Holnap,holnap talán már nem.
Véget ér!álom lesz,ez az
emberhez méltatlan küzdelem.
Milyen messze ér a szerelem fénye?
Lélek feketül lélek terhétől, s még
aggként is remeg szemünkben,
a megélt szerelmes élet szenvedélye.
És mint száraz kóbor falevél
sodródik a tenger vizén,úgy
Lebeg fonnyadt gyenge szívünk
Semmiként.A semmi egén.
Mi ez a tűz? És mi ez a láng,
amely bennem ég szüntelen?
Mi ez a forró szenvedély
amely belülről éget el?
Mi ez a forró, furcsa érzés
amely belülről felkavar?
Mi ez az égő, fájó érzés
mely minden ízemig felkavar?
Mi ez a tűz? Már elfeledtem!
Rég nem gyújtott fel semmi sem!
Nem is értem már miért történt,
hisz nem akartam már élni sem!
Sikíts vagy sírj ha fáj belül
ne tűrd némán ha bántanak!
Tombolj és lángolj mint a tűz!
Ne szorítsd össze az ajkadat!
Ne fojtsd magadba bánatod!
Nem lesz jobb neked semmivel!
Csak belülről éget teljesen
s lelked tiporja őrli fel..
Fájdalmad éget mint a tűz!
S ha végre földre hull,
nem marad más utána
csak üszkös rom, és hamu.
Hirtelen jöttél ,szenvedéllyel ,
akár a zúgó fergeteg ,
s egyetlen néma érintéssel
felkavartad a lelkemet .
Hirtelen jöttél mint a villám ,
mely kettészeli a kék eget ,
felkavarva mindent ,mit érint ,
s elraboltad a szívemet .
Hirtelen jöttél ,s úgy öleltél
vad szenvedéllyel ,hirtelen ,
megtörve minden erőmet ,
s nem tudtam védekezni sem .
Hirtelen jöttél s úgy mentél el ,
akár a nyári zivatar ,
minden ízemig felkavartál ,
s eltűntél mint a pillanat .
Hirtelen más lettem én is !
S magamban vívódom csendesen .
Maradj csak ! Ne is jöjj vissza !
Nem akarlak már látni sem .
Oly egyedül vagyok,
most még a nap se ragyog.
Sok ember igaz körülvesz,
mégis a szívem oly csendes.
Távol vagy,nagyon messze tőlem,
ezért lelkem sír,és reszket.
Reggel,ha álmosan felkelek,
mindig csak téged kereslek.
Napközben se igazán lelem helyem,
a hiányod nagyon fáj nekem.
Este némán bámulom az eget,
a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.
Nélküled alszom el sokszor,
hiányzik az,aki sokat csókol.
Szenvedek, nagyon vágyom rád,
de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.
most még a nap se ragyog.
Sok ember igaz körülvesz,
mégis a szívem oly csendes.
Távol vagy,nagyon messze tőlem,
ezért lelkem sír,és reszket.
Reggel,ha álmosan felkelek,
mindig csak téged kereslek.
Napközben se igazán lelem helyem,
a hiányod nagyon fáj nekem.
Este némán bámulom az eget,
a legfényesebb csillag csakis te lehetsz.
Nélküled alszom el sokszor,
hiányzik az,aki sokat csókol.
Szenvedek, nagyon vágyom rád,
de tudom,hogy egyszer úgy is rám találsz.