Reménytelen, esélytelen, lehetetlen,
Mikor egyedül vagyok ez elviselhetetlen,
Saját könyörtelen gondolataim előjönnek,
Rossz emlékek százai előtörnek.
Egy ember van, aki ezen segíthet,
Kinek személye kedvre deríthet,
De földi lénye számomra elérhetetlen,
Ezért vagyok magammal elégedetlen.
A gondolataim mindig feléje jár,
S álmaimban úgy szereplünk mint egy álompár.
Szeretném érezni puha ajkait magamon,
Ez minden vágyam nem tagadom.
Bárcsak tudhatnám milyen vele,
Érdekel minden egyes lélegzetvétele.
Vajon milyen lehet sétálni vele a parton?
Mikor a fejem a vállára hajtom,
Mikor csak a naplemente létezik rajtunk kívül.
De felébredek és a szívem kihűl.
Ez a pillanat olyan illúzióromboló,
Mikor rájössz hogy ez csak képzelet az lélekromboló.

Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen;
elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.
Levelek kacér tánca hömpölygött körbe-körbe
Csalódott Égi zápor. Az ősz bódult varázsa eltörött,
kiábrándult harsány színek váltakoztak benne.

Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.
Az emlék köntöse fakó, megkopott, porral teli.
A felejtés duzzadó fellege nem oszlik már széjjel.
Múlik az idő - öregszik a sokat megélt, tiszta lélek.
Elfáradt az ember, ráncos tenyerében ott van a kor nyoma.

Szó, mi üres csendbe ér, rég nincs, csak a magány egyszínű árnya.
Gondolat, ami némán ott ragadt vén szíve lüktető peremén.
Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kíséri őt-e februáron.
Az elmúlás oly nehéz, karddal kivont angyal, ki ott várja rég,
óvó tekintete végigkíséri, lassan vállára hajtja fejét.

Végállomás a testeknek, lelkekből ácsolt gyönyörű híd a túlsó part felé.
Áradó könnyek tava, lüktető hulláma nem járja ziháló vad táncát már.
A csend feneketlen mélyén, a színnel teli világ végén
a teste megpihen, boldogan lebeg , már nem fél, nyugodt mosoly kíséri el.

Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Mama énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Ó régi karácsonyok
hol vagytok ?
hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átjárja a szíveket


Ajánlás
szegénynek, gazdagnak
mindenkinek, minden
jó akaratú embernek a földön
Boldog karácsonyt s
s mindigre: boldogabb ünnepeket

Elvonulunk csendben halni
fáradt szívünk megnyugtatni,
hogy nyugodjon,hogy ne verjen
fájó időket feledjen.

Elfeledjen minden bántást
könnyet,csókot,hamis áldást
S révedve a másodpercbe
leltárt vonni,érdemes e

Érdemes e,számot vetni
múlt időkbe temetkezni
Feltépni sok izzó heget
lelket ölő emlékeket.

Emlékeket,fájót,izzót
visszakérném, nem is úgy volt
De az ember lánggal égő
Aki első, új utat tör.

Új utat tör,törvényt neked
Iránytűt,hogy ember lehess
Ember legyél, az is maradj
Véred szavát sose tagadd!

Sose tagadd bűneidet
Fákra feszült könnycseppeket
Fáklyás voltál,világító
Tiszta lelkű,mint a friss hó.

Elfáradtunk,hát meghalunk
Sérült szívvel elbujdosunk.
Nyugodjon meg,már,ne verjen
Uram.Kérlek áldj meg engem.