és tankákban?

?Vers?
Helyett,
Ezeket
Írjuk! Másként
Festett képeket?

Naplemente: szép.
Szavakban festőiség.
Tömör a gyönyör.
Bíborszínű égalja,
Szempár tűnődik rajta.
*

Lét,
Nem lét,
Hatása
Mit sugallgat?
Kell még küzdeni!

Pók szőtte selyem,
Szálán élet hintázik.
Most még nem szakad...
Rég volt! Vajon lessz-e még?
Küzdj érte, közel a vég!
*

Old
Lelked
Gúzsát és
Boldogságot?
Talán remélhetsz!

Ma még tégy jól, jót,
Hogy holnap megpihenhess
A selyemágyon.
Tárd ki szíved, még remélj!
Bút, boldogságra cserélj!

Vecsés, 2018. július 29. ? Mórahalom, 2018. augusztus 3. ? Szabadka, 2018. augusztus 8. ? Kustra Ferenc József - Az apevákat én írtam, a haikukat Farkas Tekla, a tankák versét: Jurisin (Szőke) Margit.

A tavaszról, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.

Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!

Ma dal van a szívemben,
spontán és megmagyarázhatatlan,
mintha egy ajtó kitárult volna,
és valami elveszett visszatért volna.

Mint a tisztára mosott világ
zivatar és szellő által,
melyben a természet újjászületett
és valami csoda visszaérkezett.

Kóstoló egy eljövendő világból
mely már nem csak álom,
hanem az aranykor ígérete,
a jövő legjobb fejezete.

Talán lesznek ötletek
a szépségről és a harmóniáról
oly sokszínűség mely nem vitás
hanem kétségtelen kreativitás.

Egy világ, amelyben kapcsolatok
megértésen alapulnak,
egy hely, ahol a jó akarat
könnyed kedvel velünk marad.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.

Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…

Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.