Idő 
Értékelés 
Értékelés Heten voltunk cigány szülőktől testvérek anyám előrehaladott rákos beteg volt.
Egy napon kenyeret mentünk venni,
tolókocsiba vittük fel a boltba mert már nem tudott járni szegény.
Hogy levegőzzön és utolsó napjaiban lássa az utcát,azokat az embereket akikkel egészséges korában nap mint nap mosolyogva vidáman beszélgettek.
Mind kicsik voltunk,anyám után mint a kotló után a kis csirkék, úgy mentünk kézen fogva.
Fel sem tudtuk fogni,hogy néhány hét múlva árvák leszünk,
nem lesz nekünk édesanyánk.
Nagyon szegényesen,rongyos öltözetben.
Mert a kevéske fizetését szegény apám az orvosok zsebébe nyomta,hogy mentsék meg nekünk édesanyánkat.
A magyar emberek akik mindig mosolyogtak ránk most furcsán néztek minket az utcán.
Haldokló beteg jó anyámnak aki tele volt morfium fájdalom csillapítóval azt mondták,
..Minek kellett neked ez a sok gyerek..?
Nem szeretnék a szüleim helyett nyilatkozni,
de nem éreztem magunkat szülői tévedésnek.
Viszont nagyon furcsálltam ezt a kérdést egy értelmes magyar édesanyától,
aki több gyereknek adott már életet.
Hiszen mi mind a heten élni szerettünk volna,
éppen úgy mint neki az öt gyereke.
És megköszönni az istennek, szüleinknek,hogy megszülettünk.
Nem tehettünk arról,hogy édesanyánk fiatalon rákos beteg lett.
Mi is boldog életről álmodoztunk,tanulásról,munkáról,
szép házról és gyönyörű jövőről.
Pont olyanról álmodozunk mint mások.
Sajnos a betegség nem válogat megtámadja a sok gyerekes cigány édesanyákat,
is és a más származású kedves édesanyákat,
akiknek bele egyezésük nélkül meg kell halni,
itt kell hagyni a gyereküket,akik miatt talán a mennyországban sem tudnak boldogok lenni soha.
Egy napon kenyeret mentünk venni,
tolókocsiba vittük fel a boltba mert már nem tudott járni szegény.
Hogy levegőzzön és utolsó napjaiban lássa az utcát,azokat az embereket akikkel egészséges korában nap mint nap mosolyogva vidáman beszélgettek.
Mind kicsik voltunk,anyám után mint a kotló után a kis csirkék, úgy mentünk kézen fogva.
Fel sem tudtuk fogni,hogy néhány hét múlva árvák leszünk,
nem lesz nekünk édesanyánk.
Nagyon szegényesen,rongyos öltözetben.
Mert a kevéske fizetését szegény apám az orvosok zsebébe nyomta,hogy mentsék meg nekünk édesanyánkat.
A magyar emberek akik mindig mosolyogtak ránk most furcsán néztek minket az utcán.
Haldokló beteg jó anyámnak aki tele volt morfium fájdalom csillapítóval azt mondták,
..Minek kellett neked ez a sok gyerek..?
Nem szeretnék a szüleim helyett nyilatkozni,
de nem éreztem magunkat szülői tévedésnek.
Viszont nagyon furcsálltam ezt a kérdést egy értelmes magyar édesanyától,
aki több gyereknek adott már életet.
Hiszen mi mind a heten élni szerettünk volna,
éppen úgy mint neki az öt gyereke.
És megköszönni az istennek, szüleinknek,hogy megszülettünk.
Nem tehettünk arról,hogy édesanyánk fiatalon rákos beteg lett.
Mi is boldog életről álmodoztunk,tanulásról,munkáról,
szép házról és gyönyörű jövőről.
Pont olyanról álmodozunk mint mások.
Sajnos a betegség nem válogat megtámadja a sok gyerekes cigány édesanyákat,
is és a más származású kedves édesanyákat,
akiknek bele egyezésük nélkül meg kell halni,
itt kell hagyni a gyereküket,akik miatt talán a mennyországban sem tudnak boldogok lenni soha.
Nagyon régen Budapesten egy felsőfokú intézetben, Lacival cimborák lettünk,
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.
Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.
Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.
egy csámpás, nagy orrú giliszta srác volt.
A fene sem tudja miért,de bukott rá minden csaj.De Ő inkább a csúnyácskákkal állt le,
a gyönyörű csajokat akik megakarták szerezni szélnek eresztette.
