Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.
Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.
Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.
Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.
Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.
Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Van olyan, amikor te nem tehetsz semmit.
Bízhatsz, remélhetsz , de az úgyse segít.
Néha tudni és érezni kell hogy nem sokára vége,
boldog s vidám voltál, de nem úgy szeret téged.
Előbb-utóbb neked is rá kell erre jönni,
örökre elszakad tőled úgy, mint a többi.
Lehet a sors akarata,de a búcsú nehéz,
sosem feledheted, de egy próbát megér.
Minden percben zaklatnak a régi emlékek,
hiányzik, hozzá bújnál,de ennek már vége.
Sosem lesz már nélküle semmi sem tökéletes,
rájössz hogy újra minden porcikád törékenyebb.

Csak egyetlen csók, mit tőled kaptam
felgyújtotta a szívemet,
mint futótűz, amely lángra lobban
s azt hittem mindent elveszejt.
Azután jött egy kósza szellő
megsuhintva az arcomat,
s a szikrából mit te gyújtottál,
hirtelen semmi sem maradt.
Csak egyetlen önző, kósza mondat
amelytől minden megfagyott,
s egy pillanat alatt ráébredtem
jobb lesz ,ha egyedül vagyok.
Anikó!
Melletted lenni,nekem olyan jó,
úgy érzem szerelmem,te vagy a nagy Ó.
Boldog vagyok édes hogyha veled lehetek,
s alig várom,hogy foghassam kezedet.
Vidám vagyok veled és kisüt a nap az égen,
bánat,szomorúság könnye,sose érjen!
Úgy szeretlek hogy senkinek sem adnálak oda,
számíthatsz rám bármiben,és nem hagylak el soha!
Remélem tudod hogy mindenben értelek,
sokan bántanak téged,de hidd el megvédelek.
Ha bármi baj érne,én egyetlen kincsem,
füledbe súgom akkor : hogy semmi baj sincsen.
Te vagy az a nő akire mindig is vártam,
a szemednél szemeidnél szebbett,én még sose láttam.
Ha felnézel az égre,válassz egy csillagot,
én lehozom azt neked,ha ez az óhajod.
Tudom hogy félsz hogy nem felelsz meg nekem,
de veled fogom leélni az egész életem.
Kicsim!
Az ismeretlentől félni nem nagyon szabad,
mert olyan pasit találtál,ki melletted is marad.
Ha valami baj ér,gond vagy pedig bánat,
én ott leszek melletted s karjaimba zárlak.
Látom a szépet,a jót mi szerelmünkből fakad,
s ami sok-sok év után is ugyanilyen marad.
Tudom hogy rám te is nagyon vigyázól,
ezt olvasva gondolj rám mert borzasztóan hiányzol!
Te légy a tűz,és égess fel mindent !
Amit egyedül nélküled nem merek,
te légy a tűz,és te szíts fel engem
hogy minden lángommal melletted legyek.
Te légy a tűz,hogy érezzem lángod,
mely minden ízemben felkavar,
te légy a tűz,mely fel éget engem
s nem marad már mi visszatart.
Te légy a tűz,mely fel emészt mindent!
Hogy ne legyen más mit itt hagyok,
csak üres, kopár sík,hogy ne lássak semmit
amibe lelkem belesajog.