Apám arcán sűrű volt a bánat,
Negyvenhárom éve hagytad el a földet s a házat.
Most itt állok a sírhalmodnál könnyező szemekkel,
Rád gondolok fájón, lehajtott, bús fejjel.

Gyertek, gyertek, gyerekek,
Játszunk kinn a tereken.
Mutassunk meg ennek a világnak,
Miértünk kell nyílni a virágnak.

Gyertek, gyertek, gyerekek,
Szedjük fel a szemetet.
Tiszta légtér kell az unokáknak,
Kis madárkák örüljenek a fáknak.

Gyertek, gyertek, gyerekek,
Zengjük be a hegyeket!
Békedalunk vigye a szél bátran,
Minden gyermek éljen félelem nélküli boldogságban.

Kopár, dermedt, kora tavaszi tájon
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.

Kunyhónk felett szellemek árnya,
A csendes Tarna partján egy szél-tépett nyárfa.
Kis kunyhónkban gyertya fénye lobog,
Nyomorult életünkön a szívünk szeretetben dobog.

Mély szegénységünk gyönyörben fürdik.
Az esti szélben vénült, fáradt testünk álmodik.
Álmainkon angyalok suhannak.
Szívünkre hoznak boldog nyugalmat.

Boldog, békés nőnapot minden nőnek, különösen neked, Nejem.

A csend

Hideg hószavaid
Szerelmünk deres hóviharán,
Mint havas földek januárban,
Úgy hatnak rám.

Jeges szél üvölt a tájban,
Hordja ránk a hideg havát!
Hófehér tisztaságban
Hallgatjuk a szél ordító viadalát.

Hideg jégcseppkönnyeinken
Könnyed dércsillogás.
Megvénült, vézna csontunkon
Ott lebeg a fehér halál.

Heves megye, Tarnazsadány- Hidegvég

Eltűntek a régi húsvétóló idők
Szegény jobbágyok románcán dicsőn.
Jött egy árnyék, hamis világ,
Könnyű szárnyán eltünt az ünneplő paraszti világ.

Andalgó vággyal nézek a tájba,
Megfakult tanyákon a nagyapáink háza.
És hová lett a húsvéti locsolkodó gyereksereg?
Hullámzó végtelenségben eltűntek az évtizede