Meg is házasodott egy szemüveges csámpás lapos fenekű kancsal penészvirágot vett feleségül.Akinek csinált nem sokára gyereket,de nem is egyet hármas ikreket.
Nehogy a szavaim összekeverjem,ezen a pasin keresztül ismertem meg egy férjes asszonyt Katit.
Első vagy második látásra beleszerettem,
családos volt, sokat beszélt nekem a férjéről.
Ha lementünk a társalgóba, mondta,hogy a pondró csinált neki több gyereket,de nem foglalkozik velük.
Az anyja neveli őket,hogy tudja elvégezni az egyetemet.
Elengedtem a fülem mellett amit beszélt a pasijáról.
Mondta hova jár melózni,de már elfelejtettem.
Kati tudta van a férjének gyereke is valami külföldi csajtól.
Szerettem volna Katit elhívni szórakozni a városba de mindig elutasított,azt mondta sokat kell neki tanulni.
Orvosnak készült.
Ígérte,hogy majd máskor eljön velem.
A tekintettén láttam,hogy szerelmes belém.Lent a társalgóban mindig néztem ahogy a lába közé húzta a széket és körül fonta combjával mert fordítva ült rá,hogy asztalként használja.
Olyan gyengéden ahogy engem kellett volna. Mardosott miatta a vágy.
Kati csak lopást nézett tetőtől talpig végig rajtam.
Tudta szeretem
persze,hogy tudta,tudta azt is cigány vagyok.
El is nevezett énekes madárnak mert az udvaron dúdolva jártam.
Nagyon tetszett a becenév mert ő adta,ha tehettem cserébe mindig raktam a szőke hajába egy piros rózsát.
Amit az udvaron lévő rózsabokorról csentem ha nem látta senki.
Mert szegény voltam virágra nem volt pénzem.
Gyönyörű volt Kati,pláne rózsámmal a hajában.
Megpofozta Katit valami ünnepségen az a pondró.
Rögtön engem hívott,sírva mondta a telefonba,hogy az a tetű ráborította az asztalt.
Másnap eljött hozzám akkor feküdtem le vele először.Teste olyan volt,vagy még annál is szebb amilyennek elképzeltem.
Boldogan fonta derekamra a gyönyörű combját,nyögött,remegett az egész teste az izgalomtól többször elélvezett,
még én a csúcsra jutottam.
Összeköltöztünk Katival minden házimunkát én végeztem munka és suli után,hogy tudjon tanulni, mert készült a diplomára.
Le is diplomázott.
Nagy harmóniában boldogságban éltünk több éven keresztül.
Még gyanús nem lett a sógora, Kati elmondta bemászott az tetű hozzá a kerítésén amikor aludt.
Emiatt bizalmatlanság alakult ki bennem,amely marta éjjel nappal a szívemet.
Nem tudtam hinni.
Pedig Kati mindig mondta,hogy semmi köze a sógorához.
Ott hagytam,
úgy éreztem mindig,hogy Kati átnéz rajtam.Fogott egy sokkal öregebb szívsebészt.
Akivel megesküdött rövidesen,
ott voltam a templomba mikor esküdtek, menyasszonyi ruhában mikor láttam milyen gyönyörű elbőgtem magam.
Azt gondoltam nekem kellene ahelyett a kukac helyén most Kati oldalán állni.
Katinak nőt a hasa látszott rajta terhes.
Mindig felhívott telefonon mesélt,meséltem,úgy tettem mintha boldog lennék a nem létező barátnőmmel.
Küldtem dísztáviratot mikor a gyerek megszületett.
Meg is látogattam őket,
férje az a hernyó ott forgolódott körülötte,mint valami kis kutya. Házi pálinkával megkínált Kati a szomszéd szobába.
Majd szoptatott láttam a gyönyörű mellét.
Kedélyesen csevegtünk olyan csöndesen gyűlöltem,hogy magam sem hallottam meg.
Messzire elkerültem tőle,
sok-sok idő után találkoztam vele a kórházban.
Mert rákos lett a tüdőm,
fia műtött meg.
Aszott volt Kati melle amit láthattam a fehér köpenye alul.
Szíve a régi maradt,
hullott a könnyei arcomra úgy ébredtem műtéti álmomból,hogy simogatta a fejem.
A fia csodálkozva nézte édesanyját,hogy sír miattam.
A betegtársaim mondták.
