsit még
Hideggel harcol
Gyengül a tél e harcban
Megfutamodik
Majd látjuk a kanyarban

Bólogatnak fák bokrok
Nagyokat erre
Elűzi meleg a hideget
Nem mennek perre
Felolvad a jég is a Dunán
Vadkacsák mennek úszni
Egymás után
Ragyog a Nap
Hóember meghajol előtte
Úgy is marad
A meleg derékba törte
Rügyek mit eddig hó takart
Nyújtózkodik nagyot
Pattanni akar

Elmegy a mogorva tél
Nem siratja senki
Nem szeretik
Utána senki nem fog menni
Nagyot sóhajt a kémény
Végre vége a télnek
Neki is nagy élmény
Nem zaklatják tán egy évig
Nyugodtan hagyják henyélni
Lélegzik a föld is nagyokat
Üdvözli a Napot,ragyoghat
Összefogott minden
Hogy elűzze a telet
Közös harc gyümölcse
Jó csak így lehet
Uralkodók majd váltják egymást
Trónt kap három évszak
Ki mind más

Menyasszonyi ruhába öltözött rét és föld
Hófehér nagy virágok húzzák le fáknak ágait
Most minden vastag fehér
Virágzott már rét és aranyeső
Fák virágok rügyei duzzadtan nőtt
De vastag hótakaró lett a nyerő
Tavaszt várta rét és erdő
Talpam alatt megcsikordul a hó
Hideg és hó most nem jó

Rovarok, bogarak és madarak
Fáznak, elbújnak az odúban
Igaz, most így kell lenni
Mókus, madár mit fog enni?
Nem látni csak fehérséget
És sok fekete varjút az égen
Fúj a szél, hó belep mindent
Ki most teheti, nem kint
Bent marad a melegben

Gyerekek örülnek nagyon
Hógolyóznak szánkóznak
Orruk piros, szemük ragyog
Gyúrják is hóembert sorba
Lesz nekik sárgarépa orra
Hó most puha, ragad
Majd kisüt a Nap,hóember elolvad
Belőle csak emlék marad

Igen! Emlékszel rá?
Amikor ebéd előtt
A kocsiban azt kértem
Hogy úgy döntsél
Ne fájjon az Nekem
Kérés volt tisztességes
Szerintem, úgy éreztem
Ismét hittem neked
Miért? az okát tudod

De köszönöm kedvességed
Időpontot kérek tőled
Mikor jövök s megölellek
Nem vagyok egyszerű eset
Tartozom azok közé
Kik kevesek
Csalódtam már sokat
Olyan emberben
Kiben megbíztam teljesen

Nevettem már könnyeken
Könnyeztem nevetésemen
Ütöttek, rúgtak
Én felálltam
Ültem és tovább tűrtem
Egyetlen pofon sem
Ejtett Rajtam sebet
Kitéptem a szívem
És adtam oda Neked
Dobtad porba nem kellett

Megtanultam megbocsájtani
Megbocsájthatatlant elfelejteni
Mit más soha
Képes nem tenne Veled
Tanultam és megbuktam
Felálltam újra
De ismét a földre rogytam

Éltem az életem
Olykor temettem lényem
Még is itt vagyok
Készen arra,hogy megmutassam
Az élet lehet mostoha
Bármilyen kemény
Élni, végigcsinálni érdemes
Újra felállni, van remény!

Miféle út ez a lábam alatt?
Hideg mint Antarktisz jege
Ismeretlen sarkamnak
mint errefelé a szeretet melege.


Száradt fák az út mentén s
szemben jő velem tegnapi magam
Lehajtott fején feketült átok,ami földi
teremtők szeméből a napba sugárzott.


Miféle út ez a lábam alatt?
Száradt fák az út mentén
Idegen szívemnek e táj már
Tündér Ilonám sem lelem én.


Milyen halvány ez a fény?
Itt van az Ősz,halottak évada
Gyűrött száradt koszorúk alatt
A megsemmisült ember maga.


Miféle út ez az én utam?
Pogány tenger hullámai
A hitetlenség szívemhez fért
Hívnám,reszketnék,ha lenne még kiért.