Pirkad a hajnal, álmos a reggel,
ülünk a parton, bóbiskoló fejjel.
Csendes a tenger, a hullámok még alszanak,
a fénye fel-felcsillan a felkelő napnak.

Sima a víztükör, erőtlen a szél,
elbújt valahol, tán valamitől fél?
Ameddig a szem ellát, csak víz szökik a szemünkbe,
Istenem ezt hogy csináltad, hogy jutott ez eszedbe?

Hét nap alatt teremtettél egy csodálatos világot,
mindent, szemmel láthatót, s amit a szem még nem látott.
Adtál csodás természetet, Tengert, Földet, Gyönyört,
mely, ha csendes simogat, de háborogva gyötör.

A horizonton előbújik álmosan a napsugár,
simogatja már az arcunk, egyre magasabban jár.
A tenger is felébred éjszakai álmából,
hunyorog az aranyló Nap tündöklő sugarától.

Langyos szellő kóstolgatja a Tenger sós vizét,
lassan-lassan érezzük a felkelő Nap melegét.
A Tenger már füröszti a mosolygó Nap sugarát,
s az arcunkat melegíti a tengerszagú napsugár.

Lásd meg azt, aki szeret Téged,
fogd meg a kezét és Tiéd az élet,
érezd keze melegét és viszonozd azt,
nincs az életben más, ami ennél is fontosabb.

Keze selymes tapintása simogassa lelked is,
érte az égről lehozod a csillagokat is.
Szeme sarka mosolygása érintse meg szívedet,
aurája tiszta fénye egyesüljön teveled.

Viszonozd a mosolygását,érezze, hogy szereted,
közelsége hevítsen fel,melegítse testedet.
Tudd, hogy Ő csak érted van és Hozzád tartozik,
el ne engedd, mert benne a Te lelked lakozik.

Add a kezed, én megfogom,
éreznem kell melegét,
kezed a szívemen tartom,
érezned kell erejét.

Add a szíved, én figyelem
szeretetdobbanását,
szíved szívem mellé teszem,
átveszi a ritmusát.

Add a lelked, tapadjon rám
éji nász gyönyörében,
lelked lelkét csókolja szám
Isten édenkertjében.

Add, mit adhatsz, én is adom,
hisz adni gyönyörűség,
visszakapod, s visszakapom,
ezt súgja a Magas Ég.

Elment a hajó
És én itt maradtam,
Vérző szívemet,
Kendőmmel takargattam.

Vissza sem néztél rám,
Nem is integettél,
Azt sem mondtad,
Hogy egyszer vissza jössz-e még?

Nem baj, ha nem jössz.
Majd csak szeret más,
Aki nem lesz hűtlen,
Kőszívű, csalárd.

Kőszikla a szíved,
Nem is gondolsz másra,
Csak saját fejed után mégy,
Nincs szükséged boldogságra!

Négy év küzdelem megéri,
s ha boldogan megéli,
tudás fájának gyümölcsével
hidd el, a diák beéri.

Tanul, okul a félérett,
a tudás elérése végett,
a tanárnak munka ő,
és diákunk beérett.

Négy esztendő elszaladt
A diák a próba felé haladt
írásbelik, szóbelik réme
jaj, a szó bennszakadt.

Levizsgázott a kis sereg
Senki sem pityereg
Büszke tanárok körében
Most banketten tetszeleg.

Mint ki jól végezte dolgát
s nem játszva a balgát,
érett gyümölcskosárként,
Most lógatja a lábát.

Négy év küzdelem megérte,
És boldogan megélte,
a tudás fájának gyümölcsével
Minden diák beérte.