Az elveszett idő

A tenger csillogása felett
Sirályok szállnak.
Lágyan vitorlát bont a szél,
Az emlékeimben még vissza-visszajárnak.

Apám szemén bánatos remények égtek,
Elém tárulnak a régi gyermekkori képek.
Térden állva, sírva nézek a múltba,
Emlékeitek feltárom újra meg újra.

Arany színű hajnalokon
Jó apám munkába készült.
Anyácskám kenyeret, szalonnát
Táskájába rakta, arca felszépült.

Őrült csend üli a tájat,
Apámék elmentek,
S én nélkületek élek,
Az örök bíborszínű hajnalokon bennem tovább éltek.

Az időkapu

Poros úton hagyott szekér
A kietlen tájba belevész.
Lehajló almafaág alatt
Álmodik a remény.

Rám szegezi tekintetét a fénylő Nap,
Barnára pirított arcom a távolba néz.
Eszembe jut ifjúságom,
A boldogságos, szegény remény.

Mennyi boldog idő veszett a múlt homályába,
Mint egy álom, ébredtem a változó világban.
Hol vagytok, gyermekkori álmok, régi játszótársak?
Az idő kereke elsodort az álmokkal teli világba.

Poros úton hagyott szekér
A kietlen tájba belevész.
Lehajló almafaág alatt
Fut velünk az életkerék.

Hová lett a ló, az ökrös szekér?
Hová lett a házainkból az a sok tehén?
Kaszárnyákból hová lettek a katonák,
Hová lett ősapáink öröksége, drága, szép hazám?

Hová lettek a régi gyárak?
Hová lett az akácsor, az a sok madár?
Iskolákból az a sok deák,
Kevés a hívő, templomunk lassan bezár!

Kertjeinkben nő a tarack,
Hová lett a szántóvető, öreg paraszt?
Eltűnt minden, ami régi,
Mi a gyermekkoromat idézi.

Hová lettek édesapáink házai!?
Hová lett a libákat őrző lány?
Hová lett a napfény az égről,
Hová lett az élet apáink földjéről?

Aranylánc vagy ékes dísszel,
Alma - édes nektármézzel,
Szívem legszebb virágszála,
Csókot adok nemsokára
Feleségem homlokára.

Lépted lassú, kecses járás,
Jóságodért vagyok hálás.
Negyvenkét év házasságban,
Élünk együtt boldogságban
Csillagfényes éjszakákban.

1977. május 12., Házassági évfordulónk 43. ekkor lesz.

Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.

El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.

Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.

Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.

Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.

Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.

Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.

Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.

Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.

Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.