Idő 
Értékelés 
Értékelés Zörgő motorral beáll az 55-ös
rozzant Ikarus-felszállás, a hűvös
őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk.
Az úton Pestig beszélgetünk.
Osztyapenkó, hidak, Országház. Kiszállás
fürgén, délelőtt gyárlátogatás:
feketén málló falak mögött dübörgő
géphalmaz, daru emel, csörlő
feszül, tovább megyünk, második emelet:
szorgos kezek milliós gépeket
bűvölnek, kimért, pontos mozdulatokkal,
kék köpenyes gesztikuláló tagokkal
magyaráz. Kiérünk, végre friss levegő!
Délután Halászbástya unalomig,
utána futás a pályaudvarig,
hogy el ne késsünk, mert itt kapjuk
a jegyeket,? este varieté ? tudjuk
hol van, nem késünk el, jók leszünk!
? Nyugati, érkezési oldal, munkások,
kusza tömeg. A lány vonatok
füstjét nézi-én Őt.
Hátranéz, mosolyog, rőt
hajával szél játszik,
beszélgetünk. Nem látszik
rajta hogy,?intézetis?.
Tetszel nekem mondom, nevet,
utálja a rendőröket
és tud egy helyet,
hol ketten lehetünk.
Kéz a kézben megyünk,
búcsúzunk a varieté előtt,
osztálytársak dühödt
képpel meresztik szemüket,
majd kamasz ösztönüket
nehezen elfojtva bemennek,
s közben gyűlölnek,
mert nekik nem sikerült.
Varieté, vidámság, feledünk
mindent, futunk a busz felé.
Hűvös őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk,
hazafelé már nem beszélgetünk.
Jó lenne aludni most!
1974. 10. 15.
rozzant Ikarus-felszállás, a hűvös
őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk.
Az úton Pestig beszélgetünk.
Osztyapenkó, hidak, Országház. Kiszállás
fürgén, délelőtt gyárlátogatás:
feketén málló falak mögött dübörgő
géphalmaz, daru emel, csörlő
feszül, tovább megyünk, második emelet:
szorgos kezek milliós gépeket
bűvölnek, kimért, pontos mozdulatokkal,
kék köpenyes gesztikuláló tagokkal
magyaráz. Kiérünk, végre friss levegő!
Délután Halászbástya unalomig,
utána futás a pályaudvarig,
hogy el ne késsünk, mert itt kapjuk
a jegyeket,? este varieté ? tudjuk
hol van, nem késünk el, jók leszünk!
? Nyugati, érkezési oldal, munkások,
kusza tömeg. A lány vonatok
füstjét nézi-én Őt.
Hátranéz, mosolyog, rőt
hajával szél játszik,
beszélgetünk. Nem látszik
rajta hogy,?intézetis?.
Tetszel nekem mondom, nevet,
utálja a rendőröket
és tud egy helyet,
hol ketten lehetünk.
Kéz a kézben megyünk,
búcsúzunk a varieté előtt,
osztálytársak dühödt
képpel meresztik szemüket,
majd kamasz ösztönüket
nehezen elfojtva bemennek,
s közben gyűlölnek,
mert nekik nem sikerült.
Varieté, vidámság, feledünk
mindent, futunk a busz felé.
Hűvös őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk,
hazafelé már nem beszélgetünk.
Jó lenne aludni most!
1974. 10. 15.
Álmaim őrzője voltál
oly sok fáradt hajnalon.
Már nem torzítja arcom
könnyező mosoly,
de hosszú éjszakákon át
tovább hajszolom
reflektor tépte emlék-arcodat.
Szerelmed álma kincs,
nem ad reményt a nincs,
csókjaim tüze kevés,
ha hideg az ébredés,
s nincs erőm, hogy betakarjalak.
Új ruhákba, hogy bújtassalak,
ha arcom is szegény. Kopott,
elfogyó múltam nem kapott
reményt a téli ébredéstől.
Vártam még, de a szenvedéstől
csak torz vigyorra tellett,
azután mennem kellett.
Szeretve szeretlek,
fáradt szenvedélyjel,
arcokban kereslek,
minden züllött éjjel.
Gép, ember,
gépember.
Egyek vagyunk, én és a gép,
valaki jön, helyembe lép.
De fogsz-e mással,
úgy mint akkor ott velem,
szeretkezni a hegyen,
hálózsákba bújva,
félúton Krakkó felé,
új mesés csodák elé
futsz boldogan újra,
mással, mint velem,
hazudsz neki is,
mindig mint nekem?
Fényszórók kúsznak fel a dombon,
piros hátuk álmot küld felém.
1980.
oly sok fáradt hajnalon.
Már nem torzítja arcom
könnyező mosoly,
de hosszú éjszakákon át
tovább hajszolom
reflektor tépte emlék-arcodat.
Szerelmed álma kincs,
nem ad reményt a nincs,
csókjaim tüze kevés,
ha hideg az ébredés,
s nincs erőm, hogy betakarjalak.
Új ruhákba, hogy bújtassalak,
ha arcom is szegény. Kopott,
elfogyó múltam nem kapott
reményt a téli ébredéstől.
Vártam még, de a szenvedéstől
csak torz vigyorra tellett,
azután mennem kellett.
Szeretve szeretlek,
fáradt szenvedélyjel,
arcokban kereslek,
minden züllött éjjel.
Gép, ember,
gépember.
Egyek vagyunk, én és a gép,
valaki jön, helyembe lép.
De fogsz-e mással,
úgy mint akkor ott velem,
szeretkezni a hegyen,
hálózsákba bújva,
félúton Krakkó felé,
új mesés csodák elé
futsz boldogan újra,
mással, mint velem,
hazudsz neki is,
mindig mint nekem?
Fényszórók kúsznak fel a dombon,
piros hátuk álmot küld felém.
1980.
Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.
Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.
Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?
Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.
Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.
Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?
Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.
Ó, ha a bérlet nincs a kezednél, s felmutatáskor
kapkodsz tárca után, keresed zsebeidben,
s néz szigorúan a közlekedési vállalat által
felkent bérleteket figyelő sok strázsai őrző,
és a tömegnek, mint folyamoknak torkolatában,
lassul a sodra, és temiattad várnia kell, hogy
bérlete felmutatása után már gyorsan a másik
közlekedési eszközön álljon összeszorulva:
várja a bolt vagy várja a cég őt, nincs pihenése,
és így múlnak az évei, napjai szállnak a széllel,
míg csak az élet-bérlete egyszer örökre le nem jár.
kapkodsz tárca után, keresed zsebeidben,
s néz szigorúan a közlekedési vállalat által
felkent bérleteket figyelő sok strázsai őrző,
és a tömegnek, mint folyamoknak torkolatában,
lassul a sodra, és temiattad várnia kell, hogy
bérlete felmutatása után már gyorsan a másik
közlekedési eszközön álljon összeszorulva:
várja a bolt vagy várja a cég őt, nincs pihenése,
és így múlnak az évei, napjai szállnak a széllel,
míg csak az élet-bérlete egyszer örökre le nem jár.
Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,
Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.
Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,
Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.
Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,
Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.
Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,
Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!
Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,
Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.
Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,
A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.
Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,
Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.
Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,
De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?
Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,
Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.
Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,
Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?
Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.
Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,
Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.
Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,
Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.
Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,
Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!
Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,
Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.
Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,
A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.
Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,
Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.
Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,
De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?
Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,
Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.
Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,
Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?
