Szófelhő » Egsz » 75. oldal
Idő    Értékelés
Rekviem egy téglagyárért

Hajnali
lánc ?csattogás
acélkék lórézuhogás
lónyerítés !
A színek alatt
húrral-szeletelt
vályogálmok
kábult folyosói !

Forgóról a csille
nekiszalad a felkelő napnak
s a sín mellé zuhan
nehéz visszatenni

A reggel ólmos,
az arcokon hűvös a harmat

A gépek, fogaskerekek ,
szíjtárcsák
újult erővel zakatolnak,
s ütemükre lassan
bejáródik a kéz, a láb
s megszokja újra
a csillék parancsát

Az ütközők lapossá verik
a szerelmet s az éjszakai álmot

Az égetők szenet
a kemencések forró
salakot köpnek
szívüket már félig
megette a gyár,
másik felükkel feleselnek

Ó,máglyák ! ti acélossá
tüzesedő földpiramisok
a kemencék boltívei alatt
ti mondjátok meg
mennyit érnek az új házak
s az új világ alapjai !

Fémpalló csörren
forró a tégla és a talicskák
súlya alatt
inog a kihordók lába !
testük párállik
s mire este lesz
verítékük sóként
szikesedik a téglák falára
Beküldő: Sz.Vili
Olvasták: 1588
Lebontott kontyotok emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát
és a csodákat nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn,
felsebezve
kikötözve
májusi füvekre, fákra
szeles,
szerelmes
dalokra várva
szótlan siratni titeket
kik fölittátok a szívemet,
s véremben szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató
dombra
Ti juj-hangúak , párás-szeműek !
s megszelídültek
akiknek hajában
megőszültek az ujjak elmaradt érintései
és a bánat
Ti, Félelmeimben megváltók s menedékek
ha kivetettek mind a házak
Őrzőim
ha nem vigyázz senki
hogyha össze kell már esni
a kéregetők görnyedt énekével kellene értetek
énekelni !
hogy visszatérjetek !
mert fölittátok a szívemet!
Ti anyáim ! szeretőim ! testvéreim !
örömben , szenvedésben
csupasz kő-vidék
a táj nélkületek
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt !
s a kerítéseken sem szól ki senki !
az éjszakák bénán függnek a tájon
s perceit az idő csak eldübörgi
tehetetlen
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom
Ím így vagyok
kitárt karotok
ölelésére várva
nézzetek !
marad mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek.
Beküldő: Sz.Vili
Olvasták: 1157
Jön veled szemben,
Te elfordítod fejed.
Szempillád rebben,
De a megvetés vezet.
Látod, megszeppen,
S te nem fogod a jelet,
Mész görnyedtebben,
És nem nyújtod a kezed.

Félted gyermeked,
És rászólsz, ne nézz oda!
Éled életed,
Nem érzed, ez egy csoda,
Ahogy küzd, szeret,
Bár nem ő választotta,
Mégis megveted.
Isten rá ezt osztotta.

Ne tedd, ne bántsd őt,
Segítsd, könnyítsd meg létét.
Érezze erőd,
Hozz el lelkébe békét,
Adj neki erőt,
Feledje mások vétkét,
Legyen éltetőd,
Hogy megérted reményét.

Csöppnyi szeretet
Gyógyír a betegségben,
Gőgöd leveted,
Így időben és térben
Kitágul szemed.
Őt látod, teljességben,
Az embert... veled...
És nem kerekesszékben.

2015. július 8.
Beküldő: Takács Mária
Olvasták: 1910
Élünk, 'mint szegények,
de sokakat gazdagítók',
mily` gyötrelmes tudat,
mi, a napi kenyerünkért
oly sokat dolgozók,
fájdalmasan sajgó lélek,
a testi fájdalom
már nem is fáj úgy, megszokott,
élünk mi a nincsben,
'mint akiknek nincsen semmijük,
és akiké mégis minden.
Beküldő: Marika
Olvasták: 1555
Hegy orma kardként döf a magas égbe,
Arany Nap köd köntöséből kilépve.
Szél úrfi finoman borzolja hajam,
Fülembe suttogva huncut szavakat.

Incselkedik velem, ígér szép napot.
Ígéri, lehozza legszebb csillagot,
De már a Hold is rég elment aludni.
Szavát tán, holnap meg tudja tartani.

Mára marad nékem földi virágtenger:
Vad árvácska, kosbor, szegfű és nefelejcs,
Réti tarka lepke virágot felkeres,

Sólyom kőröz fenn, méghozzá kerecsen,
Fehér bárányok hegyoldalt lepnek el.
Szívem kis harangja köszönt: ?Jó reggelt?.



Valahol a Kárpátokban 2015.06.22.
/Tihaháza/ -
Budapest 2015.06.28.
/írta: Bánlakyné Moravetz Edit/
Beküldő: Bánlakyné Moravetz Edit
Olvasták: 1710