Ez a sebész doki úgy hasonlít magára mintha a szájából köpte volna ki.
Akkor értettem meg,hogy a sebész nem más mint az édes fiam.
Egy tanyán boldogan vidáman éltünk.
A gyönyörű gyerekkort csak később kezdte beárnyékolni,
a boltba és az iskolába járás.
Mert testvérek között is volt öt kilométerre az iskola,bolt a tanyához.
Szüleimnek sokszor okozott disszonáns hangot az éhes gyomruk korgása.
Nekünk tették félre a kevéske ételüket is.
Akkori időben a cseléd keserű kenyerét a gyerekek is ették,
illetve ették volna csak ha lett volna mit.
Csak nehezen áll össze bennem a szomorú történet.
Amit a megboldogult szüleim beszélgetéséből úgy-ahogy össze tudok rakni.
A tanyával szembe futott a vasút vonal,körülbelül két kilométerre tőlünk.
Ott állott a vasúti őrház,más néven bakterház
ahol a kövesút keresztezte a vasúti síneket.
Természetesen sorompóval,amit a bakternek kellett kezelni.
Odajártunk tejet venni ha jutott rá pénz.
Akkor nyáron került a tanyába egy távoli faluból,
egy jól szituált cigány ember,ez lett a tanyagazda.
Apám már ismerte régebbről,ezért nagyon jó barátok voltak.
A munkából hazafelé szegény apám mindig betért Matyi bácsihoz,
kártyázni,diskurálni.
Néha a pohár fenekére néztek kártyázás és beszélgetés közben de nem részegségig.
A cigány tanyagazdának megvolt mindene
nem volt olyan szegény mint mi.
Anyám haragudott mikor apám később jött haza,mert aggódott miatta.
Pedig nem volt rá oka mert apám nem volt részeges.
Matyi bácsi nagyon jószívű cigány ember volt,
mindig küldött nekünk egy nagydarab házikenyeret és szalonnát.
Mer tudta éhezünk.
Nagyon örült az élelemnek anyám.
Matyi bácsi valamivel messzebb lakott a családjával tőlünk egy takaros kis házban.
Egy vasárnap reggel szörnyű hírrel állított be apám,
munkából jövet,mert volt mikor éjjeli őr is volt,hogy többet keressen.
Képzeld mondta anyámnak az áldott cigány tanyagazdát Mátyást baltával fejbe vágták.
Ma reggel hallottam az emberektől.
Anyámnak sírva mesélte úgy elérzékenyült.
Mind ezt úgy történt mondták az emberek ,hogy várta a búza rakományt,
de szóltak neki telefonon,hogy kipukkant a traktor kereke.
Legyen türelemmel később érkezik a termény.
Gondolta hazanéz a gyerekekre,látta otthon minden rendben van,
kicsit ledőlt pihenni ruhástól az ágyba,el is szunyókált.
Matyinak a felesége odavolt a faluba vásárolni,aki magával vitte a hatéves nagyobb gyermeket.
A kicsik pedig kint játszottak az udvaron,
észre sem vették,hogy valaki bement a házba.
Ez a gyilkos valaki ami később derült csak ki,
egy részeges fehér bőrű juhász volt.
Akit a számadója ki rudalt mert neki is eladott több bárányát.
A gyilkos juhász tudta,hogy a cigány tanyagazda tehetősebb s elment hozzá pénzt rabolni.
Azt gondolta,hogy nincs otthon a mérlegháznál a terményt veszi át.
A konyhába harminc fillért talált a telázsin hiába forgatott fel mindent
többet nem is találhatott.
Mert a pénzt mind elvitte a cigány ember felesége vásárolni.
A belső szobában kezdett matatni,
akkor vette észre az alvó cigány embert az ágyon.
Kezében volt az udvaron talált balta és az ébredező cigány embert azonnal fejbe vágta.
Aki meglepődve kérdezte tőle ahogy meglátta.
-Mit keres itt?.?
Kérdezte volna,de nem volt ideje a kérdést befejezni.
Mert az elvetemült fehér bőrű ember a baltával gondolkodás nélkül a fejére sújtott.
Ezt követően a bukott juhász mint aki jól végezte dolgát beosont a kukoricásba.
Vérbe fagyva hagyta a szegény cigány embert.
Az udvaron játszó 3-4 éves körüli gyerek látta
mikor a házukból kijött a juhász,
ismerte is mert mellettük őrizte sokszor a juhokat.
A kisgyerek bement inni akkor látta,hogy az apja fejéből ömlik a vér.
A tanyától távolabb kapáló emberek felé szaladt,
sírva kiabálta,hogy az apja feje vérzik.
A munkások a haldokló cigány emberhez siettek gyorsan,hívták a mentőket és a rendőröket.
A mentők gyorsan be is vitték eszméletlenül a szerencsétlent a kórházba,
de az ártatlan roma még az éjjel belehalt a súlyos sérüléseibe.
A gyerek kihallgatáskor mondta a rendőröknek,hogy látta mikor a juhász kijött a házukból,
és bement a kukoricásba.
De a rendőrség a kora miatt nem fogadta el a gyerek vallomását.
A juhász megúszta büntetés nélkül a cigány ember meg gyilkosát.
Mert az ügy a fel nem derített bűnügyi akták közé került.
Csupán egy doboz gyufa áráért kellett az ártatlan alvó cigány embernek meghalnia.
A gyönyörű gyerekkort csak később kezdte beárnyékolni,
a boltba és az iskolába járás.
Mert testvérek között is volt öt kilométerre az iskola,bolt a tanyához.
Szüleimnek sokszor okozott disszonáns hangot az éhes gyomruk korgása.
Nekünk tették félre a kevéske ételüket is.
Akkori időben a cseléd keserű kenyerét a gyerekek is ették,
illetve ették volna csak ha lett volna mit.
Csak nehezen áll össze bennem a szomorú történet.
Amit a megboldogult szüleim beszélgetéséből úgy-ahogy össze tudok rakni.
A tanyával szembe futott a vasút vonal,körülbelül két kilométerre tőlünk.
Ott állott a vasúti őrház,más néven bakterház
ahol a kövesút keresztezte a vasúti síneket.
Természetesen sorompóval,amit a bakternek kellett kezelni.
Odajártunk tejet venni ha jutott rá pénz.
Akkor nyáron került a tanyába egy távoli faluból,
egy jól szituált cigány ember,ez lett a tanyagazda.
Apám már ismerte régebbről,ezért nagyon jó barátok voltak.
A munkából hazafelé szegény apám mindig betért Matyi bácsihoz,
kártyázni,diskurálni.
Néha a pohár fenekére néztek kártyázás és beszélgetés közben de nem részegségig.
A cigány tanyagazdának megvolt mindene
nem volt olyan szegény mint mi.
Anyám haragudott mikor apám később jött haza,mert aggódott miatta.
Pedig nem volt rá oka mert apám nem volt részeges.
Matyi bácsi nagyon jószívű cigány ember volt,
mindig küldött nekünk egy nagydarab házikenyeret és szalonnát.
Mer tudta éhezünk.
Nagyon örült az élelemnek anyám.
Matyi bácsi valamivel messzebb lakott a családjával tőlünk egy takaros kis házban.
Egy vasárnap reggel szörnyű hírrel állított be apám,
munkából jövet,mert volt mikor éjjeli őr is volt,hogy többet keressen.
Képzeld mondta anyámnak az áldott cigány tanyagazdát Mátyást baltával fejbe vágták.
Ma reggel hallottam az emberektől.
Anyámnak sírva mesélte úgy elérzékenyült.
Mind ezt úgy történt mondták az emberek ,hogy várta a búza rakományt,
de szóltak neki telefonon,hogy kipukkant a traktor kereke.
Legyen türelemmel később érkezik a termény.
Gondolta hazanéz a gyerekekre,látta otthon minden rendben van,
kicsit ledőlt pihenni ruhástól az ágyba,el is szunyókált.
Matyinak a felesége odavolt a faluba vásárolni,aki magával vitte a hatéves nagyobb gyermeket.
A kicsik pedig kint játszottak az udvaron,
észre sem vették,hogy valaki bement a házba.
Ez a gyilkos valaki ami később derült csak ki,
egy részeges fehér bőrű juhász volt.
Akit a számadója ki rudalt mert neki is eladott több bárányát.
A gyilkos juhász tudta,hogy a cigány tanyagazda tehetősebb s elment hozzá pénzt rabolni.
Azt gondolta,hogy nincs otthon a mérlegháznál a terményt veszi át.
A konyhába harminc fillért talált a telázsin hiába forgatott fel mindent
többet nem is találhatott.
Mert a pénzt mind elvitte a cigány ember felesége vásárolni.
A belső szobában kezdett matatni,
akkor vette észre az alvó cigány embert az ágyon.
Kezében volt az udvaron talált balta és az ébredező cigány embert azonnal fejbe vágta.
Aki meglepődve kérdezte tőle ahogy meglátta.
-Mit keres itt?.?
Kérdezte volna,de nem volt ideje a kérdést befejezni.
Mert az elvetemült fehér bőrű ember a baltával gondolkodás nélkül a fejére sújtott.
Ezt követően a bukott juhász mint aki jól végezte dolgát beosont a kukoricásba.
Vérbe fagyva hagyta a szegény cigány embert.
Az udvaron játszó 3-4 éves körüli gyerek látta
mikor a házukból kijött a juhász,
ismerte is mert mellettük őrizte sokszor a juhokat.
A kisgyerek bement inni akkor látta,hogy az apja fejéből ömlik a vér.
A tanyától távolabb kapáló emberek felé szaladt,
sírva kiabálta,hogy az apja feje vérzik.
A munkások a haldokló cigány emberhez siettek gyorsan,hívták a mentőket és a rendőröket.
A mentők gyorsan be is vitték eszméletlenül a szerencsétlent a kórházba,
de az ártatlan roma még az éjjel belehalt a súlyos sérüléseibe.
A gyerek kihallgatáskor mondta a rendőröknek,hogy látta mikor a juhász kijött a házukból,
és bement a kukoricásba.
De a rendőrség a kora miatt nem fogadta el a gyerek vallomását.
A juhász megúszta büntetés nélkül a cigány ember meg gyilkosát.
Mert az ügy a fel nem derített bűnügyi akták közé került.
Csupán egy doboz gyufa áráért kellett az ártatlan alvó cigány embernek meghalnia.
Fene gyerek volt az a Kun László,
Magyarország egykori királya!
Kun Lászlónak azért híták őt, mert
A kunokkal volt cimboraságba'.
Az igaz, hogy torkára forrt az a
Kun barátság, benntörött bicskája...
De ez már a vége; kezdjük elől,
Ne hágjunk rá a szép rend nyakára.
Amit mondtam, ujra csak azt mondom:
Fene gyerek volt biz őkegyelme;
Az ördög se' tudja, hogy mi volt több,
Emberség-e vagy kutyaság benne?
A koronát még kölyök korában
Nyomintották a fejére néki,
S már csatázott siheder korában,
És vala nagy az ő vitézségi.
Ottokárral, híres cseh királlyal,
Keveredett kemény háborúba,
És pediglen Ottokár alól e
Háborúban a gyékényt kihúzta.
A cseheknek nagy királya ott a
Csatatéren a fűbe harapott,
Lászlót pedig nem tekinték máskép,
Hanem csak úgy, mint egy új csillagot.
Hazament ám, hanem otthon bezeg
Fenekestül fölfordult az ország,
Olyan volt, mint a Csáki szalmája,
És e bajt a nagyurak okozták.
Természetes, hogy mikor a macska
Nincs otthon, az egerek táncolnak...
A nagyurak kapták magokat hát,
Egymással mind rútul hajba kaptak.
László király, szerelmetes öcsénk,
Már most aztán fogj erősen hozzá...
Dehogy fogott, dehogy fogott! kisebb
Gondja is nagyobb volt, mint az ország.
Nekilódul, becsap a kunokhoz,
S haza gondját eltemeti szépen
Kun legények telt kupái mellett,
Kun menyecskék dagadó ölében.
És amidőn hites felesége
Szót emelne e miatt előtte,
Egy szikrát sem teketóriázott,
Azon módon elkergette őtet.
S melege lett pap uraiméknak,
Kegyetlenűl szorult a kapcájok,
László király a pogány kunokat
Fosztogatni uszította rájok.
Meghallja ezt a szentséges pápa,
S haragjában adtateremtettéz,
És meghagyja egyik püspökének:
"Rendcsinálni magyarokhoz elmégysz!"
És el is jött azonnal a püspök,
S odavitte jó móddal a dolgot,
Ugy szívére beszélt a királynak,
Hogy elméje javuláson forgott.
Meg is javúlt, istenes szándékból
Megtéríté papok veszteségét,
A kunoknak sátorát elhagyta,
S visszavette elvert feleségét.
De egyszerre más jutott eszébe...
Gyűléseztek a papok Budában...
Megunta a locsogást-fecsegést,
S szétzavarta őket hamarjában.
Fenyegeti a pápa követe,
A püspök, hogy majd átkot vet rája...
