Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!

Mint égről földre hulló
lázadó csillagok,
attól tartok egyszer én is
egyedül maradok.

Kihűlt csillagot már régen
elhagyta a fénye,
mélysötétbe levetődve
burkolódzott éjbe.

Míg körülöttem fényükkel
ragyognak a lelkek,
szeretettel elborítva
társaimmá lesznek.

Ha mellőlem ők majd egyszer
végleg eltávoznak,
örök csendben a már elhalt
szavak visszhangoznak.

Sorok az öregségről…

Minden nyár véget ér egyszer… itt hagy, szelíden elköszön.
Búcsúztatja a lágyan hullámzó elő-őszi szél.
Embernek bármennyire nyár volt az élete, de, őszön
Nála is beköszönt már, a hűvösödő őszi szél.

Nyár
Ősztől
Elköszön.
Őszi szellő,
Elmúlást jelez.

Ha volt még szép nyarad,
Elszállt hűvös szellő szárnyán.
Ősz-fejed gondterhelt.
*

Van, akinek még maradt egy kis madárdal
És a rozsdásodó leveleit szépnek éli meg.
Van, kinek az életében csak nő a fal,
És azt sorsa, hideg hóból és jégből építi meg.

Ősz
Nyújthat
Apró szép
Élményeket,
Enyészetet is.

Egy barát ki szeret,
Ha ősz is fejed, nagy érték.
Megért... mért fáj a lét.
*

A nyár elvonul a téli lakba...
A hideg, beköltözik sokakba…

Vecsés, 2017. aug. 23. – Szabadka, 2017. okt. 3. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzá az apevákat és a HIAQ –kat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Ha fáj a lét”

Öregkori bölcselkedés… versben, apevában és tízszavasokban.

Van, hogy élet barátként öleli a fejedet,
A kósza szellő meg, lobogtatja hajtincsedet...
Vannak, szép emlékek a lelked rejtett zugában,
Meg van csúnya, előtérben... tarol, egymagában...
Van bizony sokszor, hogy a szomorúság betakar,
Mért kevés, amikor az örömmámor elural?

Az
Élet
Ad és vesz,
Jót és rosszat.
Miért több a rossz?

Szép emlékek szívedben élnek,
Az nem biztosítéka a boldog öregségnek.
*
Valamiért van benned bűntudat?
És ez nagyon vissza-húzólag hat?
Ezért van, aki téged nem becsül többé?
Meg van, aki már nem mosolyog, rád többé?
Zaj uralta csendes napjaidon, léhán-bénán sétálsz?
Fájdalom szaggatja a fejedet! Problémákkal, mit vársz?

Rossz
Döntés.
Megbántad...
Nincs bocsájtás.
Van-e megoldás?

Egyszer tévedsz... senkinek nem kelessz.
Bűntudat emészt, most mihez kezdesz?
*
Az életút olyan, mint amit precízen lebombáztak,
Ha nem figyelsz, gondolatod foglya lesz, e pompázatnak.
Téged is bámul a Nap, sőt néha rád is süt,
Meleg sugár megbocsátó! Ez vissza nem üt.
Gondolatod, ha beleesik a bombatölcséredbe...
Fejedbe dől el, hogy mi lesz! Csinálj rendet fejecskédbe...

Nincs
Minden
Még veszve.
Tégy magadért,
Mássz ki kráterből!

Mentsd tönkretett életed,
Újjá már nem építheted,
Elviselhetővé még teheted.

Vecsés, 2016. június 19. – Pancsova, 2017. szeptember 29. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat és a tízszavasokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Újjá már nem építheted...”

Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!

Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?

Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.

Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?

Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?

Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József