Szófelhő » Eget » 145. oldal
Idő    Értékelés

Mi ez a tűz? És mi ez a láng,
amely bennem ég szüntelen?
Mi ez a forró szenvedély
amely belülről éget el?

Mi ez a forró, furcsa érzés
amely belülről felkavar?
Mi ez az égő, fájó érzés
mely minden ízemig felkavar?

Mi ez a tűz? Már elfeledtem!
Rég nem gyújtott fel semmi sem!
Nem is értem már miért történt,
hisz nem akartam már élni sem!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1931


Sikíts vagy sírj ha fáj belül
ne tűrd némán ha bántanak!
Tombolj és lángolj mint a tűz!
Ne szorítsd össze az ajkadat!

Ne fojtsd magadba bánatod!
Nem lesz jobb neked semmivel!
Csak belülről éget teljesen
s lelked tiporja őrli fel..

Fájdalmad éget mint a tűz!
S ha végre földre hull,
nem marad más utána
csak üszkös rom, és hamu.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1675


Hirtelen jöttél ,szenvedéllyel ,
akár a zúgó fergeteg ,
s egyetlen néma érintéssel
felkavartad a lelkemet .

Hirtelen jöttél mint a villám ,
mely kettészeli a kék eget ,
felkavarva mindent ,mit érint ,
s elraboltad a szívemet .

Hirtelen jöttél ,s úgy öleltél
vad szenvedéllyel ,hirtelen ,
megtörve minden erőmet ,
s nem tudtam védekezni sem .

Hirtelen jöttél s úgy mentél el ,
akár a nyári zivatar ,
minden ízemig felkavartál ,
s eltűntél mint a pillanat .

Hirtelen más lettem én is !
S magamban vívódom csendesen .
Maradj csak ! Ne is jöjj vissza !
Nem akarlak már látni sem .
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1934
Oly egyedül vagyok,
most még a nap se ragyog.
Sok ember igaz körülvesz,
mégis a szívem oly csendes.
Távol vagy,nagyon messze tőlem,
ezért lelkem sír,és reszket.
Reggel,ha álmosan felkelek,
mindig csak téged kereslek.
Napközben se igazán lelem helyem,
a hiányod nagyon fáj nekem.
Este némán bámulom az eget,
a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.
Nélküled alszom el sokszor,
hiányzik az,aki sokat csókol.
Szenvedek, nagyon vágyom rád,
de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 2001


Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.

Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban.
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.

Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk, hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?

Hittünk csodában, hittünk a mában,
S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.
Szép volt az élet, tettük mi kellett,
Elfért a gond is a boldogság mellett.

Az emlékek néha még visszajárnak:
Vajon az álmok valóra váltak?
Család és munka, öröm és bánat.
Mi más az élet? Csak ebből állhat.

Most már lejárnak sorban az évek,
Kinek keveset, vagy többet mérnek.
Egyikünk már az út végét járja,
S lassan majd mi is megyünk utána.

Kék selyem ruhás egykori lányok,
Elfújja a szél az akácvirágot.
Beküldő: Csók Ilona
Olvasták: 2456