Bánja is ő! galléron csípeti
A szent embert és tömlöcbe zárja.
És a régi tivornyázó élet
Alvó zaját újra fölkeltette,
Fölkereste a kún cimborákat,
S ott virított rózsaszínü kedve.
Megcsóválta fejét a nemzet, és
Szólt: "Ami sok, az csak sok, hiába!
Ha ez így tart, belénk üt a mennykő."
S László komát betették fogságba.
Nem sokáig üldögélt a hűsön,
Kinyitották tömlöcét és szóltak:
"Lángban, vérben áll a haza, király,
Jer és győzd le a kún lázadókat!"
"Rajta tehát!" fölkiálta László,
"El, utánam élet és halálra!
Rég vagy, kardom, a homályban... mostan
Vess homályt a nap koronájára!"
És vezette hadát a kunokra,
S ráncba szedte őket nagy csunyául,
Kit levert a harcmezőn közűlök,
Kit pedig kiűzött a hazábul.
S megragadta a kormányt erősen,
Megmutatta, hogy ő milyen férfi,
Hogy ő nemcsak a korhelykedést, de
A nemzetnek ügyeit is érti.
A gonoszak meghunyászkodának,
S a királyra reszketéssel néztek,
A jók szivét pedig seregestül
Szállták meg a mosolygó remények.
De alig hogy elmosolyodott a
Nemzet, ujra lebiggyedt a szája,
Mert azt vette észre, hogy istentől
Ujra elrugaszkodott királya.
El bizony, de mennyire! naponként
Veszettebbül sűlyedt a piszokba...
De még egyszer fölemelte fejét,
Fölgyúlt szíve, és égett lobogva,
A berontott kúnok és tatárok
Meggörnyedtek karja erejétül,
Még egy cserfa-koszorút hozott az
Ifju király a harc mezejérül.
Akkor aztán jó éjszakát, erkölcs!
Belemászott nyakig a mocsárba,
És valódi szent volt ekkoráig
Ahhoz képest, ahogy mostan járta.
Egy tivornya a másikat érte,
Sátor alatt élt, mint a cigányok,
Véle régi korhely cimborái
S véle a kún és tatár leányok.
Hanem egyszer ilyen szókat hallott:
"Laci pajtás, meghalálozik kend!"
S három ember úgy oldalba szúrta
Őfelségét, hogy még meg se' nyekkent.
Magyarország egykori királya!
Kun Lászlónak azért híták őt, mert
A kunokkal volt cimboraságba'.
Az igaz, hogy torkára forrt az a
Kun barátság, benntörött bicskája...
De ez már a vége; kezdjük elől,
Ne hágjunk rá a szép rend nyakára.
Amit mondtam, ujra csak azt mondom:
Fene gyerek volt biz őkegyelme;
Az ördög se' tudja, hogy mi volt több,
Emberség-e vagy kutyaság benne?
A koronát még kölyök korában
Nyomintották a fejére néki,
S már csatázott siheder korában,
És vala nagy az ő vitézségi.
Ottokárral, híres cseh királlyal,
Keveredett kemény háborúba,
És pediglen Ottokár alól e
Háborúban a gyékényt kihúzta.
A cseheknek nagy királya ott a
Csatatéren a fűbe harapott,
Lászlót pedig nem tekinték máskép,
Hanem csak úgy, mint egy új csillagot.
Hazament ám, hanem otthon bezeg
Fenekestül fölfordult az ország,
Olyan volt, mint a Csáki szalmája,
És e bajt a nagyurak okozták.
Természetes, hogy mikor a macska
Nincs otthon, az egerek táncolnak...
A nagyurak kapták magokat hát,
Egymással mind rútul hajba kaptak.
László király, szerelmetes öcsénk,
Már most aztán fogj erősen hozzá...
Dehogy fogott, dehogy fogott! kisebb
Gondja is nagyobb volt, mint az ország.
Nekilódul, becsap a kunokhoz,
S haza gondját eltemeti szépen
Kun legények telt kupái mellett,
Kun menyecskék dagadó ölében.
És amidőn hites felesége
Szót emelne e miatt előtte,
Egy szikrát sem teketóriázott,
Azon módon elkergette őtet.
S melege lett pap uraiméknak,
Kegyetlenűl szorult a kapcájok,
László király a pogány kunokat
Fosztogatni uszította rájok.
