(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)

Aki reggel leveri a harmatot,
S öntözi meg véle virágok szirmait,
Szebbé tenné szűk szemű hajnalod,
Feltárná előtted az éjszaka titkait!

Akinek kávéillat kíséri lépteit!
S nyikorgó cipőben sietve odébbáll,
Ki mindennap felveszi súlyos terheit,
Mi az esti imával végre tovaszáll!

Az angyalok helyett is vigyázza álmod!
Minden óhajtást teljesíteni vágy,
Ne kelljen célja vesztetté válnod,
Én csupán az vagyok, aki álmodik tovább!

Az élet harcra tanítva rettegtet,
A félelem vaksötétben remegtet.
A szeretet föltehetően egy angyaltól ered,
A gyűlölet meg a démonból dühödten rád mered?!
Ha holdfény süt reád, és a nyugalom örvényin baktatsz,
Nézelődsz, sötétben nem látsz, jobb híján felhőket vallatsz…

Boszorkányokat, a gonoszokat, hogy lehet elgáncsolni?
A meghalt, eltűnt hősöket hogyan lehet felmagasztalni?
Pedig ez benne van az új, a modern jövőképbe,
Nem bánnád tudni, mi várható még a modern létbe?
A mai lét szinte könnybe fulladt mosoly…
Közben azt sulykolják neked, ez nem komoly.

Ha mögötted elhagyva, elárvult a kárhozat,
Előtted meg, csodás lesz a nyílt jövő varázslat,
Akkor az életed még rendes kerékvágásba is kerülhet,
Élted a nagy boldogságban, mint a nagy Alföld, úgy elterülhet!

Töredezett jövőképnek balsors a látnoka,
Balszerencse a tűzetlenség hűlt zsarátnoka…
Értékelted már, hogy mi az, mi lehet, mi jövőben elveszhet?
Már a közömbösség a vigaszod? Lehet, hogy a lét megveszhet?

Vecsés, 2014. május 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

Gyertyaláng fényében a szobában úszva-kúszva éled a csend,
Majd felcsendül szép ívű karácsonyi énekünk, és az már zeng.
Kint az udvaron, a szavak… majdnem mind belefagyott a hóba,
De bent a meleg szobában élednek, egymás szívéhez szólva!

Látod-e, hogy egy szent ünnep ez a karácsony?
Havas az egész udvar, a hó a barátom…
Menj éjféli misére, téged is vár templom.

És egy lehetőség, hogy méltóan ünnepelj!
Adj ajándékot, a szeretettel menetelj…
Ne mulaszd el, hogy esti imához térdepelj.

Figyeld meg, és fedezd fel, hogy mit rejt bennünk a hit,
És ha másban nem... de a reményben higgy egy kicsit…
Szeretet uralja elmédet, testedet... picit.

Ha holnap új napon, újabb reggelre ébredsz,
Felkeltél, már nem pihensz, de így visszanézhetsz…
Ha ködben is, utad előtted, még remélhetsz.

A gyertyák lángja felélesztette-e már bennünk a lángot?
Jó, így helyes, legalább kicsit jobbá tettük a világot!
Ehhez azért kell kérnünk, némi pénzt és pici gazdagságot,
Mert manapság e nélkül nem tehetjük szebbé a világot.

Tárd ki ajándékaidat, nagy szeretettel,
Mutasd meg, mi rejlik bennük ajándék hittel...
Higgy magadban és másokban mellszélességgel.

Kérdések nagyon kavarognak a fejemben,
Már a holnapot várom, hogy választ megleljem,
Válaszokat a hajnal, derengő fényében,
Mert hátra megszületnek az élet méhében.

Kitekintve ablakon, látjuk, öklömnyi pelyhekben hull a hó,
Kristálytiszta minden, ragyog, mint a hófehér gyermektakaró.
Holnap kint hóember is készül, szemekben boldog várakozás…
Míg kész lesz, lesz sok mosoly, messzire hallatszó gyermekkacagás.

Vecsés, 2014. január 7. - Kustra Ferenc József