Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Hálát érzek mindenért,
bármiért, mi hozzám ért.
Bármiért, mit kaptam, s mit nem,
hálával teljes az életem.

Hálát érzek mindenért,
boldogságért, örömért,
hálát, miért itt vagyok,
hálát, miért ÉN VAGYOK!

Hálát érzek mindenért,
bánatért és haragért,
mindebből csak tanulok,
hiszen ez is én vagyok!

Hálát érzek mindenért,
köszönetért, mosolyért,
türelemért, szeretetért,
nyugalomért, bizalomért.

Hálát érzek a szívemben,
hálát érzek a lelkemben,
hálámat nem tartogatom,
hálám jeléül az
UNIVERZUMNAK adom!

Tudsz szeretni? Hogyan kell azt?
Szeretet az, amelyet adsz?
Kapsz szeretetet? El tudod fogadni?
Ki adja és mikor? Mit kell érte tenni?

Mit kaptál? Fülbevalót, nyakláncot?
S ezzel az arcodra egy ráncot?
Mit adtál? Egy inget, egy nyakkendőt?
Vettél már Neki vagy tizenkettőt!

Mit kaptál? Egy csodálatos utazást?
Készülődést, idegzsábát, egy jó adag rohanást?
Mit adtál? Egy szép cipőt, olyan divatosat?
Vedd végre le az arcodról az álarcodat!

Mit kaptál? Jegygyűrűt, házasságot?
Nem kapod meg ezzel a boldogságot!

Állj meg és gondolkodj, mit is kéne adni?
Adj valami olyat, mivel nem akarsz birtokolni!
Állj meg és gondolkodj, mit is kéne kapni?
Kapj valami olyat, amiért semmit nem kell adni!

Állj meg és gondolkodj, csak fogd meg a kezét,
öleld át és szeresd, érezd teste melegét!
Állj meg és gondolkodj, engedd szabadon repülni,
ne hagyd Őt egy kalitkában évekig szenvedni!

Állj meg és gondolkodj, mit szeretne kapni?
Csak szeresd és szeresd, s ezt őszintén tudd adni!

Elment a hajó
És én itt maradtam,
Vérző szívemet,
Kendőmmel takargattam.

Vissza sem néztél rám,
Nem is integettél,
Azt sem mondtad,
Hogy egyszer vissza jössz-e még?

Nem baj, ha nem jössz.
Majd csak szeret más,
Aki nem lesz hűtlen,
Kőszívű, csalárd.

Kőszikla a szíved,
Nem is gondolsz másra,
Csak saját fejed után mégy,
Nincs szükséged boldogságra!

Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.

Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.

Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.