Csak az tudja igazán mit jelent szeretni
ki maga is volt már boldogtalan,
ki megtanult mindent magába temetni
s mégsem adta fel álmait soha.

Csak az tudja mit jelent napfényben fürödni
aki sokáig árnyékban lapult,
s fájó szívvel is ,mindent hátrahagyva
egyedül talált rá merre van kiút.

Csak az tudja mit jelent mindent megbecsülni
ki segítő kezet sohasem kapott,
s egyedül tudott mindig talpra állni,
erős akarattal, bárhová jutott.

Csak az tudja igazán ki az igaz ember
akit oly sokan becsaptak talán,
mellette tarts ki! Ő fog megbecsülni!
Nála jobb barátot sehol sem találsz!

Anyám szemében én vagyok a napfény
amely beragyogja egész életét,
sosem kér semmit és nem is vár többet
csak jó ember legyek mindenféleképp.

Anyám szívében én vagyok a gyöngyszem
melyet úgy őriz mint drága kincseket,
ott vagyok benne mélyen eltemetve
bár nem őrizheti minden léptemet.

Anyám lelkében én vagyok a támasz
mely erőt ad néki nehéz napokon,
nem mondja mindig, titkom mégis érzem
miattam bátor! S én is jól tudom.

Anyám szemében én vagyok a minden!
Az ő büszkesége, s engem vár haza!
S bár meghálálni sosem tudom néki,
Köszönöm azt hogy értem vagy! Anya!

Valami elsuhant a szélben
akár egy múló pillanat,
próbáltam lágyan visszafogni
de némán, hirtelen elsuhant.

Nem láttam belőle semmit
csak arcodnak halvány mosolyát,
s ajkadnak néma suttogását,
mintha azt súgná: menj tovább.

Mintha azt kérné tőlem halkan
ne küzdjek érted ostobán,
ne bánjak semmit mi elmúlt,
s lépjek végre már tovább.

Valami elsuhant a szélben
szerelmed volt az! Semmi más!
Menj csak! Már el is temettem,
légy boldog mással! Menj tovább!

Egy álomkép, mely szertefoszlott
azt hittem sokkal fontosabb,
azt hittem kínozni fog majd,
de sosem voltam boldogabb.

Egy álomkép mely szertefoszlott
s az esti széllel elsuhant,
magával sodorva minden érzést
amely irántad megmaradt.

Egy álomkép mit nem látok már,
hisz talán nem is létezett!
Elsöpört mindent, mi bántott
s nem maradt belőle semmi sem.

Álomkép? Mint a kósza szellő
borongós, hűvös alkonyon
úgy suhant szelíden némán,
s a szürkeségben megkopott.

Életem !

Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,

s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.

Mindig látom arcodat akármerre nézek

és hidd el nem változott amit irántad érzek !

Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,

és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,

s ha esne eső talán velem sírna az ég .

De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,

az ébredő nap első sugarától reményt látok én .

Látom arcomat , szemed szép tükrében,

de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,

hisz az én szerelmem nem lehet velem .

Csak veled van értelme minden egyes jónak ,

s ha végre együtt leszünk ,

szép lesz majd a holnap .

Nagyon szeretlek !