Régi gyermeknapok…

(Senrjon)
Régen volt egy gyereknap.
Bicajra vágytam, előadtam.
Ez nem volt játék…

Apám mondta kérjem ezt,
Hét éves leszel, akkor meglesz.
Már nem túlzó vágy.

(3 soros-zárttükrös)
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.
Öt lépése után kértem engedjen el, hagyja a nyerget.
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.

(HIAQ)
Már meg is tanultam
Új cajt, egyedül hajtottam.
Ment az első kanyar!

(Leoninus)
Tizenkét éves koromig, mindennap hajtottam kifulladásig.
Nem jeleztem soha betegséget, mert én mindent ettem, eleget.
Hol vagytok régi cajos társak, együtt mesélhetnénk a máknak.

Vecsés, 2024. május 17. – Kustra Ferenc József - íródott: a régi gyermeknapra emlékezésként.

Az én nagypapám negyvenegy éve a szívemben él,
Még csak akarnom kell, térdére vesz és jókat mesél…
Az öreg, kemény Jenei, nagyszerű nagypapa volt,
És fiatalon, mint huszár, Galíciában harcolt.

Örültem, ha láthattam, puszit nyomtam orcájára,
Még jól emlékszem a nagy, fehér huszárbajuszára.
Oly’ nagy ember volt, boldogság volt közelében lenni,
Kisfiúként jó volt vele lenni, a szavát inni…

Még most is örülök, hogy az unokája lehetek,
Látom őt, hallom hangját… tanácsot nem kérhetek.
Szerettük egymást… elment végleg, már tanácsot nem ad.
Itt állok egyedül… velem szemben rosszakaró had…

Vecsés, 2003. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.

Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.

Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.

Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.

Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
Láttam már, amikor összekócolta a hajat.

Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.

Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.

Mindenki „egyedül” van a Földön,
De mindenki kap a Nap sugarából.
Szónak ne legyen sírkertje az örömön,
De mindenki kapjon hóra vert napsugárból.
*
Föld, mindenkié!
Napsugár vetüljön szét.
Óvás, közösen.

Vecsés, 2014. április 9. – Kustra Ferenc József

Örült vagyok, hogy egyedül csámborgok?
Vagy tán azért, mert magamban csacsogok?
Marakodnék koncért, mint silány ebek…
Közben észlelném, beköptek a legyek…

Mit velem etetnek, az, mint nadálytő…
Mit néznek rajtam, ez színtiszta fertő.
Ímhol, szívemre célzó gyilkot látok,
Disznóvérbe én csak fakardot mártok.

Mondják bolond, aki ma éhen hala.
Isten ily’ világot teremtett vala.
Még nem fekszem síromban sem, de ez már
Sakálkutyáknak olyan, mint ódon vár.

Budapest, 2000. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.