Meghallja ezt a szentséges pápa,
S haragjában adtateremtettéz,
És meghagyja egyik püspökének:
"Rendcsinálni magyarokhoz elmégysz!"
És el is jött azonnal a püspök,
S odavitte jó móddal a dolgot,
Ugy szívére beszélt a királynak,
Hogy elméje javuláson forgott.
Meg is javúlt, istenes szándékból
Megtéríté papok veszteségét,
A kunoknak sátorát elhagyta,
S visszavette elvert feleségét.
De egyszerre más jutott eszébe...
Gyűléseztek a papok Budában...
Megunta a locsogást-fecsegést,
S szétzavarta őket hamarjában.
Fenyegeti a pápa követe,
A püspök, hogy majd átkot vet rája...
Bánja is ő! galléron csípeti
A szent embert és tömlöcbe zárja.
És a régi tivornyázó élet
Alvó zaját újra fölkeltette,
Fölkereste a kún cimborákat,
S ott virított rózsaszínü kedve.
Megcsóválta fejét a nemzet, és
Szólt: "Ami sok, az csak sok, hiába!
Ha ez így tart, belénk üt a mennykő."
S László komát betették fogságba.
Nem sokáig üldögélt a hűsön,
Kinyitották tömlöcét és szóltak:
"Lángban, vérben áll a haza, király,
Jer és győzd le a kún lázadókat!"
"Rajta tehát!" fölkiálta László,
"El, utánam élet és halálra!
Rég vagy, kardom, a homályban... mostan
Vess homályt a nap koronájára!"
És vezette hadát a kunokra,
S ráncba szedte őket nagy csunyául,
Kit levert a harcmezőn közűlök,
Kit pedig kiűzött a hazábul.
S megragadta a kormányt erősen,
Megmutatta, hogy ő milyen férfi,
Hogy ő nemcsak a korhelykedést, de
A nemzetnek ügyeit is érti.
A gonoszak meghunyászkodának,
S a királyra reszketéssel néztek,
A jók szivét pedig seregestül
Szállták meg a mosolygó remények.
De alig hogy elmosolyodott a
Nemzet, ujra lebiggyedt a szája,
Mert azt vette észre, hogy istentől
Ujra elrugaszkodott királya.
El bizony, de mennyire! naponként
Veszettebbül sűlyedt a piszokba...
De még egyszer fölemelte fejét,
Fölgyúlt szíve, és égett lobogva,
A berontott kúnok és tatárok
Meggörnyedtek karja erejétül,
Még egy cserfa-koszorút hozott az
Ifju király a harc mezejérül.
Akkor aztán jó éjszakát, erkölcs!
Belemászott nyakig a mocsárba,
És valódi szent volt ekkoráig
Ahhoz képest, ahogy mostan járta.
Egy tivornya a másikat érte,
Sátor alatt élt, mint a cigányok,
Véle régi korhely cimborái
S véle a kún és tatár leányok.
Hanem egyszer ilyen szókat hallott:
"Laci pajtás, meghalálozik kend!"
S három ember úgy oldalba szúrta
Őfelségét, hogy még meg se' nyekkent.
Hova szívem, lelkem
Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott,
Ujra láttam végre születésem földét,
A szép Kiskunságot!
Bejártam a rónát,
Melyet átölel a Tisza-Duna karja,
S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét,
Az anya, úgy tartja.
Itt vagyok megint a
Nagyvárosi élet örökös zajában,
Oh de képzeletem most is odalenn az
Alföld rónáján van;
Testi szemeimet
Behunyom, és lelkem szemeivel nézek,
S előttem lebegnek szépen gyönyörűn az
Alföldi vidékek.
Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára...
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.
Gazdag legelőkön
Visz az út keresztül; ott hever a gőböly,
Rekkenő a hőség, azért nem fogyaszt most
A kövér mezőböl.
Cserény oldalánál
Szundikál a gulyás leterített subán,
Kutyái is lomhák, nem is pillantanak
Az útazó után.
Itten a lapályon
Egy ér nyúlik végig, meg se' mozdul habja,
Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár
Szárnyával megcsapja;
Szép fövény az alja,
Egészen lelátni sárga fenekére,
A lusta piócák s a futó bogarak
Tarka seregére.
Szélén a sötétzöld
Káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja,
Közbe hosszu orrát üti víz alá a
Gólyafiak anyja,
Nagyot nyel, és aztán
Fölemeli fejét s körülnéz kényesen,
A vízparton pedig töméntelen bíbic
Jajgat keservesen.
