Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? cím? versre reagálva. /

Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban ég? t?z, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.

Lehetsz sugár, ha nem is t?z?n ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erd?n, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.

A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem gy?zhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.

A húsvét hétf? múlt, mint minden rossz id?,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét er?.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mit?l a szív csendben újra dobog, egy szót...

Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!

Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.

Piroslik bár az alma héja szépen,
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülr?l pusztítja.

Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segít? kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.

Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.

S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Er?t nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.

Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

A tatamin állok, itt kezd?dik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
er?, önuralom, tisztelet mind belém vésve.

Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!

Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb gy?zelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.

A kedvencem? A bels? combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és id?zítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi er? belül van, láthatatlan.

Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre er?sebbé válok.

Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva

(N?i tapasztalatból írt társadalmi látlelet)

Rövid ezen versem, elmesélem n?i létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a n?i élet!

Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
N? lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.

F?z?cskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy kés?bb majd másnak f?zzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.

Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.

Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?

Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested b?nös, de legyen kívánatos szépen.

Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha meger?szakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felel?sség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.

Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a n?i érzékenység”!

Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha f?nök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...

Otthon második m?szak, fizetés nincs,
De a szeretetb?l élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak n?i reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.

A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Kés?n - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önz? – na döntsd el, mit szeretnél?

A férfi „érik”, a n? „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, el?ször nem kell jól viselkedned!

Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-

Higgy bennem, ha fúj a szél,
s én a kabátom alá rejtelek,
higgy ha szakad a tél,
hogy úgy ölelhesselek.
Karomban együtt
várjuk a csodát,
mikor a kikelet még oly messze van,
s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,
ne higgy az üres szavakban.
Mások kik tavaszt ígérnek,
jussuk ne légy oly könnyedén,
tudd, hogy mindig itt vagy velem,
a szívem legbelső rejtekén.
Megóvlak örökké,
s féltve őrizem,
perceink minden pillanatát,
ahogy az élet mély gödreiben,
nyertünk meg együtt közös csatát.
Azt is amikor a szél zúgott,
körülöttünk minden elbukott,
s te hittél bennem,
ahogy senki más; úgy ahogy
még senki nem tudott.