Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem az az igazi költő,
kit mindenki körülrajong,
hanem az, aki úgy ír,
hogy lelke szinte dalol.
Van, kit éltetnek, felkarolnak
s lenéz mást, pedig olyan
minden szó, amely tollából jön,
Akár az üres szavak.
Nincs benne szív! Nincs benne tűz sem!
Nincs benne nemes gondolat!
Bármilyen könyvbe is fonják,
csak hitvány papírdarab.
Nem baj, ha nem rajong körbe
senki, hisz nem az a nagy,
kit érdekből, szánalomból
az égbe kiáltanak.
Nem kell a sajnálat nékem!
Csak szavak, mely oly igazak,
mint gyöngyök, mik tengernek mélyén
kagylóba zárva alszanak.
Hiszen ki mindegyik szóba
a lelkét írja bele,
írása oly szépen hangzik,
akár a legszebb ige.
Többet ér nekem, ha mások
lelkének vigaszt adok,
ha csak egy percre is szűnik
bennük a mély fájdalom.
S a szó, mit hálából írnak
hozzám, az olyan nekem,
mint a bársony, hisz oly lágy.
Simogatja a lelkemet!
Tudom. Ez semmiség másnak,
de nekem sokat jelent,
hisz akit így szeretnek,
az sokkal nagyobb lehet!
kit mindenki körülrajong,
hanem az, aki úgy ír,
hogy lelke szinte dalol.
Van, kit éltetnek, felkarolnak
s lenéz mást, pedig olyan
minden szó, amely tollából jön,
Akár az üres szavak.
Nincs benne szív! Nincs benne tűz sem!
Nincs benne nemes gondolat!
Bármilyen könyvbe is fonják,
csak hitvány papírdarab.
Nem baj, ha nem rajong körbe
senki, hisz nem az a nagy,
kit érdekből, szánalomból
az égbe kiáltanak.
Nem kell a sajnálat nékem!
Csak szavak, mely oly igazak,
mint gyöngyök, mik tengernek mélyén
kagylóba zárva alszanak.
Hiszen ki mindegyik szóba
a lelkét írja bele,
írása oly szépen hangzik,
akár a legszebb ige.
Többet ér nekem, ha mások
lelkének vigaszt adok,
ha csak egy percre is szűnik
bennük a mély fájdalom.
S a szó, mit hálából írnak
hozzám, az olyan nekem,
mint a bársony, hisz oly lágy.
Simogatja a lelkemet!
Tudom. Ez semmiség másnak,
de nekem sokat jelent,
hisz akit így szeretnek,
az sokkal nagyobb lehet!
Nem tudnék különbséget tenni
soha a gyermekek között,
hiszen a testemből jöttek,
keserves fájdalmak között.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen a szívem úgy remeg,
mindegyikért, mert nem lehet itt,
s nem mutatom, de szenvedek.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen nélkülük oly üres
minden, akár a polcon álló
áttetsző kristályüvegek,
melyeknek fénye oly vakító,
és mégis olyan hideg,
mint a jég, amelytől fázol,
s vörösre marja a kezed.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen egyformán szenvedek
Mindegyikért, hisz annyira fáj,
amikor nem segíthetek.
Nem tudnék különbséget tenni,
s szívemben olyan heves
a fájdalom, amelyet érzek,
úgy érzem: széjjelreped.
Nem tudnék, s nem is szeretnék.
Szívem csak értük dobog,
s nem kérek mást, csak hogy lássam,
hogy végre ők is boldogok.
soha a gyermekek között,
hiszen a testemből jöttek,
keserves fájdalmak között.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen a szívem úgy remeg,
mindegyikért, mert nem lehet itt,
s nem mutatom, de szenvedek.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen nélkülük oly üres
minden, akár a polcon álló
áttetsző kristályüvegek,
melyeknek fénye oly vakító,
és mégis olyan hideg,
mint a jég, amelytől fázol,
s vörösre marja a kezed.
Nem tudnék különbséget tenni,
hiszen egyformán szenvedek
Mindegyikért, hisz annyira fáj,
amikor nem segíthetek.
Nem tudnék különbséget tenni,
s szívemben olyan heves
a fájdalom, amelyet érzek,
úgy érzem: széjjelreped.
Nem tudnék, s nem is szeretnék.
Szívem csak értük dobog,
s nem kérek mást, csak hogy lássam,
hogy végre ők is boldogok.
(Bokorrímes)
Száraz leveleket fú a vehemens szél,
Azok mindegyike a halálról beszél
Vagy az elmúlt jó múltról csak mesél, mesél.
(Senrjú)
Az elmúlt múltban
Benne van a szélfúvás.
Mesék ideje.
(Senrjon)
Kóborló Marci gyerek…
Temető út! Rúg leveleket.
Őt nem szeretik…
(Bokorrímes)
Száraz levelek rúgva emelkednek, Marci arcába csapnak,
Ez bizonyítja neki, még a halálba menők se szerették…
Száraz levelek rúgva emelkednek, Marci arcába csapnak.
(Senrjon)
Bánatában indult el,
Szeretne egy pónit, de nem kap…
Ki is gondozná?
(Septolet)
Éhes!
Türelme véges!
Gyomra mérges…
Lelke kérges.
Haza menne,
Ablakon belesne,
Nem kapna{?}, esdene…
(Anaforás)
Így elindult, mert a szülei sem tudták, hová lett,
Így azon is járt az esze, hogy ez volt a helyes tett?
Így gondolva a szüleinek igazuk van, hogy a pónit ki gondozná,
Így szegény állatot a mély, talán halálos veszedelembe sodorná.
