Reményem gyötrő, édes álom,
Bús éveim üres napjain
Jöttél felém, mint egy ismerős csillag
Az esti alkony tüzén.

Kihamvadt parazsam fellobbanni látszik,
Legyőzve a gravitációs erőt!
Messze nyúló égi álom
Messzire visz szívem szerelmes hintaján.

Fájdalmas szívem szenvedéllyel átölel,
Arcomat örömkönnyek lepik,
Ó! A szerelmünket szétszakítani
Gyötrő kínt okozva ki teszi!

Talán egy régi barát, ki titkon öleli?
Szép életünk el fogja zülleszteni!
Ördögi koporsót ácsolnak nekem
Szívem sebesen verdeső aortáján.

Két év múltán

Szívemben egy új vágy remeg,
A múlt végre porba hullt,
Feltűnik egy tündéri nőalak,
S a kietlen havas tájon új élet fakad.

Végtelen utakon
Befagy a bosszúvágy.
Szelíden táncol a Hold
Vad mezőkön át.
Követ engem a múló éveimen át.
Vénségemre ráncokat rakott rám.

Zokog a hegedűmön
A múlóság dala.
Rongyos ruhámra ragyog a Nap fénye.
Préda népemnek lesz-e még reménye?
Míg a csillagok odafönn ragyognak,
Békés lelkemre álmokat gyújtanak.

Kígyószemű feleségem
Távolba néz.
Egy cigány költő szívének nektáros méz.
Barna vérem mocskán
Holttá vált megannyi remény.
S én még mindig itt állok a szikla peremén.

Fúj a szél,
Sír az éjben a remény.
Magyar földre ragyog a fényár.

Üresnek tűnő imák
Suttognak a végtelenbe.
Égő csipkebokor világít az éjbe,
Szegény emberek lelkének örök szenvedése.

A világunk összes kínját
hordozza a vállán,
Hol is nyerne nyugodalmat?
Oly démoni, hideg lett ez a világ.

Fúj a szél, sír az éj.
Magyar földre
Ragyogjon fel a béke végre
ezer csillagfénnyel!

Őrködik a csend a nyomor felett,
Két mankón jár a szegénység.
Szólítanak,
hívogatnak a hajnali fények.

Fúj a szél,
Sír az éj.
A Magyar földre Istenünk szeretete
Áradjon szét a szívekben!

Aludjál hát,
Csendes az éj,
Csillagok lámpása fényesen ég.
Aludjál még,
Csendes az éj,
Rád talált az álomsötétség.
Csak a csillagok fénye ég.

Hópihe száll,
Csendes az éj,
Aludjál hát,
Az álom tiéd.
Tündérek szárnyán
Suhan az éj.
Szívem, a lelkem csak teérted él.

Kitárja kapuját a végtelen éj,
Sóhajok szállnak,
A szív még remél.
Aludjál, kedves,
Csendes az éj,
Szívedben ébred
A holnapremény.

Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.

Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.

Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.

Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.

Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.

Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra