Már előre, már előre <br>Úgy látom, mintha itt volna <br>Ifjúságom ezer dolga, <br>Mit befogott a penész, <br>De ami szent, szentnél szentebb: <br>Enyém, ifjú és egész. <br>És sohse fog megvénülni <br>És ifjabb az ifjuságnál, <br>Maradandóbb az igaznál. <br><br>Ott fogok egy dombon ülni <br>S tán nem népdalt dúdolok <br>S képet juttat majd eszembe, <br>Hogy ekével bandukolva <br>Földet tör négy-nyolc tulok. <br>De akarom: emlékezzem, <br>De akarom, hogy az otthont <br>Lássam frissen, jobban, szebben. <br>Meghurcoltan, sokat látva, <br>Űzve, szidva és imádva, <br>Nem tehetek kegyesebben <br>Önfejemre koszorút, <br>Mint hódoltan, meghajolva, <br>Magam csalva, bántva, lopva <br>Rázúdítok a lelkemre <br>Egy nagy égiháborut: <br>Olyan szép volt ifjan látva <br>S úgy illik az otthon-tájra, <br>Úgy illik az én szivemhez <br>Ez a víg vég-zivatar.<br>

Mint foly a sebes víz, úgy múlik az élet, <br>Közelít minden nap hozzánk az ítélet. <br>Ezt hírdeti néked, bár megnémúlt szája, <br>- - - - - - kinek előtted példája. <br>- - - - - - - - tartott betegsége, <br>- - - nyár után lett éltének vége. <br>Így cselekszik éppen urunknak kalmárja, <br>Sárnak tart itt mindent, ama kincset várja. <br>Állj meg, ha érkezel, útazó, e szóra, <br>Csak addig, míg lefoly egy fertálynyi óra. <br>Azt mondják, valakik e főld színén állnak, <br>Egyenként prédái lésznek a halálnak. <br>Nem kedvez a halál kicsinynek vagy nagynak, <br>Zsoldot adnak ennek, kik e főldön laknak. <br>Úgyhogy ma e főldön, kik lehellést vésznek, <br>Száz esztendő múlva mind porokká lésznek. <br>Xerxes, a perzsáknak hatalmas királyja, <br>Virtusait kinek még ma is csudálja, <br>Amennyire terjed a főld kereksége, <br>Tűkör mert még ma is az ő vitézsége, <br>Könnyeit orcáján örömmel hullatá, <br>Zokogó panaszát ekképpen hallatá: <br>Ímé táboromat a főld alig bírja, <br>Mégis nemsokára a főld lészen sírja <br>E sok ezerekből álló számos népnek, <br>Eközött kicsinynek, nagynak, rútnak, szépnek. <br>E' pedig azt mondja: valakik itt állnak, <br>Nemsoká prédái lésznek a halálnak. <br>Bizony, ha elménkkel a múlt esztendőre <br>Visszanézünk s megyünk az elmúlt időre, <br>Sokkal többet látunk a főldnek porába, <br>Mint volt a rettentő Xerxes táborába. <br>Kiket sem a szépség, sem az okos elme <br>Meg nem szabadított, sem Isten félelme. <br>Az ékesen szóllást mindenek csudálják, <br>Kik a bőlcsek közé magokat számlálják. <br>De ez is meg nem ment senkit a haláltól, <br>Amint tanúljuk ezt magától szent Páltól. <br>Múlandó a szépség, ha ki csak ezt nézi, <br>Gond, betegség, idő hamar megigézi. <br>Mondd meg, hol Absolon deli termetével? <br>Porrá lett, a férgek osztoztak testével. <br>A bőlcsességnek is eleven példája, <br>Oda van Salamon bézáratott szája. <br>Kit láttál valaha Dávidnál szentebbet, <br>Példát a halálra nem látsz ennél szebbet! <br>Ékesen szóllás kell? hol van Demosthenes, <br>Cicero, Ulysses, hol van Diogenes? <br>De hol van az, aki, míg e főldön éle, <br>Bőlcs nyelvével a Szentírásból beszéle? <br>Szólítsd meg e gyásszal béfedett koporsót, <br>Ezt mondja: a halál mindenre vét sorsot. <br>Csak ilyen az ember, ilyen hát az élet, <br>Számadásra hívja őtet az ítélet. <br>Ímé, ez az Isten hűséges szolgája <br>Megholt s jutott örök hallgatásra szája. <br>Ki a Szentírásnak tiszta szent vizével, <br>Hat esztendők alatt élő beszédével <br>Vezérlette híven pásztorsága nyáját, <br>Míg ki nem futotta éltének pályáját. <br>Ha kérdezed nevét, s élete folyását, <br>Értsed születését, helyét és lakását. <br>Az ő életének legelső kezdete <br>- - - - - - tisztes szüléktől lehete. <br>Ezerhétszáznegyvenkilencnek mentébe, <br>Mikor a nap lépett a - - jegyébe. <br>- - - - - - - volt édes atyja neve, <br>Ki már őelőtte halál-préda leve. <br>Méhében fogadta - - - - - - - - <br>Kit nem vélt, hogy élve maga után hanna. <br>Ezen jó szülei még gyenge korába <br>Béiratták őtet múzsák táborába, <br>Hol mindjárt jeleit elméjének adta, <br>Tanuló társait könnyen meghaladta. <br>Magára palástot őltözvén végtére, <br>Példa volt és szolgált az ifjak díszére. <br>Legelső tisztségre ezek közt hogy jutott, <br>Fáradhatatlan volt, bár izzadt és futott. <br>Majd szélnek eresztvén innen vitorláját, <br>Megnézte a kűlső nemzetek hazáját. <br>És a tudománynak becses cseppjeivel <br>Megrakva egynéhány esztendők mentivel, <br>Amint a dolgos méh, úgy jött hazájába, <br>Cicerói nyelvet hozván le szájába. <br>Itt alig pihent meg, - - mindjárt kérte, <br>Mert a virtusokat őbenne esmérte, <br>Hogy vezére lenne az ecclesiának, <br>Ama mennyei Úr kedves sajátjának. <br>Melyet meg is nyervén, pásztorsága alatt <br>Amíg legelt a nyáj, - - esztendő haladt. <br>De az Úr már őtet örök pappá tette, <br>A boldog lelkekkel egy székbe űltette. <br>Mert midőn, ím, folyna - - - hónapja, <br>Éltét elfogyasztá - - - - - - napja. <br>És már - - órára az idő virrada, <br>Akkor az ég néki Ily szózatot ada: <br>Jó vagyon, hív szolgám, hűséged jutalmát <br>Megadom, vedd el hát lelked nyúgodalmát. <br>Míg hát hideg testét a főld bétakarja, <br>Búcsúzó szavait mondani akarja. <br>Elsőben is téged veszen hát nyelvére, <br>Ki szűlted s vigyáztál gyenge életére. <br>Ama hív fiúi és buzgó szeretet, <br>Amellyel tehozzád mindig viseltetett, <br>A fagyos vérben is magát kimutatja <br>És végső áldását ekképpen hallatja: <br>Hozzám hűségedet el nem felejthetem, <br>Mindég háládatos szívvel emlegetem. <br>Mert míg nyavalyáim tetemim szaggatták, <br>Szemeid magokat könnyekkel áztatták. <br>Amidőn eljön is halálom órája, <br>Melyen életemnek volt végső csatája, <br>Akkor is szikrája hív szeretetednek <br>Kitetszett erántam s igaz hűségednek. <br>Mely kegyességedért nagy jutalmad légyen, <br>Világi éltednek míg folyása mégyen. <br>Kedves - - - - - - életemnek párja, <br>Tudom, hogy szívedet epesztő bú járja, <br>Hogy el kell temetned azt, akit szerettél, <br>Kivel arany lánccal egybeszerkesztettél, <br>Hogy az özvegységnek gyászos inségére, <br>Váratlan órára életed már ére. <br>De távoztasd szíved sűrű fellegeit, <br>Könnyebbítsed minden bánatid terheit. <br>Mert az Úr, az árvák s özvegyeknek atyja, <br>Szabadúlásodat néked megmutatja. <br>És bár most leányát ostorával sujtja, <br>Bízzál, mert végtére segedelmét nyújtja. <br>Már én megyek, az Úr viselje gondodat, <br>Siralmaid után hozza fel napodat. <br>Te is, Jézusomnak szerelmes jegyese, <br>Ki magának téged vérével kerese, <br>Virágozz, módjára a szép pálmafának, <br>Amelyhez az írígy kezek gyakran vágnak. <br>Végre hűségednek zőldelő pálmáját <br>Nyerd el az idvesség fényes koronáját. <br>Néked már, megfagyott testemnek sátora, <br>Csendes házad lészen a főld hideg pora. <br>Lelkemnek majd ismét veled egyessége <br>Lészen, midőn eljő nyúgodalmad vége.<br>

