Tüzek égnek sápadt pusztán
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.
Megosztottuk mi egymással
a hitvesi nyoszolyát.
Megtaláltuk a szerelmet
átélve sok csodát.
Társam lettél szerelmesem,
nem csupán szerető.
Tőled, ami elválaszthat
nem más, csak temető.
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.
Megosztottuk mi egymással
a hitvesi nyoszolyát.
Megtaláltuk a szerelmet
átélve sok csodát.
Társam lettél szerelmesem,
nem csupán szerető.
Tőled, ami elválaszthat
nem más, csak temető.
Szedtem már életemben sok rózsát,
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.
Szerelemnek társa lett a féltés,
megtalált engem is kísértés,
fogd hát óvatosan meg a rózsát,
szeretetre váltva hervadását.
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.
Szerelemnek társa lett a féltés,
megtalált engem is kísértés,
fogd hát óvatosan meg a rózsát,
szeretetre váltva hervadását.
Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.

Értékelés 

