már majd’ itt is van…

(3 soros-zárttükrös duó)
Húsvét reggel, pár nap és már be is fog köszönteni,
Ti nők és mi férfiak együtt fogjuk örvendeni…
Húsvét reggel, pár nap és már be is fog köszönteni,

Én majd körbejárni fogok és mindenhol locsolkodok,
Viszek majd vödörben kis vizet, azzal is locsolkodok…
Én majd körbejárni fogok és mindenhol locsolkodok.
*
(leoninus)
Remélem, várnak majd a lányok, asszonyok a nagymamák, mert öket is locsolok!
Már vágyok az étkekre, tán’ kapok. Ha jól megetetnek még jobban locsolkodok.
Pláne, ha még kapok kávét meg páleszt, mi zabánál ellenőrzi ivó gyomrát.
Fini' sütiket ne felejtsem, ha kapok nem felejtek... húsvétba felejtkezem…
*
(Senrjon)
Remélem minden udvar
Szabad, kutyáktól mentesített…
Harapás nem kell…

Vecsés, 2016. május 29. - Kustra Ferenc József

Ezerkilencszáznegyven-kettőben, ott nagy háború dúlt…
Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt…
Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt!

A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak,
Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak!
Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak.

A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót,
A hó meg jegesre fagyott, nem lehetett gyúrni friss hógolyót…
Ide senki nem akart önként jönni, de mindenki kapott behívót,
Otthon hagyták gyereket, feleséget, földet, állatokat, családot.

Emlegették a tavaszt, azzal, hogy akkorra otthon kéne lenni,
De a Hadisten úgy döntött, hogy ezt sokaknak már, nem teljesíti.
Akinek meg haza utat teljesítette, az volt, több hónap vagy év,
A többség meg betegen ért haza, ezért engedtél el, ez volt az érv.

Hóban a köd amorf árnyai, a hidegben még csak torzultak,
Sokaknak nem volt már több tavasz, ők csillagösvényen ballagtak.

Ki túlélte, annak a testét sebek, sebesülések borították,
Sántán és lelki betegen látták újra, a családot és a hazát…

A szép Don-kanyarban az óta már volt oly' sok tavasz,
De ott többet ne lőjenek, ilyet jó, ha nem hallasz!

Vecsés, 2016. július 14. – Kustra Ferenc József

M. Laurens
RÉG ELMÚLTAM...

Bizony, rég elmúltam én már hetven,
de azóta is,
csupán a saját hátam áll megettem.

Próbáltam hátat fordítani neki,
ám azóta is
hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.

Pedig sokan fordultak már azóta,
de Én akkor-sem,
akarok fordítva ülni a lóra.

Van, ki elölnek nevezi a hátult,
és azóta már
minden létezőt tagadva elárult.

Hiába próbáltam ezt megérteni,
mert máig is,
a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.

Igy-hát, bár elmúltam én már hetven,
de ezidáig,
a saját tükörképem: nem feledtem!


( Budatétény 2014 / 2026 )

Én vagyok a tenger
Minden élet Ős-anyja
Én öleltelek át a lét kezdetekor,
S velem ér majd véget a lét napja.
Óvd hát szülő anyád méhét,
Mert ha te leszel gyilkosa:
Nem lesz ki sirasson majd,
S új léted sem lehet többé soha.

( Pest-Buda 2011 )

Hétköznapi pszichológia…

Áthat a fájdalom,
Mert sok minden megtörtént.
Fájlalom.

Áthat a fájdalom,
Mert sok minden nem történt meg.
Ezt fájlalom.

Áthat a fájdalom,
Mert sok mindent megtettem.
Szívfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert sok mindent nem tettem meg.
Ez a szívfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert sok elvárásnak nem tettem eleget(?!)
Fantomfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert nem öleltem, amikor kellett volna(?!)
Ez is fantomfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert magam mindig háttérbe helyeztem.
Ilyennek születtem… világfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert nem születtem falkavezérnek.
Ilyen lettem, ez a világfájdalom.

Áthat a fájdalom,
Mert volt hatvankettő sikertelen évem.
De már ez van… ez utófájdalom.

Vecsés, 2010. október 24. – Kustra Ferenc József