Idő 
Értékelés 
Értékelés Az orosz fronton harcoltak…
A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!
A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.
Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.
Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.
Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.
Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.
A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.
Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.
Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.
A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.
Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!
Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!
A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.
Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.
Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.
Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.
Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.
A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.
Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.
Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.
A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.
Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!
Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Az orosz fronton harcoltak…
Kirpicsnyikov tábornok, telefonon jelezte,
Hogy a két felderítő csoportja már elérte
A Druty partját és ez az átkelés lesz a léte.
Az egyik rádiójelzést adott,
Aztán végleg csend lett, elhallgatott.
Később, semmi életjelt sem adott.
A másik megerősítette, hogy a Drutynak túlpartjára ért,
Ott egyesül a partizánokkal, másik egység, oda nem ért.
Ennek okát, most találgatják, de még nem lehet tudni miért.
Annak a csoportnak az összes negyven tagja közül,
Amelyik bejelentkezett, de többet nem szólt végül,
Három óra múlva fele feküdt, sebesüléstül.
Sebesültek is ott feküdtek, a kis zsebkendőnyi térségben,
Nem védve a német aknatűztől, alacsony bokrok tövében.
Többen voltak, aki másodszor sérültek, a védtelenségben.
A veszteségek folyvást csak nőttek, a németek tüze nem gyengül,
Katonák tudták, reggel támadás, helyzetük ellehetetlenül.
Várták volna a segítséget és bíztak benne, hihetetlenül.
A zászlóalj rádiót, mit egy híradós hadnagy kezelt,
Egy akna telibe találta... halott hadnagy nem felelt.
A zászlóaljban ezt nem tudták, ott a hangulat... jegelt.
Egy törzsőrmester, másik rádióval a hadnagyot felváltotta,
Immár egy óra múlva… eszméletlenül feküdt, nem átallotta…
A soros parancsnok, Nyikulin őrmester lett és ő beváltotta...
Már az ő vezetése alatt verték vissza a közvetlen támadást,
Mi a folyó felől jött, szüneteltetve a nagyon sűrű aknázást…
Az utolsó azonban telibe találta az állványos géppuskást.
Három golyószóróval tüzeltek rájuk a németek,
Géppisztolyaik fényére lőttek mert, azok tűzfészkek…
Vecsés, 2016. március 1. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Kirpicsnyikov tábornok, telefonon jelezte,
Hogy a két felderítő csoportja már elérte
A Druty partját és ez az átkelés lesz a léte.
Az egyik rádiójelzést adott,
Aztán végleg csend lett, elhallgatott.
Később, semmi életjelt sem adott.
A másik megerősítette, hogy a Drutynak túlpartjára ért,
Ott egyesül a partizánokkal, másik egység, oda nem ért.
Ennek okát, most találgatják, de még nem lehet tudni miért.
Annak a csoportnak az összes negyven tagja közül,
Amelyik bejelentkezett, de többet nem szólt végül,
Három óra múlva fele feküdt, sebesüléstül.
Sebesültek is ott feküdtek, a kis zsebkendőnyi térségben,
Nem védve a német aknatűztől, alacsony bokrok tövében.
Többen voltak, aki másodszor sérültek, a védtelenségben.
A veszteségek folyvást csak nőttek, a németek tüze nem gyengül,
Katonák tudták, reggel támadás, helyzetük ellehetetlenül.
Várták volna a segítséget és bíztak benne, hihetetlenül.
A zászlóalj rádiót, mit egy híradós hadnagy kezelt,
Egy akna telibe találta... halott hadnagy nem felelt.
A zászlóaljban ezt nem tudták, ott a hangulat... jegelt.
Egy törzsőrmester, másik rádióval a hadnagyot felváltotta,
Immár egy óra múlva… eszméletlenül feküdt, nem átallotta…
A soros parancsnok, Nyikulin őrmester lett és ő beváltotta...
Már az ő vezetése alatt verték vissza a közvetlen támadást,
Mi a folyó felől jött, szüneteltetve a nagyon sűrű aknázást…
Az utolsó azonban telibe találta az állványos géppuskást.
Három golyószóróval tüzeltek rájuk a németek,
Géppisztolyaik fényére lőttek mert, azok tűzfészkek…
Vecsés, 2016. március 1. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Itt állok előttetek,
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.
Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,
apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.
Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?
a színpad függönye előtt,
sem görnyedve, sem tetetve,
hanem mint egy halálraítélt,
éppen cellájából kieresztve.
Meg szeretném köszönni,
hogy mily hű volt mindenki.
Mind az aki velem tartott,
az élet útján együtt harcolt,
akár rokon, akár barát,
apa, anya, testvér, nejem,
kikkel megosztottam életem,
s kiket nagyra becsültem,
úgymint számtalan mást,
akit még nem említettem.
Szóval még találkozunk
egy mennyei szegleten,
ahol béke s öröm uralkodik
és hol örök lesz a szerelem,
vagy tán jácik képzeletem?
Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.
Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…
Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!
Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.
Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…
Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!
Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.
Ahogy a virradat fölém hasalt és beborított,
Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott.
A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott…
*
Fénytől lett hajnal,
Csend lett a reggel ura.
Új nap és remény.
*
Világosodik,
És a Hold eltűnőben.
Ásító reggel.
*
Mindenki felkel,
Test után lélek ébred.
Látszik, jó nap lesz…
*
Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta,
Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta…
Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet,
És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet,
Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet.
Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot,
Hajnali szellő sodor, finom virágillatot.
Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget?
Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget…
Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek!
Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek?
*
Hajjaj,
Motoszkál a hajnal…
Ébredezik a fagyal…
Kenyerem kenem vajjal…
*
Madarak csicseregve keltenek,
Ennyi volt a hajnali, vak csendnek…
Levelek sustorogva felelnek.
*
Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM!
Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM!
Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek,
Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek…
Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán,
Gyenge szélben hintázik egy kis madár,
Nézek és látom, végtelen a határ…
*
Holdsugár adhat
Életnek reménységet?
Napkelte jöhet...
Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.
Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott.
A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott…
*
Fénytől lett hajnal,
Csend lett a reggel ura.
Új nap és remény.
*
Világosodik,
És a Hold eltűnőben.
Ásító reggel.
*
Mindenki felkel,
Test után lélek ébred.
Látszik, jó nap lesz…
*
Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta,
Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta…
Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet,
És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet,
Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet.
Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot,
Hajnali szellő sodor, finom virágillatot.
Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget?
Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget…
Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek!
Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek?
*
Hajjaj,
Motoszkál a hajnal…
Ébredezik a fagyal…
Kenyerem kenem vajjal…
*
Madarak csicseregve keltenek,
Ennyi volt a hajnali, vak csendnek…
Levelek sustorogva felelnek.
*
Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM!
Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM!
Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek,
Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek…
Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán,
Gyenge szélben hintázik egy kis madár,
Nézek és látom, végtelen a határ…
*
Holdsugár adhat
Életnek reménységet?
Napkelte jöhet...
Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.
