Holnap,holnap talán már nem.
Véget ér!álom lesz,ez az
emberhez méltatlan küzdelem.

Milyen messze ér a szerelem fénye?
Lélek feketül lélek terhétől, s még
aggként is remeg szemünkben,
a megélt szerelmes élet szenvedélye.

És mint száraz kóbor falevél
sodródik a tenger vizén,úgy
Lebeg fonnyadt gyenge szívünk
Semmiként.A semmi egén.

Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?

Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!

Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?

Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!

Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?

S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!

Csak az tudja igazán mit jelent szeretni
ki maga is volt már boldogtalan,
ki megtanult mindent magába temetni
s mégsem adta fel álmait soha.

Csak az tudja mit jelent napfényben fürödni
aki sokáig árnyékban lapult,
s fájó szívvel is ,mindent hátrahagyva
egyedül talált rá merre van kiút.

Csak az tudja mit jelent mindent megbecsülni
ki segítő kezet sohasem kapott,
s egyedül tudott mindig talpra állni,
erős akarattal, bárhová jutott.

Csak az tudja igazán ki az igaz ember
akit oly sokan becsaptak talán,
mellette tarts ki! Ő fog megbecsülni!
Nála jobb barátot sehol sem találsz!

Anyám szemében én vagyok a napfény
amely beragyogja egész életét,
sosem kér semmit és nem is vár többet
csak jó ember legyek mindenféleképp.

Anyám szívében én vagyok a gyöngyszem
melyet úgy őriz mint drága kincseket,
ott vagyok benne mélyen eltemetve
bár nem őrizheti minden léptemet.

Anyám lelkében én vagyok a támasz
mely erőt ad néki nehéz napokon,
nem mondja mindig, titkom mégis érzem
miattam bátor! S én is jól tudom.

Anyám szemében én vagyok a minden!
Az ő büszkesége, s engem vár haza!
S bár meghálálni sosem tudom néki,
Köszönöm azt hogy értem vagy! Anya!

Magyarföld, ahol megszülettél
Meghatározza hogy mi lettél.
Csak magyar lehetsz, semmi más. .
Szívedbe ütve ősi sorsod ,
És ezt keresztként egyre hordod.
Érhet ezernyi új hatás,
Mégis maradsz minek születtél.
Szent örökség, hogy magyar lettél.


Ha a hazád ad otthont néked,
Természetes, hát sohsem kérded
Magyarnak lenni mit jelent.
A szó körötted anyanyelved,
S ha tanulod a történelmet
Megértesz multat, és jelent.
Szabad vagy végre, valahára,
S felállsz a Himnusz dallamára.


De, ha külhonba visz a végzet,
Nem akartad, és nem is kérted ,
A sors mégis ezt mérte rád.
Gyökér nélkül is talpon állni,
Idegenben otthont találni, ,
Megbecsülni egy új hazát
Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :
Miközben siratod a régit.

Ha megpróbálsz mindent temetni,
Adyt, Petőfit elfeledni,
Eltörölni a multadat.
Új földön, új emberként élni
Magad tagadva azt remélni
Babylonban értik szavad.
Muskátli és waratah két tő,
Hiába piros mind a kettő.

Légy büszke arra hogy Magyar vagy.
Szép a világ, de bármilyen nagy
Beolvadni nem kell neked.
Neveld családod új hazádnak
De álmaid csak hazajárnak.
Neked Magyar az éneked.
Zúghat ezer nyelven a tenger,
Csak magyarul vagy teljes ember.

Őrizd híven az anyanyelved.
Cserélhetsz hazát, hitet, elvet
Élhetsz bárhol a fold szinén.
Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,
Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,
Áldás mely végig elkisér.
Összetartó erő és egység.
Magyarnak lenni szent örökség!