Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Minek a szó,és minek a hang,
ha nem látom arcodat soha?
Minek az emlék,minek az álom?
Hisz örökre csak álom marad.

Minek a vágy és minek e tűz,
csak fölperzseli az arcodat,
minek a patak ha nincs benne víz?
Hisz nem csitítja a szomjadat.

Minek a fa ha kiszáradt régen
s nem adhat árnyékot soha?
Minek az otthon ha kihűlt már régen
s nem süt rád szeretet sugara?

Jobb volna elmenni, felégetni mindent,
s ha már utána semmi sem marad
megcsitult lélekkel új utakra lépni,
s temetni mindent mi itt maradt.

Ajándék ma minden perc és óra,
amit ünnepkor együtt tölthetünk,
ajándék,melyet álmainkban,
emlékeinkben mindig keresünk.

Ajándék, de sokkal több annál
mit a fenyőfa nékünk rejteget,
ajándék,mely arannyal írja
szívembe most a nevedet.

Ajándék,melyet aranyfonállal
hímezve szívünkbe kötünk,
hogy legyen mire emlékeznünk
amikor végleg elmegyünk.

Mért ülök itt félrebújva
,mint egy riadt kismadár?
Mért gubbasztok szárny szegetten
hisz az élet tova száll.

Mért nem kezdem én is újra
úgy,ahogy már annyi más,
minden búmat félretéve
hisz vár rám a nagy világ.

Tudnék e még úgy szeretni
mint ahogyan senki más?
mernék bízni,és remélni?
Tudván.nincsenek csodák.

Vagy maradjak kételyek közt
őrlődve mint annyi más?
Istenem!Adj jó tanácsot!
Remélem még rám találsz!

Jó volna úgy szeretni egyszer
ahogyan senkit sem merek,
jó volna elmerülni benned
mielőtt végleg elmegyek.

Jó volna élvezni a békét
amiből sohasem jutott,
jó volna megtalálni egyszer
a legeslegszebb csillagot.

Jó volna vulkánként kitörni
lávát dobálva szerteszét
s az izzó lávát szertehagyni,
mielőtt hív a messzeség.

Jó volna felégetni mindent,
a napot,a holdat,a csillagot,
hogy soha többé ne láthassam
amit most végleg itt hagyok.

Hogy kitöröljek mindörökre
minden fájdalmat,haragot,
egyetlen könnyben eltemetve,
s ne tudd meg soha hol vagyok.