Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem szerettem így senkit a földön,
s félek. Félek, hogy elveszel,
mint az árnyék a vaksötétben,
mit az éjszaka eltemet.
Magamban látom most is arcod,
olyan furcsa most énnekem,
mintha valami láz gyötörne,
és most annyira féltelek.
Nem mondod el. Én mégis megérzem
rögtön, ha valami bánt,
olyankor halványul a fény is
szemedben, s nem nézel rám.
Gonosz a sors, és ezernyi gondot
rakott a vállunkra már,
szúrós tövisét egyre nyomva
bőrünkbe, s annyira fáj.
Mégis átvenném vállaidról!
Az enyém megszokta már,
de nem tudom. S annyira kínoz,
szinte a húsomba váj.
Imádkozom. Kérem az Istent.
Ne rakjon több súlyt reánk!
Oly sok a gonosz! Mért nem rakja
azokra, kiknek kijár?
s félek. Félek, hogy elveszel,
mint az árnyék a vaksötétben,
mit az éjszaka eltemet.
Magamban látom most is arcod,
olyan furcsa most énnekem,
mintha valami láz gyötörne,
és most annyira féltelek.
Nem mondod el. Én mégis megérzem
rögtön, ha valami bánt,
olyankor halványul a fény is
szemedben, s nem nézel rám.
Gonosz a sors, és ezernyi gondot
rakott a vállunkra már,
szúrós tövisét egyre nyomva
bőrünkbe, s annyira fáj.
Mégis átvenném vállaidról!
Az enyém megszokta már,
de nem tudom. S annyira kínoz,
szinte a húsomba váj.
Imádkozom. Kérem az Istent.
Ne rakjon több súlyt reánk!
Oly sok a gonosz! Mért nem rakja
azokra, kiknek kijár?
Néha oly nehéz erősnek lenni,
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.
Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.
Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.
Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.
Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.
Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.
Ne kérd azt, hogy szeresselek újra!
Szívemben nincs többé helyed,
elmúlt a nyár, puszta, hideg tél lett,
szél süvít a néma táj felett.
Épp úgy tombol, ahogyan most bennem
a hirtelen feltört indulat,
Csillapítanám, de mindhiába,
az utolsó húr is elszakadt.
Ne kérd azt, hogy szeresselek újra
temiattad dúl most idebent
vad vihar, mely dühödt haragjában
ajkaimra fagycsókot lehel.
Hidegével testemet átjárva
hűvös, fagyos nyugalmat teremt,
megkönnyülök. Nem érdekel semmi.
Nem vagy már más, csak egy idegen.
Szívemben nincs többé helyed,
elmúlt a nyár, puszta, hideg tél lett,
szél süvít a néma táj felett.
Épp úgy tombol, ahogyan most bennem
a hirtelen feltört indulat,
Csillapítanám, de mindhiába,
az utolsó húr is elszakadt.
Ne kérd azt, hogy szeresselek újra
temiattad dúl most idebent
vad vihar, mely dühödt haragjában
ajkaimra fagycsókot lehel.
Hidegével testemet átjárva
hűvös, fagyos nyugalmat teremt,
megkönnyülök. Nem érdekel semmi.
Nem vagy már más, csak egy idegen.
Egykor, világunkban
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
Ez bizony, már történelem…
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.
Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.
Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.
Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.
Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*
Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.
Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!
Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.
A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.
Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.
Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.
Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.
Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.
Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*
Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.
Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!
Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*
A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*
Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