Amott egy nagy ágas
Áll szomorún, egykor kútágas lehetett,
Mellette a gödör, hanem már beomlott,
Be is gyepesedett;
Elmerengve nézi
Ez a kútágas a távol délibábot,
Nem tudom, mit nézhet rajta? hisz affélét
Már eleget látott.
Ott van a délibáb
A láthatár szélén... nem kapott egyebet,
Egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt
Tartja a föld felett.
Emerre meg gyérül
A legelő, végre a nyoma is elvész,
Sárga homokdombok emelkednek, miket
Épít s dönt a szélvész.
Nagy sokára egy-egy
Tanya tünedez fel, boglyák és kazalok,
Rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva
Komondor csavarog,
Tenger szántóföldek
Terjednek szerteszét, rajtok áldott búza,
Lefelé hajlanak, kalászaikat a
Nehéz mag lehúzza.
A zöld búza között
Piros pipacsok és kék virágok nyilnak,
Imitt-amott sötét-vörös tüskerózsa,
Mint egy vérző csillag.
Közeleg az este,
Megaranyasodnak a fehér fellegek,
Szép felhők! mindenik ugy megy el fölöttünk,
Mint egy tündérrege.
Végre ott a város,
Közepén a templom, nagy komoly tornyával,
Szanaszét a város végén a szélmalmok
Széles vitorlákkal.
Ugy szeretek állni
A szélmalmok előtt! elnézem ezeket,
Amint vitorlájok hányja, egyre hányja
A cigánykereket.
Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott,
Ujra láttam végre születésem földét,
A szép Kiskunságot!
Bejártam a rónát,
Melyet átölel a Tisza-Duna karja,
S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét,
Az anya, úgy tartja.
Itt vagyok megint a
Nagyvárosi élet örökös zajában,
Oh de képzeletem most is odalenn az
Alföld rónáján van;
Testi szemeimet
Behunyom, és lelkem szemeivel nézek,
S előttem lebegnek szépen gyönyörűn az
Alföldi vidékek.
Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára...
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.
Gazdag legelőkön
Visz az út keresztül; ott hever a gőböly,
Rekkenő a hőség, azért nem fogyaszt most
A kövér mezőböl.
Cserény oldalánál
Szundikál a gulyás leterített subán,
Kutyái is lomhák, nem is pillantanak
Az útazó után.
Itten a lapályon
Egy ér nyúlik végig, meg se' mozdul habja,
Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár
Szárnyával megcsapja;
Szép fövény az alja,
Egészen lelátni sárga fenekére,
A lusta piócák s a futó bogarak
Tarka seregére.
Szélén a sötétzöld
Káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja,
Közbe hosszu orrát üti víz alá a
Gólyafiak anyja,
Nagyot nyel, és aztán
Fölemeli fejét s körülnéz kényesen,
A vízparton pedig töméntelen bíbic
Jajgat keservesen.
Amott egy nagy ágas
Áll szomorún, egykor kútágas lehetett,
Mellette a gödör, hanem már beomlott,
Be is gyepesedett;
Elmerengve nézi
Ez a kútágas a távol délibábot,
Nem tudom, mit nézhet rajta? hisz affélét
Már eleget látott.
Ott van a délibáb
A láthatár szélén... nem kapott egyebet,
Egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt
Tartja a föld felett.
Emerre meg gyérül
A legelő, végre a nyoma is elvész,
Sárga homokdombok emelkednek, miket
Épít s dönt a szélvész.
Nagy sokára egy-egy
Tanya tünedez fel, boglyák és kazalok,
Rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva
Komondor csavarog,
Tenger szántóföldek
Terjednek szerteszét, rajtok áldott búza,
Lefelé hajlanak, kalászaikat a
Nehéz mag lehúzza.
A zöld búza között
Piros pipacsok és kék virágok nyilnak,
Imitt-amott sötét-vörös tüskerózsa,
Mint egy vérző csillag.
Közeleg az este,
Megaranyasodnak a fehér fellegek,
Szép felhők! mindenik ugy megy el fölöttünk,
Mint egy tündérrege.
Végre ott a város,
Közepén a templom, nagy komoly tornyával,
Szanaszét a város végén a szélmalmok
Széles vitorlákkal.
Ugy szeretek állni
A szélmalmok előtt! elnézem ezeket,
Amint vitorlájok hányja, egyre hányja
A cigánykereket.
