Ott, ahol a fény megtörik,
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.

Fák koronája
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.

Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.

Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.

Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.

Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.

Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.

Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.

Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!

Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.

Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.

Napkorong elbújt
Rózsaszín felhők mögé...
Szelet jósolgat.
Tapasztalat sugallja,
Fújdogál majd holnapra.

Bíbor-sáv izzik,
Napnak parazsa pislant.
Lassan elszunnyad.
Csendesedik már a táj,
Nincsen zaj mi fülbe váj.

Vörös égalja
Sötét-lilát varázsol,
Homályos alkonyt.
Az árnyék is olvad már,
Dagad az est mint az ár.

Sárga holdsugár
Földnek vérében pancsol...
Lelket cirógat.
A természet szenderül,
Éjszakába elmerül.

Ébredő csillagok
Úszó párába fúlnak,
Köd tengerébe.
Felhő fátylat ereget,
Földre álmot csepegtet.

Kutató-meditáció filozófiai távlatokban…

(10 szavas trió)
Nem várt esemény, csak megjelenik,
Körülmények, a gyors megoldást követelik.

Ha nyomás alá kerültem,
Akkor baj, ha megoldást nem lelem.

Elmém sokszor fényben barangol,
Mire észreveszem, a vaksötétben egyedül csatangol.
*

(HIAQ duó)
A gondolataim
Sokszor kuszák, ez művészet?
Nem, ez pokol-hatás.

Túlvilágon minek
Bármilyen okos gondolat!
Ez, biztos művészet!
*

(bokorrímes)
Engemet a mennyországban nem is tartanak nyilván!
Lent… ilyenekre, rám lent sincs szükség, fölöttébb nyilván...
Énem mondja, ott majd jó lesz, főnökök leszünk
Aztán ha majd éhezünk, csillagnál melegszünk.
*

(HIAQ)
Új amnéziám van.
Mindennap erősíti ént!
Mindennap ad újat…
*

(3 soros-zárttükrös)
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
Az énem, bent lakik a lelkemben, nem igen jő elő…
Úgy tűnik, hiába, hogy bennem lüktet a vad őserő!
*

(Kínai: csi-csüe- 7.-7.-7.-7. Rímképlet: aaxa)
Mért oly’ furcsák az álmok?
Ketten, énemmel járok.
Mindenfelé csavargunk…
Énemmel humni vágyok.
*

(bokorrímes)
Magamat keresem, de valószínűleg nem valószínű,
Hogy az én énem nem én vagyok, ő meg bizony nagy kétszínű.
*

(3 soros-zárttükrös)
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen,
Lehet, hogy azért dolgozik az örökké küzdelem…
Az én énem, érzem, hogy a rám terített végtelen.

Vecsés, 2015. december 4. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írtásként.