Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.

Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.

Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.

Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.

Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?

Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!

Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?

Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!

Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?

S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.

Őrizz meg engem emlékedben
úgy ,mint egy kedves idegent ,
ki nem fért el már az álmaidban ,
de örült , hogy melletted lehet .

Őrizz meg engem emlékedben ,
bár most nem akarsz látni sem ,
temess el engem lelked mélyén ,
ne dobj el engem !Bármi lesz !

Őrizz meg engem mint egy képet ,
mely fiókod mélyén ott hever ,
portól lepetten ,elsárgultan ,
s nem emlékszik rá senki sem .

Őrizz meg engem ! S ha nem lesz senkid ,
megtörve ,búsan ott heversz ,
jusson eszedbe ! Valaki rád vár
kitárt karokkal , csendesen .

Hirtelen jöttél ,szenvedéllyel ,
akár a zúgó fergeteg ,
s egyetlen néma érintéssel
felkavartad a lelkemet .

Hirtelen jöttél mint a villám ,
mely kettészeli a kék eget ,
felkavarva mindent ,mit érint ,
s elraboltad a szívemet .

Hirtelen jöttél ,s úgy öleltél
vad szenvedéllyel ,hirtelen ,
megtörve minden erőmet ,
s nem tudtam védekezni sem .

Hirtelen jöttél s úgy mentél el ,
akár a nyári zivatar ,
minden ízemig felkavartál ,
s eltűntél mint a pillanat .

Hirtelen más lettem én is !
S magamban vívódom csendesen .
Maradj csak ! Ne is jöjj vissza !
Nem akarlak már látni sem .