Szöszmötölget a
Csend, az erdő sűrűjén…
Avar, zajt elnyom.
*
Csend! Ütközet a
Hóesés. Hajnali fagy.
Jégség most arat.
*
Tűztől a jégig
Átéltem, poklot, mennyet.
Boldog megnyugvás?
*
Hegyi patakban,
Picike vízesés zúg.
Csend, uralkodó.
*
Madárijesztő,
Csendben letette lantot.
Ijesztőn kóró.
*
Csend sikítása
Szaggatja az éjszakát.
Dörgés, villámlás.
*
Csendnek a tava
A sírkertet idézi.
Szív, csendben ordít.

Vecsés, 2016. július 7. – Kustra Ferenc – a csend-filozófia senrjú –ban és oximoronban.

Síró felhők…

Szilaj fellegek,
Beborítják a tájat.
Ebből eső nincs.
*
Komor szürkeség,
Őrzi távoli csendet.
Ég, mégis hol zeng…
*
Nap és fellegek
Küzdenek, ki lesz az úr?
Napsütés… eső.
*
Felhők röpködnek,
Konokul az ég alatt!
Eső készülődik…
*
Sok felhőpárna,
Nagy felhőnek áll össze!
Zivatar zúdul.
*
Már szemerkélni
Kezd, majd zuhogássá lesz.
Megállítani?
*
Cseppek, csillogva
Csak hullnak, egyre jobban.
Özönvízszerű…
*
Zivatar kitört,
Esőcseppek hullanak.
Vizes fű csúszik.
*
Zápor lemossa,
Fűről, fáról út porát.
Párás levegő.
*
Felhőcsatorna
Törött, eső meg ömlik.
Tarolt növényzet.
*
Gyönyörű vihar,
A maga szépségében.
Átélni kínos.
*
Szivárványpajzsot
Generál meleg eső.
Felhő elröppen…

Vecsés, 2017. június 30. – Kustra Ferenc József - Eredeti Baso féle haikuban írva…

Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.

Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.

Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.

Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.

Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.

Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.

Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.

Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.

Csobogó emlék...
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.

Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.

Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.

Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.

Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.

Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.

Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.

Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.

Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!

Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*

Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…

Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*

Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…

Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.

Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’