Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!

Álmomban úgy vontál magadhoz,
álmomban úgy szerettelek,
ahogy a napfény öleli lágyan
a messze tűnő halvány felleget.

Álmomban úgy öleltél engem
mint tavaszi szél a halvány kék eget,
sóhajtva, lágyan simogatva,
míg érintésébe beleremeg.

Álmomban úgy akartál engem,
mintha elengedni nem tudnál soha,
oly forró hévvel, oly szédült erővel,
felszítva bennem minden lángomat.

Álmomban úgy őriztél engem,
mint egy törékeny apró gyöngyszemet,
mintha már akkor érezted volna,
számunkra minden,minden elveszett !

Furcsa érzés, nem kellemes
rosszabb, mint egy hideg leves
hajam zsíros,kedvem nincsen
egybe állt az összes tincsem.

megoldás az van rá tudom
de az utolsókat rugom
hajat mosni kéne talán
valószínű...inkább cián!

nem ismer rám senki sem
máshogy látom életem
depresszió ajtómban áll
ennél rosszabb nincs is talán.

sapkát húzok,rejtegetem
zsíros hajam már védjegyem
unszolnak a szeretteim
gondoljam át jól tetteim.

nem érzem,hogy ember vagyok
hajam az már rég nem ragyog
maximum a zsírtól fénylik
hajmosásom már igénylik.

van egy jó pont: kiemelem
buszon akad ülőhelyem.
elkerül az emberiség
jaj,de kínos!ebből elég!!

többé mostmár el nem bújok
Head and shoulders után nyúlok
minden erőm összeszedem
hajról a zsírt eltüntetem.

el sem telt tán félóra
könnyebb lettem kilóra.
hat tonna zsír viszlát!bye bye!
rejtegetni valóm nincs már.

utcára már vígan lépek
nem zavar ha engem néznek
újjá születtem most szinte
mostmár olyan vagyok,mint te!

Mint tomboló tűz,ezernyi fájdalom
vöröslő vérként csorog le arcomon.
Mint pusztító szélvész,mely mindent elsöpör,
szívemet tépázza,lelkem őrli föl.

Mint pusztító láva,mely a földre hull,
köröttem minden leégett hamu.
Mellettem minden kopár,és kihalt,
csak egyetlen láng maradt,amely felkavar.

Hogy felégessen mindent, ami még maradt,
hogy ne legyen semmi,ami visszatart.
Ne hidd hogy megtörtél,zúgó fergeteg!
Mit elvettél tőlem,én is elveszem!

Miért higgyek,ha elvettél mindent
s nem maradt nekem semmi sem?
Tomboló viharként mindent összetörtél,
s nem maradt erőm még élni sem.

Viharként jöttél,elsöpörve mindent,
s szellőként suhantál messzire,
tomboló tüzeddel felégetve mindent,
s nem maradt nekem semmi sem.

Letörtél minden bimbódzó virágot
keresztül gázolva mindenen,
itt hagytál ,mint egy hervadó virágot,
s elvetted tőlem mindenem.

Én csak azért is talpra állok,
jöhet szélvész,vagy fergeteg,
szelíd felhőként messze szállok,
s eltűnök,mint a képzelet.