Érezd meg a boldogság rezgését,
tartsd meg, hogy el nem illanjon,
éld át, élvezd ölelő melegét,
ne küld el, hogy elhervadjon.

Megmutatja bódító illatát,
szemedben vibráló képek,
engedd el tiszta szíved sóhaját,
öleled és mondd: Érted élek.

Anyaként megölel, megsimogat,
hajtsd vállára a fejedet,
vigyázza mindig az álmaidat,
simogatja a lelkedet.

Éltető erejét Neked adja,
élj Vele, soha el ne hagyd,
vérré váljon Benned minden vágya,
hogy Te igaz testvére vagy.

Drága Földem, én világom,
Te vagy nekem igaz álmom.
Édes álom, mely valóság,
Isten teremtette világ.

Megölellek, szeretgetlek,
mindenedben társad leszek.
Leszek eső, ha Te föld vagy,
langyos esőm szomjan nem hagy.

Leszek testvér, kezed fogom,
csókodat érzem arcomon.
Leszek virág, én díszítlek,
illatommal Neked élek.

Leszek hó az alvó tájon,
hegyet, völgyet betakarom.
Leszek mosoly az arcodon,
ha kell viszlek, a hátamon.

Leszek Hozzád az, ki igaz,
hűn szerető, lelki támasz.
Éljél soká egészségben,
embert éltess békességben.

Ó mennyi helyen jártam én
szép magyar hazám,
hol láttam minden földi jót,
hol nyomort és bukást.

Ó!Mennyi kincset rejt e föld
szép magyar hazám!
És mégis fázik,éhezik
rengeteg család.

Van ki éhbérért dolgozik
sínylődik bután
és mégis tűri szótlanul
a ráterhelt igát.

Más felhalmoz minden földi jót
kincset ,palotát
s földbe tiporja nemzetünk
ősi szent jogát.

Mit érsz az elhabzsolt javakkal
ha átok száll reá?
Eltiprod,porba sújtod
szép magyar hazánk.

s ha eljön az utolsó óra
hiába vagy király,
te sem viszel majd magaddal
csak egyetlen ruhát!

Mint virágnak a méhek,
Mint fáknak a fények.
Mint az olvadó hó
az őszi vetésnek.

Mint anyának a gyermek,
Mint friss harmat a kertnek.
Mint embernek a barátja,
hogy ne éljünk hiába.

Mint egy falat kenyér az éhezőnek,
mint egy kis apró, az utcán ébredőnek.
Mint egy pár kedves szó,
a szívedhez közel lévőnek.

Mint éjszakának a hold, s csillagok,
mint nappalnak a ragyogó szép napok.
Mint kedvesedtől aprócska szavak,
mellyel jelzi neki csak te vagy.

Mint száraz földnek a megváltó eső,
mint tikkadt nyájnak a kövér legelő.
Mint madárnak a kedves etető,
melyből falatozva megjön a friss erő.

Mint hajósnak a jó szerencse,
mint vándornak a vastag kelme,
hogy ne fázzon a hidegbe.
Ennyire hiányzol, TE.

Az erő, mely, ha néha enyhül,
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!

Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!

Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!

Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.

Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!

Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!

S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!