Egyszer volt...meg egyszer
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában

Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált

Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak

Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott

Egy kislány unoka
Maga az angyalka

Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.

Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.

Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.

A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.

Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.

Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.

Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.

Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.

Következményt hordoz magában
Minden hétköznapi egyszerű tett,
S gondolat.
És bár - ha ereje megfeneklett
A hatás szekere
Tova gördül a jövőbe,
Hol a múltban elvetett mag
Kalászba szalad.

Kalászba szalad
A múltban elvetett mag,
Tova gördül a jövőbe
A hatás szekere,
És bár - ha ereje megfeneklett
A gondolat
És minden hétköznapi egyszerű tett
Következményt hordoz magában.

A természetnek
Nem kell naptár,
Ott az idő függetlenül jár.
Csak kik
Messzire sodródtak
Önkénnyel,
Nem tudják
Mit kezdjenek a fénnyel.
Érvelnek sötétséggel.

Az óra sietősen meglendül
Tavasszal;
A valóság elé szalad-
Miként szólt a parancsolat.
Majd egy órácskát
A jövőben járunk,
De a megholtak napjára
Meglehet, vissza találunk.

Gőg-hatalmas az ember,
Az időt is urallja.
Előre
Vagy éppen hátrafelé tolja.
Az űrben is van idő-ablak-
Messze tekint onnan;
Megveti az Istent,
Mert nem látja hogy hol van.

És jönnek majd újak,
Büszke emberek;
Értik e majd vajon
A világ mitől kerek?!

Mint a Niagara -
Zúdul erőszakos hada
Skizofrén eszméknek,
És van ahol
Tettekkel vegyülnek.

Kik segítenének
A betegeknek;
Nem lehet,
Csak egyszerű emberek.
Nincs felhatalmazás!

Csak választás-
Időnként.