A szeretet talán egy az Isten által megalkotott fogalom,
A szeretet tán’ egybevalóság kifejezésére fogalom...
A szeretet tán’ egy Isten által megalkotott véges fogalom.
Ahol van szeretet, ott ő, ki szívből folyvástan ébereskedik.
**

A szeretet nem dísz vagy múló szó,
Hanem erő, mi mindent összefog,
Ha minden más már elhalványuló,
Éltető fény, mely mindig ott ragyog.

Tiszta rezgés, isteni harmónia,
Önzetlenül ad és sosem kérkedik,
Az univerzum időtlen dallama:
Szeretet nélkül semmi sem létezik!

Vecsés, 2022. január 1. – Siófok, 2025. szeptember 15. - Kustra Ferenc József – Gránicz Éva; írtuk 2 szerzős műnek, Biró Ferenc fredok „Szeretet” c. ötletadó verse ihletésével.

Hiszed vagy sem… Hannám kedvellek,
Még szeretlek… meg még szeretlek!
Lehet együtt élni?
Boldogságban félni!
Forró csók naponta… szeretlek…

Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek,
Szíved szaván én is merengek.
Lehet együtt élni,
Nem kell már csak félni.
Csókjaidért mindent megteszek.

Pihenjünk együtt az ágyunkban,
Élvezzük, együtt nagy mázlinkban…
Napjaink csókosak,
Szemeid csábosak…
Szemed tükröződne ágyunkban…

Jó veled bújni ágyikóba,
Szívem dobban, mint halk muzsika.
Karodban elcsitul,
Bennem a vágy felgyúl.
Veled élni... ez volna csoda.

Sok csók és benne vagyunk nyárba…
Együtt merülnénk nagy álomba…
Tudom, ez kell neked,
Megélném ezt veled!
Együtt élnénk boldogan… még ma!

Álmokba bújnánk nyár hevével,
Ölelésben remény szelével.
Itt vagyok, csak neked,
Egy a sorsom veled.
Legyünk boldogok… örökléttel.


2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam.

Már én is igen unom, hogy a számon.
Csak panasz szava tódul elő vádlón,
De egyedül vívom dicstelen harcom,
Közben szép lassan elvesztem az arcom.

Hiába van hű, szamuráj szellemem,
Ha azt alkalmazni nincs segedelmem.
Pedig a hovatartozás nagy erő,
Amit csak én tudok és miért nem ő?

Mint egy Ronin kóborlok a semmibe
És földerítem azt, minden részibe.
Nincs itt fa, bokor, épület és semmi,
Sőt körülnézek; nincsen is itt senki.

A kardom még éles, a kezem még gyors,
De, hogy használjam fel? Nem igényli sors.
Gím koszolódik, övem szakadozott,
Bajuszom számba lóg, életem kopott.

Magányos harcos? Nem viszem semmire,
Magányos harcost nem vesz be senki se.
Hiába az önbizalmam töretlen,
Ha a kilátásom matt és fénytelen.

Mélyalázattal helyekre kopogok,
De eredmény semmi, amit megfogok.
Üres a kezem, kiürül a lelkem,
Kóborlok, nem lelem egyedül helyem.

Kardom fenem, fényesítem, kirántom!
Belevágom semmibe... számat tátom,
Hogy milyen könnyen vágom szét a semmit,
Mely nagy eredmény, de nem látok senkit.

Egyet azért látok, sötét felhő jő,
Mi több az előző tetejére nő.
A nagy semmibe jól beborul az ég,
Eltűnik, az mi nem volt; a fényesség.

Fura „kincs” a vak kilátástalanság,
Sokaknak ez az igazi szabadság.
Én nem ilyen vagyok, tovább keresek…
Tán’ semmibe… még sikeres lehetek?

Budapest, 2000. augusztus 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Századokat átélt
Odvas fának kérge
Porladozva málik,
Falja idő férge.

Aszalt már a vidék,
Fojtja ember mérge,
Földanyánknak szennyes
Minden cseppben vére.

Csak sóhajtás fakad,
Feketéllik ármány,
Minden égtáj alatt
Tört remények árnyán.

A sok irány kétes,
Csak ne legyen véges...

Fáradt, élettől barázdált homlokát,
Véste hosszú-hosszú éveken át
Munkához való kedve, becsülete;
Nehéz élete nem maradt elrejtve.

Minden könnycsepp, mely legördült rajta,
Néha olyan volt, mint a megáradt Rajna.
De ő csak éjjel, mikor senki sem látta,
Meggörnyedt izmos, erős, széles háta.

Egy könnycsepp áztatta lefelé arcát,
Feltöltötte az élet véste barázdát.
Ő hátrahagyta szegényes faházát,
Magányosan folytatta szélmalomharcát.

Amit nem tudott legyőzni soha,
Érezte, sorsa hiába mostoha.
Hiába tudta, legfőbb erénye:
Soha foltot nem látott becsülete.

És mégis, magát legyőzöttnek érzi,
Ezt az emléket hiába féltve meséli.
Türelme határát nemsoká eléri;
Miért lett a világ ilyen,? Sehogy sem érti.