Félhomályban üldögélek,
hozzám halkan szól a csend,
itt most csendben van a lélek,
fejemben honol a rend.

Szárnyakat bont gondolatom,
járom csillagutamat.
Igaz álom, vagy valóság
teljesíti vágyamat?

Félelmek és rút rémképek
nem feszítik agyamat,
csendnek hangja andalító,
elhagyom tudatomat.

Fény ösvénye szólít engem:
Utamat Neked adom,
lépj rá bátran, nem kell félned,
itt örök a nyugalom!

Kigyúltak csillagok, kigyúltak vágyak, csillagtalan éjszakába mindig téged várlak, tudom nem jössz, még is oly jó várni, hazudni kell szívnek hogy ne fájjon oly nagyon.

Hullámzó tengeren ringatózom,
szféráknak zenéje körülölel,
égbe vágyó lelkem átkarolom,
boldogság szigete visszaölel.

Magasan repülök, égig érek,
csillagok fényeit simogatom,
peregnek előttem álomképek,
boldogság színvarázsát láthatom.

Lelkem szabad, fenséges az égbolt,
Szeretet festi meg a színeit,
sötétség rémisztőn már nem sikolt,
Fény ijeszti surranó lépteit.

Vakító Fény szívemet perzseli,
lángját többé semmi sem olthatja,
varázs ez, lelkem már nem terheli
ködös, vijjogó rémképek múltja.

Ne ígérj nekem boldogságot,
ne ígérj kincset,csillagot,
csak azt ígérd,mit meg tudsz adni,
amíg még melletted vagyok.

Ne ígérd nekem hogy örökké!
Nem tart örökké semmi sem!
Csak most szeress!Ölelj át némán.
Most oltsd el lángoló tüzem!

Én most akarlak!Ahogy a szikra
szítja a lángoló tüzet!
Most szeress!Holnap már késő!
S ki tudja holnapig mi lesz!

Az utolsó estén elcsókoltam
talán az összes csókomat,
az utolsó estén elvettél mindent,
ami belőlem megmaradt.

Az utolsó estén úgy csodáltál,
mint egy lehulló csillagot,
az utolsó estén szemed fénye
tündöklő gyémántként csillogott.

Az utolsó éjjel úgy öleltél,
ahogyan soha senki más,
hörgő vulkánként elsöpörtél
minden gátat,mi köztünk állt.

Az utolsó estén úgy szerettél,
mintha nem is akarnál semmi mást,
pedig akkor még nem is tudtuk,
hogy ez lesz az utolsó éjszakánk.