Idő 
Értékelés 
Értékelés Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.
Erdő helyett szavak között
Botorkálva keltem-jártam
Szusszanásnyi kis időre
Olykor meg-megálltam.
Mennyi szín, és mennyi dallam
Körülöttem mind megcsillan.
Csak figyelni kell türelemmel
Óvatosan csendben,
S a felszínen megjelennek
Szép katonás rendben.
Minden szóban fénylő csoda lappang,
S ha mellé kerül zengő párja
Táncra perdül örömében
Rím-ritmusra járva.
Időzhetek akár meddig
E nagy rengetegben,
Erdő helyett szavak között
Most csendben megpihentem.
Botorkálva keltem-jártam
Szusszanásnyi kis időre
Olykor meg-megálltam.
Mennyi szín, és mennyi dallam
Körülöttem mind megcsillan.
Csak figyelni kell türelemmel
Óvatosan csendben,
S a felszínen megjelennek
Szép katonás rendben.
Minden szóban fénylő csoda lappang,
S ha mellé kerül zengő párja
Táncra perdül örömében
Rím-ritmusra járva.
Időzhetek akár meddig
E nagy rengetegben,
Erdő helyett szavak között
Most csendben megpihentem.
Túl közel voltál, mégis oly távol,
néha annyira vágytalak,
de sohasem tudtam lerombolni
azt a hatalmas kőfalat.
Mely köztünk állt mindig, magasra nyúlva,
eltompítva a hangokat,
s bármilyen szépen, szelíden szóltam,
az csak közömbös szó maradt.
Mint hideg kő, amely érzéketlen,
olyannak láttam arcodat,
s bármilyen szépen simítottam,
kemény páncéllal védted azt.
Lelkemnek minden mozdulása
érfalaimban megtapadt,
s mára megkövült. Hiába várnád,
nem szól belőle semmi hang.
Talán szerettél… a magad módján,
de sosem láttad a kínomat,
mikor oktalan, durva szóval
bántottál, bennem ott maradt.
Mára már elmúlt, s megkopott emlék,
mely lelkemben néha felszakad,
mint megriadt őz, és messzire tűnik,
mint egy elsuhant gondolat.
néha annyira vágytalak,
de sohasem tudtam lerombolni
azt a hatalmas kőfalat.
Mely köztünk állt mindig, magasra nyúlva,
eltompítva a hangokat,
s bármilyen szépen, szelíden szóltam,
az csak közömbös szó maradt.
Mint hideg kő, amely érzéketlen,
olyannak láttam arcodat,
s bármilyen szépen simítottam,
kemény páncéllal védted azt.
Lelkemnek minden mozdulása
érfalaimban megtapadt,
s mára megkövült. Hiába várnád,
nem szól belőle semmi hang.
Talán szerettél… a magad módján,
de sosem láttad a kínomat,
mikor oktalan, durva szóval
bántottál, bennem ott maradt.
Mára már elmúlt, s megkopott emlék,
mely lelkemben néha felszakad,
mint megriadt őz, és messzire tűnik,
mint egy elsuhant gondolat.
Az iskola, amelybe egykor jártam,
más lett. Eltűnt a régi pad,
de a belsőmben most is úgy él,
mintha tegnap lett volna csak.
Itt tanultam meg olvasni, írni,
a történelmet, a számokat,
Istenem! Milyen régen is volt!
De az emléke megmaradt.
Itt tanítottak emberségre,
s tisztelni tudni másokat,
s számtalan apró, hasznos dolgot,
mely a fejemben megragadt.
Múltak az évek, s gyermekeimre
éppen úgy várt az iskola,
új tanárokkal, s mégis épp úgy
fejükbe vésték a dolgokat.
Múlt és jelen. Majd összeforrva
emlékeinkben ott marad,
s bármily kopott is, épp oly kedves
marad nekem a régi pad.
Jó lenne látni még sokáig,
hány büszkeséget tartogat,
mint gyémántot, amely csiszolatlan,
s mégis. Értéke oly magas.
más lett. Eltűnt a régi pad,
de a belsőmben most is úgy él,
mintha tegnap lett volna csak.
Itt tanultam meg olvasni, írni,
a történelmet, a számokat,
Istenem! Milyen régen is volt!
De az emléke megmaradt.
Itt tanítottak emberségre,
s tisztelni tudni másokat,
s számtalan apró, hasznos dolgot,
mely a fejemben megragadt.
Múltak az évek, s gyermekeimre
éppen úgy várt az iskola,
új tanárokkal, s mégis épp úgy
fejükbe vésték a dolgokat.
Múlt és jelen. Majd összeforrva
emlékeinkben ott marad,
s bármily kopott is, épp oly kedves
marad nekem a régi pad.
Jó lenne látni még sokáig,
hány büszkeséget tartogat,
mint gyémántot, amely csiszolatlan,
s mégis. Értéke oly magas.
Akkor is tél volt, amikor jöttél,
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
