farsangi buli, áll a bál,
a félbolond pincér pezsgőt kínál,
play backről játszik a szakállas zenész,
lesz miről mesélni,ha hazamész,

úgy emlékszem, már voltam itt,
-újra élem testem álmait,
táncoló lábak csábos ritmusát,
láttam már én ezt az éjszakát,

villogó fények alatt a lányokat,
a reménykedő férfi álmokat,
bor tüzelte égő vágyakat,
reggelre kihűlő ágyakat.

1995.

Születésnapra

Szüleid szerelméből születtél-e földre.
Örülök, hogy a sors mellém rendelt téged.
Megismerhetem sok-sok jóságodat.
Bár teljesíthetném minden vágyadat.

Hosszú utat jártál negyvenhét óta.
Göröngyökkel teli, bánatot hordozva.
Életed hátra lévő része holnap kezdődik.
Univerzum lényedet igényli.

Szórd a mosolyod mint nap a sugarát.
Vendégek serege verseid hangulatát isszák.
Erényeid dicséri jutalmul az élet.
Reménytől lüktet a vágy, mellyel a fényt kéred.

Kívánom, hogy tartsd meg a felfedezett csodát.
Örömteli sikert halmozd egymás után.
Holnap álmai lelkedben rejtőznek.
Szeretet gyümölcse minden korban érnek.

Küzdj a végsőkig ne add fel soha.
Minden télre kikelet hoz új tavaszt.
Csillagok titka létezésed száma.
születésed napján égből légy megáldva.

Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.

Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.

Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?

Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.

Két szeme csillag az égen
Ő a Holdfény a sötétben
Életem és kegyetlen gyilkosom
Minden őrült és józan gondolatom

Az éj selyemszárnyú angyala
Küldte bűntetésül e világra
Éljen az Élet!Áldd a Világot!
Mit ad, ha szomjazol? Csak egy délibábot.

Milyen az a könycsepp,
Ami tovább élteti a tüzet?
Mit ér, ha a szív élet
Helyett megöli a létet?

Halott vagyok egészen,
Mégis fáj lélegeznem
Hideg, fagyott kívül
A tűz megöl belül

Mitől más imádni az,
Akitől lassanként csak elhervadsz,
Mint Őt gyűlölni
És Lassan beleőrülni?

Gyere és szúrd át a szívem
Hogy többé ne fájjon érted!
Hadd follyon a vérem
Mely átokként élt bennem!

Sötét van és nem érzek már.
Nem fáj, hogy csak álom voltál.
Majd egy másnap! Egy szép új világban!
Addíg őrzöm minden lépted, angyalként, láthatatlan.

Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,

Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.

Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,

Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.



Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,

Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.

Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,

Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!



Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,

Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.

Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,

A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.



Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,

Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.

Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,

De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?



Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,

Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.

Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,

Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?