Idő 
Értékelés 
Értékelés Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.
(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.
A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.
Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.
Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…
(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…
Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.
(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.
A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.
Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.
Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…
(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…
Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József
Elvakít a hófödte táj,
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.
Adjon az Isten
Kalácsot, kenyeret
Szegényeknek egyszer végre
Karácsonyidőben.
Vagy legalább édes álmot
Sok csóró cigányra.
Éhség, bánat ne gyötörje,
A karácsonyt gyertyafénnyel ünnepelje.
Elvakít a hófödte táj,
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.
Adjon az Isten
Kalácsot, kenyeret
Szegényeknek egyszer végre
Karácsonyidőben.
Vagy legalább édes álmot
Sok csóró cigányra.
Éhség, bánat ne gyötörje,
A karácsonyt gyertyafénnyel ünnepelje.
Elvakít a hófödte táj,
Csillog-villog a fenyőág.
Fénye átjárja a hideg falat,
Jézus szeméből könnycsepp fakad.
Szállj velem fel az éji csendbe,
Felhők felé a sötét éjbe,
Csak ketten az ürességben,
Pofonoktól mentességben.
Holt költő ír némaságban,
Boldogtalan magányában,
Tinta freccsen szerteszéjjel!
Csillagtalan sötét éjjel.
Fenn az űrben társtalanul,
Bolyongok sokszor céltalanul.
Ez a világ hideg, kemény,
Kevés benne a hit és a remény.
Mert ki élni akar, az a végtelenbe kiált!
Éreztetik velünk mindenütt a hiányt,
Cigány vagyok, tehetek én róla!
Tehetetlen hullok le a porba!
Vérvirág csöpög megsebzett szívemből,
Halálsóhaj száll meggyötört lelkemből.
Lágy szellő simogatja arcom.
Ó Atyám, hallani akarom hangod!
Mert munkát találni így nagyon nehéz,
Ha mindenki utál, mindenki lenéz,
Mert barna színű a bőröm!
Hát ez a vétkem! Ez a bűnöm.
Lennétek ti is egyszer a helyemben
Legalább egyszer ebben az életben!
Éreznétek ti is a hiányt,
S nem bántanátok többé a cigányt.
Felhők felé a sötét éjbe,
Csak ketten az ürességben,
Pofonoktól mentességben.
Holt költő ír némaságban,
Boldogtalan magányában,
Tinta freccsen szerteszéjjel!
Csillagtalan sötét éjjel.
Fenn az űrben társtalanul,
Bolyongok sokszor céltalanul.
Ez a világ hideg, kemény,
Kevés benne a hit és a remény.
Mert ki élni akar, az a végtelenbe kiált!
Éreztetik velünk mindenütt a hiányt,
Cigány vagyok, tehetek én róla!
Tehetetlen hullok le a porba!
Vérvirág csöpög megsebzett szívemből,
Halálsóhaj száll meggyötört lelkemből.
Lágy szellő simogatja arcom.
Ó Atyám, hallani akarom hangod!
Mert munkát találni így nagyon nehéz,
Ha mindenki utál, mindenki lenéz,
Mert barna színű a bőröm!
Hát ez a vétkem! Ez a bűnöm.
Lennétek ti is egyszer a helyemben
Legalább egyszer ebben az életben!
Éreznétek ti is a hiányt,
S nem bántanátok többé a cigányt.
Meditálás a lélekről… versben és HIAQ -ban.
Akinek a lelke vára bevehetetlen,
Annak a magánya kiküszöbölhetetlen…
Ki nem engedi, hogy
Szeressék, lelke elhervad.
Magányra ítélt lesz.
*
Ki a létét nem érti,
Az, életét, hogy éli?
Először mindig értsd meg tenmagadat,
Aztán propagáld eszed, önmagadat.
Ismerd meg önmagad,
Akkor élheted életed.
Máris bizonyíthatsz.
*
Lélek súlyos terhe, nyomasztólag hat rád?
Ez bizony, oly’ minthogy leveszed a ruhád…
Lélek terhét levenni, nem is olyan egyszerű,
Evidens, hogy ezt hinni, nagyon is meseszerű.
Lélekfánk is ágas-bogas, de fűrészelni nem lehet,
Meg kell érte küzdeni, hogy leakaszthassuk terheket.
Lelked terhe nehéz.
Szabaddá tenni nem könnyű.
Küzdj! Vedd hát le terhét.
*
Meg kell dolgozni,
Fel kell dolgozni
A problémákat, az élethelyzeteket,
Akkor talán bejárhatjátok mennyeket.
csak így segíthetsz magadon.
Ismerd fel az okát,
Akkor könnyíthetsz lelkeden.
Had szálljon az égig...
*
Ha a lelket eluralja egy érzése, azzal nem lehet mit kezdeni,
De, dolgozni a témán, akkor küzdeni kell, lehetőséget keresni.
Ha érzelemdús lesz,
Ne fogd vissza, engedd útra.
Adj lehetőséget.
*
Akinek a lelke bezárkózott a palotába,
Annak lehet, hogy bele is tört már, a kulcs a zárba!
A lelkünk, az a mienké, azt nekünk kell kezelni,
Ez nem elhagyott ló pata, hogy tovább lehet menni…
Ne zárd kalitkába,
Ápold lelked! Ne hagyd cserben.
Így lelsz lelki békét.