(Anaforás, önrímes)
Hazaérve anyja csak szelíden megkérdezte, hogy éhes vagy-e, ennél kisfiam…
Hazaérve anyja megjegyezte, hogy ha már felnőttél, újra beszélünk kisfiam.
Hazaérve kiderült, nagyon szeretik őt otthon, anyja simogatta… kisfiam…
Vecsés, 2022. március 17. – Kustra Ferenc József - Íródott: az elcsatangolt kisfiúról, alloiostrofikus versformában.
Száraz leveleket fú a vehemens szél,
Azok mindegyike a halálról beszél
Vagy az elmúlt jó múltról csak mesél, mesél.
(Senrjú)
Az elmúlt múltban
Benne van a szélfúvás.
Mesék ideje.
(Senrjon)
Kóborló Marci gyerek…
Temető út! Rúg leveleket.
Őt nem szeretik…
(Bokorrímes)
Száraz levelek rúgva emelkednek, Marci arcába csapnak,
Ez bizonyítja neki, még a halálba menők se szerették…
Száraz levelek rúgva emelkednek, Marci arcába csapnak.
(Senrjon)
Bánatában indult el,
Szeretne egy pónit, de nem kap…
Ki is gondozná?
(Septolet)
Éhes!
Türelme véges!
Gyomra mérges…
Lelke kérges.
Haza menne,
Ablakon belesne,
Nem kapna{?}, esdene…
(Anaforás)
Így elindult, mert a szülei sem tudták, hová lett,
Így azon is járt az esze, hogy ez volt a helyes tett?
Így gondolva a szüleinek igazuk van, hogy a pónit ki gondozná,
Így szegény állatot a mély, talán halálos veszedelembe sodorná.
(Anaforás, önrímes)
Hazaérve anyja csak szelíden megkérdezte, hogy éhes vagy-e, ennél kisfiam…
Hazaérve anyja megjegyezte, hogy ha már felnőttél, újra beszélünk kisfiam.
Hazaérve kiderült, nagyon szeretik őt otthon, anyja simogatta… kisfiam…
Vecsés, 2022. március 17. – Kustra Ferenc József - Íródott: az elcsatangolt kisfiúról, alloiostrofikus versformában.
Hazánk ékköve vagy!
A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.
Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…
Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…
A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.
Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel
Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.
Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József
A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.
Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…
Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…
A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.
Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel
Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.
Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József
Emlékezzünk egy percig most azokra,
kiknek tollukban olyan tinta volt,
hogy gyöngybetűt írt a pergamenpapírra,
s szinte ringatott benne minden szó.
Papírra írták minden tévedésük,
minden örömük, minden bánatuk,
s nem titkolták el magukba zárva,
mikor lelkükből bánat könnye hullt.
Emberek voltak, ahogyan más is,
de bennük sokkal több volt a szenvedély,
s úgy tudtak írni szinte minden nyelven,
hogy a papír is szinte már beszélt.
Magával sodorva minden érző lelket,
meleg szavakkal, szinte hallani,
hogyan szakad fel a lélegzetnyi csendben
az a tiszta hang, mit oly jó hallani.
Harag, és bosszú. Öröm, vagy bánat.
Vagy a féktelen, forró szenvedély,
minden, amely a lelkükből áradt,
a vékony papíron szinte újra élt.
És mi olvastuk. Annyira vágyva
minden sorát, és szinte minden szó
úgy vonzott magához bennünket mindig,
mint egy felcsendült bűvös zeneszó.
Ma is írnak még. Épp úgy, mint régen,
de papírok helyett sok helyen talán
billentyű hangja tör be a csendbe,
s másképpen szól a hangja is ma már.
Csak az érzések nem lettek mások.
Épp úgy van harag, öröm, szeretet,
s olyan jó, mikor lelkünkbe látva
szinte minden szó új erőt lehel.
Ma is hiszem, hogy mindegyik szó, mely
könnyet fakaszt a gyűrött papíron,
költők szívéből lecsurgott hála,
amely neked szól, mikor olvasod.
kiknek tollukban olyan tinta volt,
hogy gyöngybetűt írt a pergamenpapírra,
s szinte ringatott benne minden szó.
Papírra írták minden tévedésük,
minden örömük, minden bánatuk,
s nem titkolták el magukba zárva,
mikor lelkükből bánat könnye hullt.
Emberek voltak, ahogyan más is,
de bennük sokkal több volt a szenvedély,
s úgy tudtak írni szinte minden nyelven,
hogy a papír is szinte már beszélt.
Magával sodorva minden érző lelket,
meleg szavakkal, szinte hallani,
hogyan szakad fel a lélegzetnyi csendben
az a tiszta hang, mit oly jó hallani.
Harag, és bosszú. Öröm, vagy bánat.
Vagy a féktelen, forró szenvedély,
minden, amely a lelkükből áradt,
a vékony papíron szinte újra élt.
És mi olvastuk. Annyira vágyva
minden sorát, és szinte minden szó
úgy vonzott magához bennünket mindig,
mint egy felcsendült bűvös zeneszó.
Ma is írnak még. Épp úgy, mint régen,
de papírok helyett sok helyen talán
billentyű hangja tör be a csendbe,
s másképpen szól a hangja is ma már.
Csak az érzések nem lettek mások.
Épp úgy van harag, öröm, szeretet,
s olyan jó, mikor lelkünkbe látva
szinte minden szó új erőt lehel.
Ma is hiszem, hogy mindegyik szó, mely
könnyet fakaszt a gyűrött papíron,
költők szívéből lecsurgott hála,
amely neked szól, mikor olvasod.
