Nem védtelen, mint a vadállat,
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,

Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,

Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.

De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.

Reggel lovam zabolom,
S stráfkocsi előtt dolgoztatom…
Széna vacsora.

Reggel zabot kap, mert húzza a terhet, este pihen, illatos szénát eszeget.
*
Este még megpaskolom,
Majd bemegyek, más dolgom nincsen.
Asszony vacsora…

Hálás szívvel megpaskolja, majd bemegy a házba, őt is vacsora várja…

Vecsés, 2025. július 11. – Siófok, 2025. július 18. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek. A senrjonokat én írtam, a leoninusokat Gránicz Éva szerző-, és poétatársam.

Hétköznapi pszichológiai eszmefuttatás, mert írni jó… meg kell!

(leoninus duó)
Írunk igen könnyű műveket, vagy oly' jó vágyteli szerelmeseket,
Ha sokat írunk, ekkor eleget, ha nem sokat, akkor nem eleget!
Tudom, írás nélkül is értetted, hogy én megértsem a Te tettedet…
Ha szétszakadt a lelkem, fátyla tovább leng, az eszem meg még, csak eseng.

Ha nem írok, akkor nekem ez világvége, az írás meg mindensége...
Ha nem írok, idő úgy is gyógyítja lelkemet, de meghagyja hegemet…

(tíz szavas duó)
Vers a mindenem, dallam és szó,
Tömör igazság, lélekből folyó.

Írás a hazám úgy érzem,
Otthonra talál benne a lelkem.
Vecsés, 2025. január 3. – Siófok, 2025. július 2. -Kustra Ferenc József -írtuk: 2 szerzősnek. Én írtam a leoninust, a tíz szavasokat Gránicz Éva írta, Ifj. Fehér Péter „Írjatok” c. ötletverse felhasználásával.

Szellő szökken a víz felett
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.

Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.

(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…

(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.

(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…

(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.

(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!

(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.

Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.