Én hittem-e egykor <br>Átoknak az éltet? <br>Én bolygtam a földön, <br>Mint éji kisértet? <br>Elégeti arcom <br>A szégyeni láng! - <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br><br>Vad ifjukoromnak <br>Szélvésze kitombolt, <br>Kék, tiszta szemével <br>Mosolyg le a mennybolt, <br>Mint gyermekeikre <br>Az édesanyák - <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br><br>Minden napom egy bút <br>Gyomlál ki szivembül, <br>Kert újolag e szív, <br>Mely széltire zöldül, <br>És benne virít a <br>Sok tarka virág... <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br><br>A bizodalom, kit <br>Oly rútul elűzék, <br>Két karral ujonnan <br>Lelkemre füződék, <br>Mint távoli utról <br>Jött régi barát... <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br><br>Jertek közelembe, <br>Jó régi barátok, <br>Nem néz a gyanúnak. <br>Kancsal szeme rátok, <br>Elvertem az ördög <br>Ez atyjafiát... <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br><br>Hát még ha eszembe <br>Jut ifju virágom, <br>A barna leány, e <br>Szép hajnali álom, <br>Kit én ugy imádok, <br>S ki engem imád - <br>Mily édes az élet, <br>Mily szép a világ! <br>

Halljuk, miket mond a lekötött kalóz: <br>Tündér változatok műhelye a világ, <br>Mint a poézis bájalakja: <br>Ámde csak egy az igaz, nagy és jó, <br><br>Melynek mosolygó jelcime lett a szép, <br>Hogy mint a szerelem játszi gyönyör kezén <br>Folytassa titkon a teremtés <br>Műve örök folyamát gyönyörrel. <br><br>Ennek teremtő ihlete alkotá <br>Hellász rózsakorán a vidor életet, <br>Midőn mosolygó égieknek <br>Innepein lebegett az ének, <br><br>A szépet érző emberek ajkain, <br>Szívből szívbe gyönyört zengve s vidám erényt, <br>Midőn a nyájas áldozóknak <br>Nyájas örömbe' jelent meg a menny; <br><br>Oh, a poézis rózsaszin ujjai <br>Fonják azt az öröm gyenge virágiból: <br>Örömre intve csalta össze <br>A vadonok ridegült lakóit. - <br><br>Most a halandó, mint ama büszke lyány, <br>Villámfénybe vonult isten ölén enyész: <br>A szent poézis néma hattyú, <br>S hallgat örökre hideg vizekben. <br><br>Szűnj meg te is hát zárt fület és kebelt <br>A szép ifju világ bájira inteni: <br>Halottas ének zúg felette, <br>Mint mikor Afrika sámielje <br><br>A port az éggel összezavarva dúl, <br>Forró porvihara fojtja az életet. - <br>Oh, a halandó lyányka szíve <br>Emberi szép kebelén viruljon, <br><br>Mint a mosolygó Hellenisé, midőn <br>A félisteneket szülte szerelmiben, <br>Gyönyörre nyílt szív nyíladozza <br>A szeretet csuda két virágit: <br><br>A szent poézist és a dicső erényt, <br>Melyek hajdan öröm ünnepivé kenék <br>A nagy görög nép boldog éltét, <br>S létrehozák örök ideálit. <br><br>[1832 körül]<br>

Minden vágyam ezüst patkó <br>Fekete lovaimra verve, <br>Magyarságomnak borzasztó, <br>Utált és átkozott szerelme <br>Szikrát ver a köves uton <br>S legfeketébb paripámra verve. <br><br>Nem tudom, hogy meddig érek, <br>Mert szörnyű ellenem a hajsza, <br>Néha lovakat cserélek, <br>De leghűbben vágtatok rajta, <br>A legfeketébb paripán: <br>Gyertek, fiúk, ez a legszebb hajsza. <br><br>Verd csak, patkó, verd a szikrát, <br>Rajta, rajta, új lelkek népe. <br>Szép nép: az új hitü szittyák <br>S mit akarnak: a szépek szépe. <br>Szikrázzék patkónk az uton, <br>Rajta, rajta, új lelkek új népe.<br>

Nagy hitvallás a nem-akarás - <br>Tán próféta vagyok én. <br>De jöhet azért akárki más. <br><br>Ha akarnánk, hát ne akarjunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Minden gőgöt földbe takarjunk. <br><br>A férget el miért tapossam - <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Ugyis elpusztul hamarossan. <br><br>Legyen már ez a hitvallásunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S a szeretet lesz áldomásunk. <br><br>Az Isten szava most újra szól <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Minket hí, emberek, valahol. <br><br>A szív jól van csinálva itt benn <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Éljünk! éljünk ebben a hitben. <br><br>Gőg, akarás sokakat vitt el <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S minek a fegyver, küzdjünk hittel. <br><br>A hit a lélek állomása <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S ez a szeretet hitvallása. <br><br>A háború s minden borzalom <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Feküdjék végre ravatalon. <br><br>Majd így fogunk nagy nyugtot lelni <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S egymást boldogan megölelni. <br><br>Ápoljuk hát a szeretetet <br>(Tán próféta vagyok én) <br>E dús növényt, mit Isten vetett. <br><br>A szeretet az örök élet <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Az akarás mar, kínoz, éget. <br><br>Sorsok voltak az akarások <br>(Tán próféta vagyok én) <br>De elpusztultak, jöttek mások. <br><br>S károg fölöttünk Sorsunk, varjunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Éljünk, csak éljünk. Ne akarjunk. <br>

Mért vagyok én még a világon, ha már <br>Átéltem minden szenvedéseket? <br>Végeztem pályám... mert hiszen az ember, <br>Hogy szenvedjen, csak azért született. <br>Mért vagyok én még a világon, hisz már <br>Láttam mindent, mi látható van itt; <br>Látám a jónak örökös bukását <br>S a rosznak örök diadalmait. <br><br>Hallottam már az éhezők nyögését <br>S dorbézolási kurjantásokat, <br>Hallottam már a csalogányt dalolni <br>És csörömpölni a rabláncokat. <br>Tudom, hogy így volt ezredév előtt s hogy <br>Ezred multán is ekkép lenni fog... <br>Mindent tudok, mindent hallottam, láttam, <br>Hát mért élek még? mért meg nem halok? <br><br>Vagy tán valólag a világ nem ilyen? <br>Ily szomorúnak én látom csupán? <br>Én látom így csak, keresztülnézvén a <br>Kétségbesésnek sötét fátyolán? <br>Mindegy... elég, hogy én kétségbeestem, <br>Elég, hogy én elkárhozott vagyok, <br>Hogy engem éles, égő körmeikkel <br>Tépnek, szaggatnak a rosz angyalok! <br><br>Szakadj meg, szívem! hagyj el engem, élet! <br>Fogadj öledbe, mély öledbe, föld! <br>Borúlj reám, sír! és te, fergeteg, jőj, <br>Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd! <br>Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom, <br>S szórd el csontommal hírem-nevemet... <br>Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen <br>Megátkozott teremtmény létezett! <br>