Nézem a lámpám. Villamos lámpa. <br>Fűti egy titkos, rejtett erő. <br>Tompa árnyékból csillogó élet lesz, <br>Ahogy belőle fény tör elő. <br><br>Nézzétek, milyen megfoghatatlan, <br>Csupa titok, csupa hatalom <br>S mégis, fényével akkor pompázhat csak, <br>Mikor én, az Ember, akarom! <br><br>Midőn lefekszem s oltom a lámpát, <br>Váratlanul azon akadok: <br>Mi lenne, hogyha többé föl nem gyulna <br>S örökre sötétbe maradok! <br>

I <br><br>Sírva jön a magyar nóta világra, <br>Bánatos a magyar ember világa. <br>Mit keseregsz, atyámfia, rokonság? <br>Ez az egész merő élet bolondság. <br><br>Duna vize lefelé foly, nem vissza, <br>Régi baját magyar ember elissza! <br>Azt miveli széles-magas kedvében, <br>Majd megszakad belé a szív keblében! <br><br>II <br><br>Elesett a Rigó lovam patkója, <br>Jeges az út, majd kicsúszik alóla, <br>Fölveretem orosházi kovácsnál, - <br>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! <br><br>Volt nekem egy rigószőrü paripám, <br>Eladatta a szegedi kapitány, <br>Ott se voltam az áldomás-ivásnál, - <br>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! <br><br>Volt nekem egy fehér házam, leégett; <br>A telekem, azt se tudom, kié lett; <br>Be van írva vásárhelyi tanácsnál, - <br>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! <br><br>Volt szeretőm, esztendeig sirattam, <br>Az nekem a mindennapi halottam, <br>Most is megvan az a gonosz, de másnál, - <br>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! <br>

E gondola, gondolom én, szeliden ringó, puha bölcső. <br>s rajta koporsóváz öble a csöppnyi faház. <br>Bölcső s néma koporsó közt így lengedezünk mi <br>át a Csatorna vizén, gondtalan életen át.<br>