*
Az élet tele van kisebb-nagyobb tragédiákkal,
Örökre visszavonhatatlan anomáliákkal.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 5. – Kustra Ferenc - A verset én írtam, bele a HIAQ- kat szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit! A HIAQ csokor címe: ,,Ápold lelked’’
Akinek a lelke vára bevehetetlen,
Annak a magánya kiküszöbölhetetlen…
Ki nem engedi, hogy
Szeressék, lelke elhervad.
Magányra ítélt lesz.
*
Ki a létét nem érti,
Az, életét, hogy éli?
Először mindig értsd meg tenmagadat,
Aztán propagáld eszed, önmagadat.
Ismerd meg önmagad,
Akkor élheted életed.
Máris bizonyíthatsz.
*
Lélek súlyos terhe, nyomasztólag hat rád?
Ez bizony, oly’ minthogy leveszed a ruhád…
Lélek terhét levenni, nem is olyan egyszerű,
Evidens, hogy ezt hinni, nagyon is meseszerű.
Lélekfánk is ágas-bogas, de fűrészelni nem lehet,
Meg kell érte küzdeni, hogy leakaszthassuk terheket.
Lelked terhe nehéz.
Szabaddá tenni nem könnyű.
Küzdj! Vedd hát le terhét.
*
Meg kell dolgozni,
Fel kell dolgozni
A problémákat, az élethelyzeteket,
Akkor talán bejárhatjátok mennyeket.
csak így segíthetsz magadon.
Ismerd fel az okát,
Akkor könnyíthetsz lelkeden.
Had szálljon az égig...
*
Ha a lelket eluralja egy érzése, azzal nem lehet mit kezdeni,
De, dolgozni a témán, akkor küzdeni kell, lehetőséget keresni.
Ha érzelemdús lesz,
Ne fogd vissza, engedd útra.
Adj lehetőséget.
*
Akinek a lelke bezárkózott a palotába,
Annak lehet, hogy bele is tört már, a kulcs a zárba!
A lelkünk, az a mienké, azt nekünk kell kezelni,
Ez nem elhagyott ló pata, hogy tovább lehet menni…
Ne zárd kalitkába,
Ápold lelked! Ne hagyd cserben.
Így lelsz lelki békét.
*
Az élet tele van kisebb-nagyobb tragédiákkal,
Örökre visszavonhatatlan anomáliákkal.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. október 5. – Kustra Ferenc - A verset én írtam, bele a HIAQ- kat szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit! A HIAQ csokor címe: ,,Ápold lelked’’
Életről vizionálás…
Ki törődik velem, az életnek én is csak a nagy játéka vagyok,
És egyszerűen nem tudok eltűnni láthatatlannak, ha akarok.
Egyedül vagyok, mint totemfa a jéghideg temetőben,
Még képlékeny is lehetnék, ki igényli hideg időben?
Bennem is volna a jobbítás igénye,
De ez biz', senkinek nincsen az ínyére.
*
Egyedül vagyok,
Meghalok a magányban...
Lefagyott élet.
Nyolc
Évig
Marcangolt
Egyedüllét.
Hittem...meghalok.
Sors adta-vette szerelem...már nem ölel,
A magány ismét körülölel.
*
Újra egyedül,
Az élet, nagy ismétlő!
Élet, inaktív.
Bú,
S bánat...
Újra társ
Ő, a magány.
Sors kerék forog.
Újrakezdés, társ...? Esély kevés. Nem talány.
Gyökeret vert a magány.
*
Ha kezdődne a
Javulás, visszarángat.
Ily’ lét magánya.
Csak
Moccan
Test és szív.
Mit remélsz még?
Sors, magányt ítélt.
Nincs remény... testem fáradt, alig él,
Egyedül nincs már cél.
*
A totemfa nem lehet simulékony és nem maga a védő erőd...
Én is egy érző lélek vagyok a világban, de, ehhez nincsen erőd...
Vecsés, 2017. szeptember 10. – Szabadka, 2017. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, alá az apevákat és 10 szavasokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A „vegyes” címe:”Egyedül nincs már cél”
Ki törődik velem, az életnek én is csak a nagy játéka vagyok,
És egyszerűen nem tudok eltűnni láthatatlannak, ha akarok.
Egyedül vagyok, mint totemfa a jéghideg temetőben,
Még képlékeny is lehetnék, ki igényli hideg időben?
Bennem is volna a jobbítás igénye,
De ez biz', senkinek nincsen az ínyére.
*
Egyedül vagyok,
Meghalok a magányban...
Lefagyott élet.
Nyolc
Évig
Marcangolt
Egyedüllét.
Hittem...meghalok.
Sors adta-vette szerelem...már nem ölel,
A magány ismét körülölel.
*
Újra egyedül,
Az élet, nagy ismétlő!
Élet, inaktív.
Bú,
S bánat...
Újra társ
Ő, a magány.
Sors kerék forog.
Újrakezdés, társ...? Esély kevés. Nem talány.
Gyökeret vert a magány.
*
Ha kezdődne a
Javulás, visszarángat.
Ily’ lét magánya.
Csak
Moccan
Test és szív.
Mit remélsz még?
Sors, magányt ítélt.
Nincs remény... testem fáradt, alig él,
Egyedül nincs már cél.
*
A totemfa nem lehet simulékony és nem maga a védő erőd...
Én is egy érző lélek vagyok a világban, de, ehhez nincsen erőd...
Vecsés, 2017. szeptember 10. – Szabadka, 2017. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, alá az apevákat és 10 szavasokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A „vegyes” címe:”Egyedül nincs már cél”
