Vágtat a holdfény éjlován,
Nekimegy valaminek tán’?
Nyáron jó az éj sötét tán’,
Télen meg köd a paraván.

Nappal pihen sötét lova,
Ő igazak álmát alussza.
Este újra vágta keletről,
Mi őt látjuk sötétből.

Budapest, 1997. június 15. – Kustra Ferenc József

A hajnal nem vörös, de szép citromsárga.
A kelő nap sugara, mint több szál spárga
Kihúzva fölöttünk bizonyítja… új napra virradtunk.
Mi, jól kihúzzuk magunk, még a Nap is felkelt miattunk!

Csendesen kel, de nem pirul a hajnal,
Aranyosan ébreszt, lágy madárdallal.
Sötétség megszűnik, mérgesen, búcsú nélkül megy el,
Felkel a nap és a sugara… lágyan, de átölel.

Vecsés, 2012. augusztus 5. - Kustra Ferenc József

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe…

Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.

Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.

Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József

Idő, folyamatosan halad, a múlt már csak nyomokban…
Elillant az élet, mint a kiloccsant víz a homokban.
Sivatagban víz nélkül, embernek minden eszébe jut,
Még a múltja is, de nem tudja, hogy víz nélkül meddig jut…

Száraz erdőben a kirándulás nagyon veszélyes is lehet,
Ha rossz emberek mindent gyújtogatnak, nem kímélik életet…
Ősembernek valaha a tűz, életet, védelmet jelentett.

Érzem, hogy a napfény öregedő, barázdált arcomon szökdécsel...
Már minek, amikor az éveim száma a fülembe énekel…

*

Időm, elmúlt már,
Vissza semmi nem hozza.
Virradat már nincs.

*

Kikelet oly’ szép,
Dúsacskán napsugaras.
Öreg csak nézi.

*

Tavasz is az ősz
Felé megy, lesz lombhullás.
Jó időt zár… tél.

*

Vidám madárdal
Öregnek? Új életnek?
Vég ajándéka…

Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József – versben és senrjúban. Csak úgy, egyszerűen leszögeztem a tényeket…

Reggel van, pihent vagyok, lehet, hogy el is megyek a napba…
Reggeli, öltözködök, más nincs, indulok… bízok a papba.

Felnézek, fehér-fodros, vagy szürke felhőt nem látok,
Azt meg nem vállalmom, míg jönnek, csak fél lábon álok.

Csodaszép az elterülő égbolt, végtelen kékségébe,
Földre vetül ez a szépség… út a végtelen mindenségbe.

Lengén, nyárin öltözve megyek, hogy beszívjam a napsugarakat,
Korán indultam, hűvösben rövidnadrág, nem védi lábszárakat…

Én csak vakon megyek, szembe vele… belemegyek bele, fénybe,
Átélem, mit őseink, több ezer éve, Aton szellemébe.

Ez most egy nagy felüdülés, csak megyek előre a fénybe…
Átölel, körül ölel… Hagyom, felrepít a mindenségbe.
Aton szelleme él és uralkodik rajtam,
Vezet, utat mutat, fénybe vezeti utam.

Egyedül megyek a mindenségbe, fény vezet az utamon,
Benne megyek, vele haladok, nem gondolkozok múltamon.
A fény, látom, nagyon erőlködik is, nap már erőteljesen tűz,
Sugarai belém hatolnak, magáévá tesz, minket összefűz.

Már majdnem felemelkedtem, de még éreztem, hogy felrepülők!
Később arra aléltam, hogy kérdezgetnek, míg a földön ülök.
Felnéztem, láttam arcokat és megjelentek felhő kezdemények…
Mesélték, mint bolond sétáltam, autó elütött… fejlemények...

Vecsés, 2015. június 25. – Kustra Ferenc József