<br>Egyedül vagyok.<br>Magányosan, elhagyatva.<br>Sűrű csend vesz körül.<br>Légy sem zümmög, mégis hallok valamit.<br>Lassan becsukom a szemem, félek.<br>Keresem a zaj forrását, nem hallok mást,<br>Csak az agyam zakatolását.<br><br>Dolgozik izzón, lázasan.<br>Egy halvány fénypontot látok messze,<br>Gondolatban odalopózom közelebbre.<br><br>Hunyorgok, elvakít.<br>Kis cikázó kockák suhannak el előtte.<br>Figyelek.<br>Várok, míg a szemem megszokja a fényt.<br>S ekkor látom, egy film pereg.<br><br>Belenézek.<br>Fájó, ám mégis szép emlékek.<br><br>Szívem egyre hevesebben ver.<br>Egy hirtelen rándulás.<br>Ébren vagyok.<br>Verejtékben úszik a testem.<br>Most jöttem rá, mindent elvesztettem.<br><br>Éltem egy világban, mely színekkel volt teli,<br>Most szurok van mindenütt.<br>Éget, forró.<br>Mintha a pokol lenne.<br>Nem hasonlít szerelemre.<br><br>Vágyakozok. El innen, vissza a múltba.<br>De valami nem enged.<br>A valóság az, az taszít vissza.<br><br>Nem vagyok nyugodt. Nyomást érzek a szívembe<br>Egy könny törne elő, de ellenkezek, minden erőmet bevetve.<br>Még bírom, érzem már nem sokáig.<br>Győzött az érzés, s a könny legördül egészen a számig.<br><br>Megízlelem, nem sós, hanem keserű.<br>Vajon éri-e ajkam még éltető nedű?<br>A csókra gondolok. Édes, ízletes, álomszerű.<br><br>Fáradt vagyok.<br>Könnyben úszó arcomra rátelepszik az álmosság.<br>Hiába alszom, az agyam mégis zakatol tovább.<br>

Ó, de nehéz bölcsnek lenni,<br>fájót, ártót elengedni,<br>maradni a szeretetben,<br>lenni EGYSÉGBEN az EGY-ben!<br><br>Ó, de nehéz mosolyogni, <br>az EGO-val harcot vívni,<br>mikor sötét kezében kard,<br>s szítja tüzet és a vihart!<br><br>Ó, de nehéz e világunk,<br>anyaggá lett valóságunk,<br>hol békétlenség alapja<br>embereket ostorozza!<br><br>Ó, de nehéz csak szeretni,<br>ha bántanak megölelni,<br>felnőtt korban gyermek lenni,<br>bántó tettet jóvá tenni!<br><br>Ó, de nehéz boldog lenni,<br>boldogságban megpihenni,<br>a félelmet eltemetni,<br>embert Istenként szeretni!

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?<br>Mit láttok? Kit láttok, nővérek?<br>Egy fura öreget, nem annyira bölcset, <br>Mit lát, mit csinál - ő nem is tudja már. <br>Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok, <br>Hogy "Próbálja meg!" - választ sem kaptok. <br>Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne, <br>Eltűnik mindig a zoknija, cipője...<br>Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,<br>Fürdetés, etetés tölti ki a napját.<br>Ezt gondoljátok? És ezt látjátok? <br>Szemetek nyissátok: hisz? ez nem én vagyok!<br>Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva <br>Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja?<br>Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,<br>Szerető fészkében egyik fiókája.<br>Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,<br>Szerelmes társának boldog bevárója.<br>Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik <br>Esküm emlékére, mit tartanom illik. <br>Huszonöt évemmel, magam is apaként <br>Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.<br>Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek! <br>Téphetetlen szálak minket összefűznek. <br>Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,<br>De marad a párom, így nem hullanak könnyek.<br>Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak, <br>Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.<br>Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.<br>Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt. <br>Gyermekeim most már nélkülem megállnak.<br>Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak. <br>Most már öreg vagyok. Kemény a természet. <br>Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.<br>A test, a kellem, erő széthullik, elillan, <br>Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van. <br>Ám az éltes testben ott belül fiatal<br>Vagyok még. Tépett szívem duzzad: <br>A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad. <br>Újraélem szerelmünket, hosszú életünket, <br>Túlságosan gyorsan elszállt éveinket. <br>Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik. <br>Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén: <br>Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!<br><br>(A verset egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt idős férfi írta. Fordította: Barsi Boglárka)

Veled vagyok boldog,<br>Neked nincs más dolgod,<br>hagyd, hogy szeresselek,<br>lelked része legyek.<br><br>Szíved átkarolom,<br>szeretettel tartom,<br>stólával megkötöm,<br>Benned gyönyörködöm.<br><br>Hagyj szívedben lakni, <br>leszek egy falatnyi<br>kenyér a lelkedben <br>úszó szeretetben.

Sok verset olvasok, egyben hasonlóak,<br>segítséget többnyire kívülről várnak.<br>Úgy tűnik nem hiszik a TEREMTŐ ERŐT,<br> mivel<br>Őket megáldotta a TEREMTŐ ERŐ!!<br><br>Félreértés ne essék, imádkozni kell,<br>tiszta szívvel, őszintén és szeretettel.<br>Higgyük el, bennünk olyan erő lakozik, <br> mellyel<br>hogyha akarjuk, életünk megváltozik.<br><br>Istenünk megadja, mire szükségünk van, <br> de<br>sült galambot várni nagyon bizonytalan.<br>Fizikai létünk nekünk megadatott,<br>ez az mit az ember, s mindenki megkapott.<br><br>Teremteni először gondolattal kell, <br> majd<br>kérni Istenünket szívvel, szeretettel.<br>Segítséget, a "hogyan?"-t, Ő megmutatja,<br>megszülni a gondolatot reánk hagyja.<br><br>Van benned erő, azt Istenedtől kaptad,<br>vedd már szépen elő, Őt magára hagytad.<br>Hozd felszínre lelked legmélyebb zugából<br>TEREMTŐ ERŐD, ISTEN akaratából!