Szerelem, szerelem, <br>Keserű szerelem! <br>Miért bántál olyan <br>Kegyetlenül velem? <br>Te voltál szivemben <br>Első és utósó, <br>Nemsokára készül <br>Számomra koporsó. <br><br>Elmegyek az ácshoz, <br>Fejfát csináltatok, <br>Egyszerű fejfámra <br>Csak egy sort íratok; <br>Fekete betűkkel <br>Ez lesz írva rája: <br>"Itt hervad a hűség <br>Eltépett rózsája."

Oly messze, messze, messze már, <br>Hol az öröm s madár se jár, <br>Hová a vágy is elhervadva ér el, <br>Oly messze, messze, messze vár. <br><br>Szerelem volt a neve régen, <br>Tavaszban, éjben vagy mesében, <br>Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves, <br>Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

Milyen csonka ma a Hold, <br>Az éj milyen sivatag, néma, <br>Milyen szomoru vagyok én ma, <br>Milyen csonka ma a Hold. <br><br>Minden Egész eltörött, <br>Minden láng csak részekben lobban, <br>Minden szerelem darabokban, <br>Minden Egész eltörött. <br><br>Fut velem egy rossz szekér, <br>Utána mintha jajszó szállna, <br>Félig mély csönd és félig lárma, <br>Fut velem egy rossz szekér.

Itt epedett, itt dőlt kebelemre a mennyei lyányka, <br>Itt szívta ajkamról szép tüzem égi hevét. <br>Néma vagy ó boldog szerelem! mondá vala Phoebus, <br>S karjai közt kegyesem hirtelen elragadá. <br>Mit használ nekem, ah, s feldúlt örömimnek azóta, <br>Kínom mélye felett hogy dalom árja csapong. <br><br>Álmosd, 1813. június 18. után

Eltagadom, hogyha kérdik: <br>Elmult minden, nem szeretlek! <br>Úgy fáj ez a képmutatás, <br>Úgy fáj ez az én szivemnek. <br><br>De mit tegyek? Hivalkodjam <br>Bánatommal a világnak? <br>Vagy lenézve, kinevetve <br>Siránkozzam még utánad?... <br><br>Rejtegetem szivem mélyén, <br>Féltve, fájón a nagy titkot: <br>Hogy feledni el nem tudlak, <br>Hogy nem leszek soha boldog!