- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Ő az áldás, Ő a Béke,
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten,
az a véres Isten nincsen.

Kard, ha csörren, vér, ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma,
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes Ő, míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom,
de Ő így szól: Nem haragszom!

Néha rángatom, cibálom:
-tudja, csak Őt kívánom!

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S, kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Ha Te vagy a test, én lennék a lélek.
Ha Te lennél jó, én lennék a vétked.

Ha Te vagy a ház, én lennék az ablak,
Ha benéznél rajta, láthatnád mennyire akarlak.

Ha lennél a folyó, én lennék az ér.
És én lennék az, ki szívedig elér.

Ha fa akarsz lenni, én lennék az ágad,
És, ha éj akarsz lenni, én lennék a vágyad.

Ha Te lennél a tűz, én is tűz lennék.
Egymásba olvadva mindent felégetnénk.

Ha Te vagy a fény, én lennék az árnyék,
Nem mozdulnék mellőled, midig veled járnék.

Ha gyermek lennél, én lennék a játék.
Ha bűnös lennél, én a vétked lennék.

Ha éhes lennél, én lennék az étked.
Ha lennél a felhő, én lennék az eső.

Ha Te vagy a mag, benned én lennék az élet.
Ha Te vagy a vég, én lennék a végzet.

Ha Te vagy a sír, én lennék a lélek.
Ha Te vagy a hant, én lennék, ki betakar Téged.

A hadvezér elaludt,
Csatatérre nem jutott

A Csend nem szereti,
hogy megint megtöri
Dobozából kihajoló
Falon Kukukk rugó
A mindig kiáltozó
Elnehezülne inkább,
Ha hagyná már
A tiszteletlen madár

Porosodó Makett Hajó
Árboc alól Szakács dalol
Kockás aljon Figurák
Megunták, hogy úgy hagyták
Sakk vagy matt? Morogják

Szekrény alatt Bohóc hever
A fal felé hangtalan nevet
Forgó kulccsal hátában,
Körvigyorral szájában

Hiú Csillár az ábrándos,
Ha ablakot nyitnátok
Csilingelne, hogy halljátok,
Miközben őt látjátok
Csodálva tapsoljátok

Öreg Tükörrel mind vigyáz,
Meg ne lássa benne magát
Gyertyával mint két boszorka,
A túlvilág és szellemek tudósa,
Láng és viasz nem örök, de a
Tükörrel szövetséget kötött
Együtt varázsolnak,
ha akarnak, bájolognak

Okuláré hírt vár,
Pislákol a kíváncsiság:
Hol késik a mai újság?
Hintaszéken pokróc fekszik,
Macska csendben rátelepszik
A Hadvezér úgyis alszik?

Kávéfőző reggelt sürget,
Kakukk kiált jó reggelt-et
Kancsóban a Mámor táncol,
Részegíti a valóságot
Gramofon nosztalgiázik,
Régi nótákon mélázik

Az Aroma óhaja:
Malac sültek illata
Szobákba úgy lopakodna,
Rések alól lágyan átbújna
Ezüst tálca szolgálója
A settenkedés kínálója
Mi lesz már, huncutság?

Mennyezet várja a felszálló Álmokat,
Színeseket, nagyokat, irreálisakat
A Padló földhöz ragadt,
Nem voltak jóban soha,
Ő ösztönvilági maradt
A hadvezér köztük alszik,
Mennyezet, Padló egynek látszik

Fehér Papír és a Tinta,
Igazságot elmondana,
Hírmondóknak tanúskodna,
Hogy régi jó Királyukat ne
Keressék itt már soha

Öreg Komondor alszik az udvaron
Eső kopog a bíbor avaron,
Örök Égi barátságot fogadott
Kettőjüket őrzik az angyalok

Ha zászló lennék lobognék serényen
ha szélvész lennék száguldanék
ha fa lennék ,felnőnék az égig,
s felhőkig érnének ágaim.

Vihar ha lennék,mindent lerombolnék,
s ha idő lennék megállítanám
tűz ha lennék én mindent felégetnék,
s aztán ha víz lennék eloltanám.

De így,vajon mit tudnék én tenni?
Hisz az életem olyan sivár,
mint az ég alján esténként lebukó
utolsó sápadt fénysugár.