Az idő kereke most
olyan gyorsan forog,
hogy nem tudod megélni
minden pillanatod.

Gyorsan el kell döntened
tovább merre haladj,
régi, avult ÉN-edtől
el kell most már szakadj.

Állott szagú hálóinged
testedre tapadt,
aurádnak tiszta fénye
régen elszakadt.

Fürödj meg az Égi Fény
tiszta, hűs vizében,
ragyogni fogsz, meglátod
fénylő köntösében.

Örömöd forrása lesz
lelked tisztasága,
szívedben él szeretet,
Isten Igazsága.

Tudnál e szeretni engem
amikor senki sem szeret?
Tudnál e őrizni engem
akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,
ha már az arcom megfakult,
tudnál e szeretni úgy is
ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem
ha neked adnám a szívemet?
Borongós,hűvös téli estén
melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!
Ha magány,én magányod leszek,
csak messziről szeretlek némán,
de ha kell, melletted leszek!

Egy anyának nincs más a földön,
mi gyermekénél fontosabb talán,
egy anya gyermeke szemében látja
a zöldülő rétet,a nap sugarát.

Egy anya a gyermekben érzi
a tavaszi szellő lágy sóhaját,
miatta él,és miatta vérzik
miatta szárnyal felhőkön át.

Egy anyát nem lehet legyőzni!
Erős,és sok mindent kiáll!
S bár lehet,belülről vérzik,
de erőt is ebből gyűjt talán.

Egy anya mindenre képes!
S ha kell,százszor is kiáll!
Nem engedi hogy porba zúzzák,
és csak azért is vissza vág!

Ki társ a bajban,nem fog elfordulni,
ki társ a bajban melletted áll,
szelíd érintéssel fogja át a vállad
s reád vetíti a nap sugarát.

Ki társ a bajban ,megtalál téged,
meredek sziklán,vagy dombokon át,
s ha megroggyannál karját nyújtja néked,
hogy belé kapaszkodj ,ha nem bírsz állni már.

Ki társ a bajban nem számít néki,
bármit mondanak,melletted áll,
ki társ a bajban,megbízik benned,
s nem hiszi el a rágalmak hadát.

Ki társ a bajban,ne hagyd messze menni,
fogadd el tőle mit lelkednek ád,
szeresd őt !Még ha meggyötör a sors is
,hisz talán ő az egyetlen barát!

Mikor már kihunyt a fény is
s utolsó gyertyád csonkig ég,
halvány fényével rávilágít
arcodra,vigaszt szórva szét.

Mikor az utolsó gyertya
halvány fényével rád ragyog,
ezüstös fényét szerte szórva
míg az arcodon könny csorog.

Mikor az utolsó lángjánál
letörlöd hulló könnyedet,
s kihunyó ,utolsó fényénél
felszárítod a könnyedet.

Csak akkor fogod megérezni
nem számíthatsz már senkire,
sötétben nem találsz semmit!
Nem lesz melletted senki sem!

Csak akkor fogod észrevenni
számodra már csak én vagyok!
s az utolsó halvány gyertya fénynél
csak az én kezem foghatod.