(3 soros-zárttükrős)
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
Rögtön valós lesz, ha ránk küldi fergeteget…
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
*
(haiku)
Fán, nincs zúzmara
Hófehér… már itt nem úr!
Ág, mint szélhárfa.
*
Hideg, csomagol.
Havazás, már elolvadt.
Hideg már nem fed…
*
Szól szellő szélnek,
Tarolj! Adj a vidéknek!
Támadás dühöng…
*
(10 szavas)
Rügyfakadás tavaszt jelez? Akkor már ide ért?
Még imádkozzak alkalomért?
*
Hozza meleget,
Sándor, József, Benedek.
Szél, csendes nótás…
*
Kis esőcseppek,
Esnek, szellőben tánccal.
Életfeltétel.
*
Barka a szélnek
Bókol a határszélen.
Szinek vegyesek.
*
Kint a rét felett,
Lanyha szellő szálldogál.
Virágkezdemény.
*
Kert öle éled,
Ősi tudat itt is él.
Simogató szél.
*
Akácerdőben,
Mézszagot fújdogál szél.
Zümmögő méhek.
*
(bokorrímes)
A tavasz szép lassan ránk terül,
Idezúdul, lassan áthevül...
Melegedés, lassan ránk vetül.

Vecsés, 2018. március 26. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versformákban.

A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban.

Azok a bűvös hajnalok,
amikor tétova kézzel
végigsimított arcomon,
csöpp kezed, az volt az élet.

Azt mondtad halkan, suttogón:
Ölelj át Anya! Hisz félek.
Tudod, ha hozzád simulok,
olyan jó meleget érzek.

Mintha egy puha takaró
lenne a bőröd most nékem,
csöppnyi szívem most úgy dobog!
Hadd bújjak hozzád egészen.

Most is hallom, hogy suttogod:
Anya! Én szeretlek téged!
S mint apró csengő, a kacajod
úgy száll messze a légben.

Tűnődöm. E téli hidegségben
felsikolt a téli esti csend,
üvölt a szél, elsöpörve mindent,
s átsüvít a vékony üvegen.

Oly hevesen fúj be a teraszra
felkavarva minden hópehelyt,
sűrű, fehér torlaszokat hagyva
haragjában, mintha intene.

Messze van a lángsugarú nyár még,
s ki tudja, hogy lesz e kikelet,
vagy itt marad sűrű havat ontva
a tél, amely egyre hidegebb.

Tűnődöm. E puszta, hideg télben
Te is fázol? S éppen úgy remegsz,
mint én? S vajon hallod e, ha szólok,
vagy hangomat elnyeli a csend.

Ki tudja most, hányan várnak arra,
jöjjön végre napfény, és meleg,
hiszen mások mindig fényben úsznak,
nekünk jut csak süvítő hideg.

Istenem! Most arra kérlek téged,
rájuk is küldj egy kis hideget,
S a verejtékért, amit értük ontunk,
nekünk is hozz végre meleget!

Tudom: furcsa, mit írok,
sok ember nem érti meg,
pedig én mindegyik szóba
lelkemet írom bele.

Azt a különös érzést,
mardosó fellázadást,
amely most belülről tombol,
mint egy elsöprő hurrikán.

Tudod: a lelkembe égett
minden egyes kis gondolat,
s amiben akkor is hittünk,
amikor semmink sem maradt.

A szó, mit egymásnak mondtunk,
örökre bennem maradt,
mint egy szapora érverés,
mely dübögve bennem halad.

Érzem. És ugyan úgy tombol
bennem, bár elnyeli a csend,
de te meg kell, hogy halljad,
csak ne itt! A szívedben keresd!

Ugyan úgy, ahogyan akkor,
azon a téli éjjelen,
amikor azt hittük vége,
s féltünk, hogy minden elveszett.