Múzsám, Te édes! Ó, Juditta.
Elhagytál-elmentél, de hova…
Vágylak, még vagy Múzsám…
Ó, még nincs más Múzsám!
Te vagy a Múzsám, nem lehet más…

Hittem én, hogy szerettük egymást
Igaz, bezártalak, nem volt mást…
Vágylak, emlék enyém!
Nincsen új kezdemény…
Még múzsám vagy, nem keresek mást…

Mindig csak rád gondolok, Ditta!
Magányomnak erős sodrása…
Te vagy nekem élet,
Lelkem, nem húz féket…
Szeretnélek! Csókod rohama…

Vecsés, 2023. február 27. - Kustra Ferenc József

(sedoka)
Játssz, mert élvezem,
Elbutult az értelem,
Cicit simít félszegen…

Játssz, mert élvezem,
Kis rezgésed észleltem,
Ritmusunkat fékeztem…

(3 soros-zárttükrős -k)
Játszani veled élvezet, nem baj, ha elvesztem eszemet,
Gombold, ki kérlek az ingemet, úgy fokozd a gyönyörömet,
Játszani veled élvezet, nem baj, ha elvesztem eszemet.

Játszani veled élvezet, simogasd csak a cicimet,
Előbb gombold ki az ingemet, fokozd a gyönyörömet,
Játszani veled élvezet, simogasd csak a cicimet.
*

(sedoka)
Játssz velem, oly' jó.
Cicidet szemlélgettem,
Kikapcsolt az értelmem…

Játssz velem, oly' jó.
Cirógat a két kezem.
Kezem jár ösvényeken…

(3 soros-zárttükrős -k)
Élvezem, ha kezed siklik testemen, még játssz velem!
Vágy feszíti bensőmet, fedezd fel minden rejtekem...
Élvezem, ha kezed siklik testemen, még játssz velem!

Nagyon jó veled, ne fékezz! Még, még... fokozd az élvezetet!
Röpíts a mennybe fel... vessz belém, imádom ezt a jó fegyvert...
Nagyon jó veled, ne fékezz! Még, még... fokozd az élvezetet!
*

(sedoka)
Játék? Elvesztem…
A jó érzés végtelen,
Ritmikáját élveztem…

Játék? Elvesztem…
Ritmusunkat fékeztem,
Te elmentél... érdemem...

Vecsés – Szabadka, 2018. április 6. –Kustra Ferenc – a sedoka csokrot én írtam, alá a 3 soros-zárt- tükrös -öket, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A 3 soros-zárttükrös -k címe:” Játszani veled...”

Életkérdésekről, versben és apevában

Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…

Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.

Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.

*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?

Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?

Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?

Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

Az orosz fronton harcoltak…

A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!

A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.

Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.

Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.

Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.

Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.

A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.

Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.

Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.

A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.

Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!

Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

Az én nagypapám negyvenegy éve a szívemben él,
Még csak akarnom kell, térdére vesz és jókat mesél…
Az öreg, kemény Jenei, nagyszerű nagypapa volt,
És fiatalon, mint huszár, Galíciában harcolt.

Örültem, ha láthattam, puszit nyomtam orcájára,
Még jól emlékszem a nagy, fehér huszárbajuszára.
Oly’ nagy ember volt, boldogság volt közelében lenni,
Kisfiúként jó volt vele lenni, a szavát inni…

Még most is örülök, hogy az unokája lehetek,
Látom őt, hallom hangját… tanácsot nem kérhetek.
Szerettük egymást… elment végleg, már tanácsot nem ad.
Itt állok egyedül… velem szemben rosszakaró had…

Vecsés, 2003. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.