Idő 
Értékelés 
Értékelés Ősszel, hideg a hajnali eső…
(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!
(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.
(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*
(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!
(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!
(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*
(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.
(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*
(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!
(Bokorrímesek)
A kék seszínű benzinszag felhő, hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögőtt, mint ki végleg, vicc országba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között
Hetven múltam, tudom hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni…
Mindenkit szeretni marhaság, az regressziót volt szerencsém ismerni.
Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve…
Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre.
Vonatommal, most is még rohanunk, ott van-e halál… csak előre!
*
(apeva)
Le
Kéne
Taglózni
A mozdonyom
Masinisztáját?!
*
Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam, végtelen életvágyból!
*
De
Bizony.
Ki, aki
Dumál neki?
Mért van ellenem?
*
Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán’?
Rosszul alakult…
*
Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet… elsuhant!
*
(3 soros-zárttükrös)
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok,
Hogy mi, hogy volt… már csak szomorún meditálok…
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok.
Vecsés, 2018. május 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
A kék seszínű benzinszag felhő, hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögőtt, mint ki végleg, vicc országba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között
Hetven múltam, tudom hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni…
Mindenkit szeretni marhaság, az regressziót volt szerencsém ismerni.
Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve…
Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre.
Vonatommal, most is még rohanunk, ott van-e halál… csak előre!
*
(apeva)
Le
Kéne
Taglózni
A mozdonyom
Masinisztáját?!
*
Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam, végtelen életvágyból!
*
De
Bizony.
Ki, aki
Dumál neki?
Mért van ellenem?
*
Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán’?
Rosszul alakult…
*
Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet… elsuhant!
*
(3 soros-zárttükrös)
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok,
Hogy mi, hogy volt… már csak szomorún meditálok…
Az enyém vonat… ma már mindegy bármit mondok.
Vecsés, 2018. május 22. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett,
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.
Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.
Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.
Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.
Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József
Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,
a virágos réteken lépteid keresném,
pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,
és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.
Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,
a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,
kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,
az éjszakán át a vágyad hajnaláig!
Ha kósza felhő lennék a zivatar után,
s rohannék a réten feletted sután,
minden egyes esőcsepp a szádra hullna,
olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!
a virágos réteken lépteid keresném,
pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,
és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.
Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,
a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,
kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,
az éjszakán át a vágyad hajnaláig!
Ha kósza felhő lennék a zivatar után,
s rohannék a réten feletted sután,
minden egyes esőcsepp a szádra hullna,
olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!
Üres tekintet, rideg falak,
szívek helyén jéghideg szavak.
Mert ma az igazság nem több jelszónál,
s az értelem elvész a hangzavar torkánál.
Páncél lett az ember arca,
mosoly helyett maszkot tartva.
BECSÜLET olcsó, hazugság drága,
eladva lelkünk a pénz oltárára.
TISZTELET rég elhagyta e földet,
az emberek gázolnak, tipornak, törnek.
SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,
de tettek nélkül üresen rebegnek.
De ott, a hamu alatt parázs lobban,
egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.
REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:
Nem veszhet el minden a zajban!
Mert jön egy nap, mikor felébredünk,
nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.
Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,
hol az emberek emberek maradnak.
Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,
mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.
S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,
szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!
Siófok, 2025, február 6. -Gránicz Éva
szívek helyén jéghideg szavak.
Mert ma az igazság nem több jelszónál,
s az értelem elvész a hangzavar torkánál.
Páncél lett az ember arca,
mosoly helyett maszkot tartva.
BECSÜLET olcsó, hazugság drága,
eladva lelkünk a pénz oltárára.
TISZTELET rég elhagyta e földet,
az emberek gázolnak, tipornak, törnek.
SZERETET? Csak szó, mit hirdetnek,
de tettek nélkül üresen rebegnek.
De ott, a hamu alatt parázs lobban,
egy szív, mi nem hajlik meg nyomorban.
REMÉNY szól csendben, lágyan, halkan:
Nem veszhet el minden a zajban!
Mert jön egy nap, mikor felébredünk,
nem falakat húzunk, hanem hidat építünk.
Hol szavak nem sebeznek, csak gyógyítanak,
hol az emberek emberek maradnak.
Hazugság elolvad, mint dér ha a Nap felkel,
mert az igazság nyomtalanul nem tűnik el.
S ha eljön az idő, mikor a szív újra szól,
szeretet lesz az úr, s eltűnik minden, mi rút és komor!
Siófok, 2025, február 6. -Gránicz Éva
